Luxus, adó

Másrészt, akik féltik az

érintetteket, azok a nyugdíjasok

(nemhogy életszínvonalát, hanem)

életét fenyegető

megszorítások feletti

felháborodásukat hamar látszanak

feledni.

Ami azt is üzenheti, hogy a nyomorszint

körül élőket igazságosabb

megsarcolni, mint azokat, akik elég

szerencsések ahhoz, hogy a

kilátásba helyezettnél

jóval nagyobb adót is, akár a

mellényzsebből, kifizessenek.

Legalábbis többségük.

Ráadásul már a tervezet is tele

van kiskapuval, míg a nyugdíj-,

fizetésmegvonás stb. kombájn

jellegű tarolással

működik.

Többen emlegetik azt, hogy micsoda

arcátlanság az egyszer már

megadóztatott jövedelmek

hozadékát megadóztatni.

Kérdezzünk vissza: a mai

nyugdíjasok nem munkával szerezték

jogosultságukat.

Az már csak mellékes, hogy miként

lehet politikus olyanból, aki

szemrebbenés nélkül

állítja, hogy a

csodapaloták minden tulajdonosa

makulátlanul tiszta adófizető.

Vagyis el a kezekkel tőlük, hisz, tegyük

hozzá, ráadásul sokan 

minimálbérre vannak bejelentve

(hiába spórolni tudni kell!).

Viszont azon sopánkodók

közemberektől elvárnánk, akik

amúgy majd kicsattannak a

hazafiasságtól (ha már a

társadalmi szolidarítás

fogalmát nem ismerik el), legalább

saját jelszavaikat vegyék komolyan.

Mert voltak olyan büszkeségre okot

adó őseink, őseik, s egyben

megkérdőjelezhetetlen hazafiak, akik

éppen a közteherviselés

megvalósítását

követelték Magyarhonban.

Örök időkre szólóan.

„Enni-kék? Vagy nem?

Roncsprémiumot? Ugyan már!

Állati mese

Már ott is