Szabó Tamás szerint színház az egész világ, még a sport is

Címkék#tom taylor #edzőterem #rádió #civil a pályán #Debrecen #Szabó Tamás #műsorvezető

A népszerű rádiós edzőterembe jár kocsmázni, s nem meglepő módon imádja Zlatan Ibrahimovicot.

Szabó Tamás (jobbra) a ketrecharcos Kálucz Martinnal az edzőteremben

Forrás: Szabó Tamás-archív

Civil a pályán rovatunkban közismert emberek sporthoz való viszonyát mutatjuk be. Ezúttal azzal a Szabó Tamással, alias Tom Taylorral beszélgettünk, aki népszerűségét a rádiózással alapozta meg, de azóta ceremóniamesterként és konferansziéként is letette névjegyét, s az utóbbi években ő az egyik arca, illetve hangja a Campus Fesztiválnak, valamint a Debrecen Drive-nak. Az összetéveszthetetlen stílusú rádiósról kiderült az interjú során, hogy hiába a tehetség és az edző édesapa, sohasem volt igazolt labdarúgó, ellenben gyerekként birkózott, kézilabdázott és atletizált, felnőttként pedig a konditerem lett az egyik sportos közege. Szabó Tamásról az a meglepő dolog is kiderült, hogy kisebbségi komplexussal küzdött, s ezért nem akart versenyezni, viszont imádja, ha valami balhé van a sportban, s várja, hogy kik lesznek az igazi karakterek Messi és Ronaldo után. A több évtizedes ismertség okán megtartottuk a tegeződést az interjú során.

Kezdjük egy „szolgálati” kérdéssel: a telefonomban még Tom Taylorként van elmentve a számod, viszont az utóbbi években már Szabó Tamásként szerepelsz szinte minden platformon. Javítsam át a neved?

Igazából nehéz különválasztani a két nevet, mert mindkettő én vagyok. Anno, amikor elkezdtem rádiózni a Citynél, akkor már a Slágernél dolgozott egy Szabó Tamás. Ezért kellett felvennem egy „művésznevet”, így lettem Tom Taylor. Nagyon régen csináltam ezt a rádióműsort, de be kell, valljam, máig ebből élek. A mai napig is sokan így ismernek országszerte, legutóbb például Tokajban moderáltam egy szilveszteri bulit, s ott is „letájlereztek”.

Nem akarom álnaivan megkérdezni, hogy mit sportoltál korábban, hiszen volt közös focimúltunk, így tisztában vagyok vele, hogy jól bánsz a labdával.

Így is mondhatjuk. Mindig is szerettem focizni, s ezt kispályás meccsek alkalmával kamatoztattam. De igazolt labdarúgó sosem voltam, még gyerekként sem. Talán ennek édesapám az oka.

Hiszen édesapád, Szabó Zoltán elismert fociedző volt a megyében. Ő nem akarta, hogy futballista legyél?

Apukám sosem akart belekényszeríteni semmibe, így a fociba sem. Gyerekként azt láttam, hogy apu hetente háromszor edzést tart, majd hétvégén meccset játszanak, s nekem akkor ebből az jött le, hogy ez nem az én világom. Úgy gondolom, ez jó döntés volt a részemről, ugyanis ha akkor másként döntök, akkor ma nem lehetnék az, aki vagyok. Vallom, inkább legyél a legjobb utcaseprő, mint a legrosszabb jogász. Bár apám már felnőttként megdicsért, hogy ügyesen bánok a labdával, s látok a pályán.

Ezt támasztja alá az is, hogy egyszer még hírként is szerepelt a labdarúgó teljesítményed a rádióban.

Az hatalmas sztori volt! A DESOK-csarnok avatására meghívták a média válogatottat, ahol szerepet kaptam én is. Az egyetemi öregfiúk csapatával játszottunk, s amikor megláttuk, kik lépnek pályára az ellenfél csapatában, bíztunk egy békés ikszben. Aztán a második percben nagyképű csatárként vertem egy kötény-gólt, amit meg is ünnepeltem, úgy ahogy kellett. Tudtam, hogy a csúcson kell abbahagyni, s gyors cserét kértem, mert éreztem, hiába vezetünk, hatalmas verés lesz a vége. Így is lett, végül 6–1-re égtünk. Viszont a Best FM-ben úgy számoltunk be a meccsről, hogy amíg a rádió kiváló játékosa a pályán volt, addig az ő góljával vezetett a média válogatott, de a cseréjét követően sajnos összeomlott a csapat.

Csak csinálni szereted, vagy nézed is a focit?

Szeretem, s ezért követem is a focit. Nagyon örülök, hogy a válogatottunk eljutott arra a szintre, hogy már nem ciki nézni őket. Végre már nem sopánkodunk a nemzeti csapat kapcsán, hanem eredményektől függetlenül büszkén szurkolhatunk nekik. Amúgy azért szeretem nagyon a futballt, mert egyszerűen kiszámíthatatlan. Itt van például a PSG fantasztikus tengelye, Messivel, Neymarral és Mbappéval, viszont egy jól összerakott gárda simán legyőzheti őket. S az a népszerűség, illetve hype, ami körülveszi a focit, az is csodálatra méltó.

