Új fejlemények

7 órája

Száguldozva szlalomozhatott a bárándi tragédiát megelőzően az elhunyt 24 éves férfi – fotókkal, videóval

Új információkat közölt a bárándi tragédiáról a Tények. A halálos baleset körülményeit szakértők segítségével vizsgálják.

Haon.hu

Az első vizsgálatok szerint az áldozat okozhatta a tragédiát

Forrás: Napló-archív

Mint arról korábban beszámoltunk, személyautó ütközött össze egy kamionnal péntek éjszaka Bárándon, a Kossuth úton, az Arany János utca közelében, amelyben még a helyszínen életét vesztette egy 20 év körüli férfi. A halálos balesetről a Tények riportjában közölt újabb fejleményeket. A hírműsor információi szerint a 24 éves fiatal száguldozva szlalomozott a település fő utcáján, ekkor történt a tragédia. 

A halálos baleset körülményeit nagy erőkkel vizsgálták a rendőrök
A halálos baleset körülményeit nagy erőkkel vizsgálták a rendőrök
Forrás: Napló-archív

Az áldozat okozta a halálos balesetet?

Az első vizsgálatok szerint az áldozat tért át a szabályosan közlekedő nyerges vontató sávjába. 

A riportban elhangzott, a roncsok között üres sörös dobozokat is találtak, elképzelhető, hogy a férfi részegen vezetett. Az ütközés erejétől teljesen eltűnt az autó eleje, a vezetőülés is kimozdult a helyéről. 

Az esetről a közelben lakó Kasza Richárd nyilatkozott a Tényeknek. Elmondta, este 11 óra magasságában a mentők szirénázására lett figyelmes, majd kiment a helyszínre is megnézni, mi történt.

Láttam, hogy a holttestet kiemelték az autóból a mentők, tűzoltók

– nyilatkozta a férfi. Hozzátette, a helyszínelés 11 órakor már tartott, a roncsokat hajnali fél 3 körül kezdték eltakarítani az úttestről.

A Tények információja szerint az áldozat a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel cikázott az úton, majd egy beláthatatlan kanyarban áttért a másik sávba, ahol frontálisan ütközött a kamionnal. A helyiek szerint nagyon veszélyes ez a szakasz, mert hatalmas a forgalom a szűk úton.

– Borzásztó nagy a forgalom, egymást érik az autók, a kamionok csak jönnek, jönnek éjjel-nappal – erősítette meg egy bárándi nő. 

A baleset körülményeit, valamint azt, hogy a sofőr ivott-e, azt a szakértők vizsgálják.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában