2009.03.05. 11:59
Debrecenből indul turnéra Jean Michel Jarre

Debrecen – A művész eddig csak Budapestet
tisztelte meg jelenlétével, azonban most
sikerült elcsábítani Debrecenbe,
így új show-ja csupán itt,
május 4-én a Főnix Csarnokban lesz
látható!

Jean Michel Jarre a
könnyűzene egyik legkreatívabb
alkotó zenészegyénisége.
1976–77-ben jelent meg az Oxygene
című album, mely az akkor már ismert
film- és színházi zeneszerzőt
a szupersztárok közé emeli –
ismerteti a Főnix
Rendezvényszervező Kht.
közleménye.
Az Oxygene példa nélkül
álló nemzetközi sikert ért
el, zenei szerkezetével és
hangszerelési formáival
valóságos zenei forradalmat
indított el a popzene
történetében. A korongról
két szám is felkerült az angol
toplistákra.
1978-ban jött a folytatás, az Equinoxe
amely szintén hatalmas sikert arat. Ekkor kezdi
el szabadtéri koncertjeinek sorozatát,
melyek egyedülálló show-műsorok
is egyben.
1979-ben a francia forradalom
évfordulóján a párizsi
Concorde téren koncertezett, ami egyben hatalmas
technikai újítás is volt, hiszen
addig soha nem hangosítottak be ekkora
területet, szinte egész Párizs
élvezhette a koncertet.
Egész pályafutása alatt
újító művész volt,
emberek milliót szórakoztatta akár
koncertekről, akár lemezeiről legyen
szó.
Elektronikus zenéje és
egyedülálló
előadásmódja több tucatszor
körbeutazta már a világot az
USA-tól Kínáig, Londontól
Egyiptomig, Argentínától
Moszkváig.
INFO
Jegyárak: 8900 Ft, 9900 Ft, 12 900 Ft, 14 900
Ft. Kaphatók: Főnix Csarnok, Kölcsey
Központ, www.ticketpro.hu. További info:
www.livenation.hu, www.jeanmicheljarre.com
Jean Michel Jarre és Lenny Kravitz a
Főnixben!
Jarre-koncert