Amikor baráti körben szóba kerülnek a túlárazott labdarúgók, akkor csak annyit mondok, ha 200 évig napi tíz órát dolgoznék a rádióban, akkor sem jutnék el annyi emberhez, mint Messi és Ronaldo egy-egy meccs alatt.

Kik a kedvenceid?

Ezt két szemüvegen keresztül kell vizsgálni. Ha a szakmaiságot vesszük alapul, akkor van egy ufó, aki erre született, s ez nem mást, mint Messi. Viszont, ha a show-t nézzük, abban Zlatan Ibrahimovic a legnagyobb. A svéd klasszist egyszerűen imádom, mert óriási karakter, a karate rúgásaival és a dumájával együtt. De kiemelkedő showman Cristiano Ronaldo is, aki kicsit teátrális a pályán és azon kívül is, viszont ezt imádják a nézők. Szerintem ezt tanítani kellene a futballistáknak, mert a labdarúgás egy nagy színház. Lássuk be, akik kimennek egy meccsre, azoknak nagyjából tíz százaléka ért maradéktalanul a szakmához, a többiek a show, a sztori miatt ülnek le a lelátóra. Az, hogy ki milyen zónavédekezést használ, kevesen látják, de azt már sokkal többen tudják, hogy például a két csapat egy-egy játékosa, vagy edzője mennyire utálja egymást. De ne is szűkítsük le a focira ezt a dolgot, mert az egész sport már erről szól! Mike Tyson vagy éppen Conor McGregor nemcsak azért tűntek ki a többiek közül, mert tehetségesek, hanem mások, feltűnőek voltak.

Erre mondta Ganxsta Zolee a közelmúltban, amikor a valaha volt legjobb labdarúgóról vitatkoztak, hogy amíg Diego Maradona egy rocksztár volt, addig Lionel Messi egy nagyon tehetséges könyvelő.

Ezzel Ganxsta arra utalt, hogy Maradonát a rosszfiúságáért ünnepeljük. Mi még az a korosztály vagyunk, akik imádjuk a csibészeket, a rosszfiúkat, s nálunk még a régi leosztás szerint vannak a férfi és női szerepek. Viszont mára ez a nézet kezd elavult lenni, ugyanis, ha jól akarok vezetni egy műsort, s a régi tézisekhez ragaszkodnék, akkor szexista lennék.

Az már kiderült, hogy nem fociztál versenyszerűen gyermekkorodban, de az még nem, hogy akkor mit sportoltál rendszeresen?

Kipróbáltam a birkózást és a kézilabdát, de hosszabb időt, három-négy évet az atlétikai pályán töltöttem el. Rövidtávfutásban és távolugrásban elég jó voltam. Koromhoz képest magas voltam, ezért a nagyobbakhoz raktak az edzők, aminek az volt a hátránya, hogy rendszeresen szívattak az idősebbek.

Milyen eredményeket értél el?

Nem indultam versenyeken, talán egyszer még az iskolában birkózásban. Rossz vizsgázó vagyok, világéletemben zavart, ha bizonyítanom kellett. Egyáltalán nem volt bennem a versenyzés iránti vágy, kisebbségi komplexusban szenvedtem, nem akartam, hogy legyőzzenek. Ráadásul sportorvosi engedélyt sem kaptam volna.

Zavarodban nem tudtál vizeletmintát adni?

Egészen más egészségügyi probléma miatt. Már életerős férfi voltam, amikor konditerembe jártam, és 200-250 kilóval guggoltam. Ez megjelent valamelyik internetes platformon, s erre édesanyám tök nyugodt hangom azt mondta: „ez nem túl szerencsés, mert két nyílt csigolyával születtél”. Visszagondolva, amikor kézilabdáztam, ez igencsak zavart az átlövéseknél, egy-egy komolyabb edzést követően deréktájon mindig fájdalmaim voltak.

Említetted, hogy több mint két mázsával guggoltál korábban. A konditermi edzések világa hogyan szippantott be?

Úgy, hogy ez az egyik legbiztonságosabb edzésforma, itt, ha jól csinálod a feladatokat, garantáltan nem sérülsz meg. Az egyik orvos mondta, hogy a sportsérüléseknek főként három oka van: a tenisz, a sí és a foci – ezeket negyvenen felül már ne csináljuk! Ugyanazok a mozdulatok, amelyek más sportágban sérülést okoznak, azokat a kondigépek segítségével kockázatmentesen úgy végezhetjük, hogy fejlődik az izomzatunk. Amúgy a „gyúrásban” azt szeretem, hogy lehet versenyezni, illetve szívatni a másikat. Mondjuk, nekem a focipályán is sokkal többet ér, ha ki tudok osztani egy bőröst, s ezzel szívhatom a vérét a haveroknak, minthogy győzzön a csapat. De visszatérve az edzőtermekre, szerintem 2010-től a kocsmákat felváltották a gymek, mindössze annyi a különbség, hogy a termekben nincs alkohol. A konditermeknek már társadalmi szerepük van, ahol az emberek kikapcsolnak, dumálnak és mozognak is.

Napjainkban is rendszeresen emeled a súlyokat?

Hetente négyszer járok konditerembe, mellette még egy foci, vagy tenisz beleférhet a programba.

Az előbb említetted, hogy a tenisz és a foci a legveszélyesebb sportágak a negyvenen túliak számára.

Már másként teniszezem és focizok, mint korábban. Meg kell tanulni elengedni dolgokat, ami viszont nagyon nehéz feladat. Már nem úgy nyúlok egy-egy labdáért, nem úgy ütök, mint egykoron.

A kondizás számodra a testsúlyod megtartása miatt fontos?

Nagyon nagy fogyó vagyok, több alkalommal is ledobtam már akár 23 kilót is. Szerintem nagyon könnyű fogyni, mindössze annyi a titok, hogy több energiát kell felhasználnod, mint amennyit beviszel. Régebben azt mondták, hogy a fogyásnál 30 százalék a mozgás, 70 százalék pedig a táplálkozás szerepe. Ma már a táplálkozás szerepét 90 százalékra becsülik, s ezt állítom én is. A sport azért kell, hogy fitt legyél. Mi, magyarok a zöldségeket nem úgy kezeljük, ahogy kell. Nálunk, ha saláta, akkor ecetes almapaprikára és csalamádéra gondolunk. Pedig helyes táplálkozással, például friss salátákkal, zöldségekkel két hét alatt látványos súlycsökkenés érhető el.

A sportot csak csinálni, vagy nézni is szereted?

A focit imádom nézni! A Bajnokok Ligája és a La Liga elvarázsol, de a Premier League is érdekes szokott lenni. Gondolom, a BL-t nem kell megmagyarázni, miért szeretem, a spanyol bajnokik pedig azért a kedvenceim, mert az úgynevezett kiscsapatoknál is nagyon technikás futballisták játszanak, és sokszor előfordul, hogy az esélytelen győz. Amúgy most nagy várakozás tölt el, hogy vajon kik lesznek a közeljövő nagy sztárjai a futball világában. Messi és Ronaldo rivalizálása parádés volt, főként akkor, amikor még mindketten a spanyol bajnokságban játszottak. Akkor egy-egy Barca–Real meccs nem is a csapatokról, hanem a két világklasszisról szólt. De ennek a korszaknak már vége, s kíváncsi vagyok, kik lépnek majd Messiék helyére. Neymarban van még kraft? Haaland meddig tudja még tartani ezt a szintet, amit most produkál? Mbappé bírja majd azt a nyomást, amit már most ráraknak? Izgatottan várom az új ikonok térhódítását, az izgalmas karakterek szerepvállalását. És persze a nagy botrányokat is, hogy legyen miről beszélnünk!

Hogy tetszett a katari labdarúgó-világbajnokság?

Az biztos, hogy vébédöntőből még egy ilyet nem fogok látni, mert szenzációs volt! Imádtam a sok fordulatot, izgalmat és drámát.

Debreceniként elkerülhetetlen kérdés: szurkolsz a Lokinak?

Természetesen, mert azt muszáj! Ráadásul több játékosnak én celebráltam a nagynapját. Amúgy rendszeresen kijárok a Loki meccseire.

Sok sportoló barátod van?

Mindig akkor jövök rá, hogy igen, amikor Tankcsapda koncert van Debrecenben. Máté Petivel barátok vagyunk, sok időt töltünk együtt, így az év végi TCS-buliban is ott voltunk, ahol találkoztunk többek között Dombi Tibivel, Sándor Tobéval, Kerekes Zsombival, vagy éppen Bernáth Csabival.

Két gyermeked van, számukra kötelezővé tetted a sportolást?

Túl objektív a képem a világról, ezért leszek szubjektív velük kapcsolatban. Ha nem látom azt, hogy kiemelkedően tehetségesek abban, amit csinálnak, akkor elgondolkozom, van-e értelme versenyszerűen folytatni. Lujza lányom korábban aerobikozott, majd táncolt, most gitározik. Zalánnak voltak súlyproblémái („Covid-punnyadás”), ezért keresett magának egy kiváló személyi edzőt, és edzőterembe jár, s azt látom, élvezi. Testközelből láttam, tapasztaltam sok mindent a sport világában. Szerintem az élversenyzőknek az edzések, felkészülések, meccsek miatt nincs idejük másra, mindent tudnak a sportágukról, viszont a pályán kívüli élet számukra ismeretlen. Igazából egyik gyermekemet sem kergetném bele feleslegesen a versenyközegbe, s azt sem akarom, hogy a szülei álmát valósítsa meg, kivéve, ha valamiben géniusz.

Boros Norbert