emlékkoncert

2021.09.28. 20:33

Lukács Laci is részt vett a Siklósi Örs emlékére tartott esten

Zenésztársak és rajongók emlékkoncerttel tisztelegtek Siklósi Örs emléke előtt a hét­végén.

Zamárdi, 20190820 Az AWS Zenekar fellépett Zamárdiban a STRAND Fesztiválon 2019-ben, akinek az énekese Siklósi Örs 2021 február 5-én 29 éves korában leukémia következtében elhunyt. Fotó: Dombóvári Tamás (DT) Bors képen: Siklósi Örs

Fotó: MW-archív

Az év elején az egész országot megrázta Siklósi Örsnek, az AWS zenekar frontemberének a halálhíre, aki tragikusan fiatalon, mindössze 29 évesen hunyt el leukémiában februárban. Az elmúlt hétvégén megannyi zenésszel együtt emlékkoncerttel tisztelgett az AWS zenekar a fiatal zenész emléke előtt. Mint megtudtuk, a megközelítőleg háromórás koncerten az elhunyt énekes életművét mutatták be, csaknem negyven zenésztárs közreműködésével. A „Míg csillaggá nem lesz az életed” címmel tartott koncert bevételéből létrehozzák a Siklósi Örs Alapítványt, melynek többek között célja, hogy az énekes eddig nem ismert dalait és verseit megismerje az egész ország.

Jóravaló srác volt

A Budapest Parkban tartott eseményről " target="_blank" rel="noopener noreferrer">megosztott képeken látható, nagyon sokan magukra öltötték a zenekart ábrázoló pólójukat, illetve megálltak néhány perc erejéig a helyszínen felállított emlékfal előtt. Pontban este hétkor kezdte fellépését az AWS zenekar, másfél év után állva ismét színpadra több ezer ember előtt.

A megemlékezésre az ország szinte minden tájáról érkeztek énekesek, formációk, hogy leróják tiszteletüket a zenekar és Örs emléke előtt – mint Áron András, a Lazarvs formáció frontembere, Bodor Máté, a nemzetközileg is ismert gitáros, illetve Lukács Laci, aki a Tankcsapdát képviselte. A debreceni énekes a Napló érdeklődésére elmondta, méltó megemlékezésnek lehetett a részese vasárnap.

– Személyesen is ismertük Örsit, igaz, nem voltunk óriási barátok, hiszen egyrészt generációs különbségek voltak köztünk, másrészt nem túl sokat találkoztunk a távolság miatt, de volt jó néhány közös fellépésünk – jegyezte meg, hozzátéve, turnéra is vitték magukkal a csapatot. – Így volt alkalmunk közelebbről is ismerni Örsit, aki igazán tehetséges, lelkes, jóravaló srác volt – ezért is volt nagyon megdöbbentő a halálhíre annak idején. Az utóbbi fellépéssel kellő és méltó főhajtást mutattunk az emléke előtt, akinek a dalai örökre itt maradnak velünk – mondta.

NE

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában