Nyárzárás

2024.09.07. 20:21

A szoboszlói örömnapon nem kérdés, hogy birkapörkölt vagy slambuc – fotókkal, videóval

Füst lepte el a repteret, de ezúttal örültünk ennek. Szombaton közel száz bográcsnak gyújtották alá a hajdúszoboszlói örömnapon.

Kiss Dóra

Idén is finomságokat főztek

Forrás: Tóth Imre

Közel 40 csapat 100 bográcsban közel 3 ezer embernek főzött szeptember 7-én, szombaton a hajdúszoboszlói repülőtéren, a 25. Szoboszlói Birka- és Slambucfőző Örömnapon. Délelőtt szorgos kezek kavargatták a bográcsban a különféle tradicionális ételeket, nem bánva, hogy csípi a füst a szemeket. Baráti társaságok, cégek, szervezetek döntöttek úgy idén is, hogy közös főzessél búcsúztatják a nyarat. Ahogy telt a délelőtt, s egyre közelebb kerültünk ahhoz, hogy készen legyenek az ételek, úgy lehetett egyre nehezebben üres sörpadot találni, a sátraknál pedig gyűltek az emberek. A színpadon műsorok, a rotyogó ételek körül pedig kötetlen beszélgetések – ahogy azt a hajdúszoboszlói örömnapon megszokhattuk.

Sokan zárták a nyarat egy közös főzéssel a hajdúszoboszlói örömnapon
Sokan zárták a nyarat egy közös főzéssel a hajdúszoboszlói örömnapon
Forrás: Tóth Imre

Ez már a 25. hajdúszoboszlói örömnap 

A résztvevőkhöz Czeglédi Gyula polgármester szólt, köszöntőjében felidézte, hogy annak idején a művelődési ház akkori igazgatója, néhai Kovács Gábor megkereste azzal, hogy szeretne egy ilyen rendezvényt tartani a fürdőben, a félszigeten. Akkor még nem tudták, milyen lesz a fogadtatás, de 25 év távlatból is elmondható: nagy sikere volt már az első örömnapnak is. 

Legyen ez alkalom arra, hogy a közösségek megtalálják egymást, épüljenek az emberi kapcsolatok, hiszen Hajdúszoboszló lakossága megérdemli azt lehetőséget, hogy egy évben egyszer itt együtt legyünk

– hangsúlyozta Czeglédi Gyula, aki megosztotta, közel száz bográcsban főznek idei örömnapon, s közel 3 ezer embert várnak. Majd Bodó Sándor országgyűlési képviselő többek között arról beszélt, 25 év történelmi léptékben nem tűnik nagy időnek, de egy ilyen rendezvény és egy közösség életében negyedszázad tartalmas éveket jelent. Véleménye szerint egy városnak, egy közösségnek, egy rendezvénynek a sikere a folytonosságban van.

Czeglédi Gyula polgármester és Bodó Sándor országgyűlési képviselő is köszöntötte a résztvevőket
Czeglédi Gyula polgármester és Bodó Sándor országgyűlési képviselő is köszöntötte a résztvevőket
Forrás: Tóth Imre

Slambuc vagy birka? Inkább mindkettő...

Az elismerő szavak után mi is csapatunk egy kört a társaságok között, s bár nem kotnyeleskedtünk bele, de azért megnéztük, mit főznek idén a csapatok. A legtöbb helyen a rendezvény nevéhez igazodva birkapörköltet és slambucot főztek (általában mindkettőt), de azért volt itt más is: marha- vagy épp őzpörkölt, palócleves, töltött káposzta, bakonyi sertésragu

Mivel többen nagyobb társasággal érkeztek, az volt a legritkább, hogy egy bogrács alatt égett a tűz, volt, ahol 8-10 felé is kellett figyelni, hogy ne kapjon le az étel.

A Hungarospa idén is hatalmas kitelepülést tartott, több száz dolgozót vártak ebédre. Az AquaPalace bográcsában Végh Zoltán főzte a palóclevest 6 kiló sertéscombból rengeteg zöldséggel, míg a többi „részlegnél” más-más étel készült. 

Biztonsági őrök, erős rendőrök és tűzoltók 

A biztonsággal idén sem lehetett gond az örömnapon, a Hajdú-Guard Kft. nagy erőkkel települt ki a rendezvényre. Mint az Pánisz László elmondta, nekik ez egy céges bulival is felér, hiszen nagyon nehéz a vagyonvédelemben egy hétvégére elszabadulni, s bár ők biztosítják ezt a rendezvényt, azért aki szolgálatban van, annak is jut az ételből. Három bográcsban főztek, 40 főre terveztek, de mindig jönnek barátok, ismerősök – ezt 15-év tapasztalata mondatta vele, körülbelül ennyiszer vettek már részt az örömnapon. Idén alágyújtottak egy birkapörköltnek, mellette babgulyás rotyogott (marhalábszárból füstölt csülökkel), egy kisebb bográcsban pedig a slambucot forgatták. 

Pánisz Lászlóék 40 személyre főztek
Pánisz Lászlóék 40 személyre terveztek főzni
Forrás: Tóth Imre

Csak néhány lépést kellett arrébb mennünk, s már Széles Annamária főztjét vettük kicsit közelebbről szemügyre. Ő az erős rendőrökkel érkezett, a párjával vállalták, hogy 60-70 főre főznek idén slambucot, őzpörköltet és angus marha lábszárból gulyáslevest. Igazán rutinos csapatról van szó, Annamária minden egyes örömnapon itt volt eddig. 

Széles Annamária (középen) eddig minden örömnapon ott volt
Forrás: Tóth Imre

S mivel egész délelőtt a füstben tartósítottuk magunkat, a tűzoltókhoz is beköszöntünk. Nagy erőkkel vonultak ki, 8 bográcsban főztek, náluk a birkapörkölt és a slambuc mellett 250 töltöttkáposzta is készült. Elek Zsolt megosztotta, évek óta képviseltetik magukat a hajdúszoboszlói örömnapon, ahol mindenki egyenlő és az összetartás is megmutatkozik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában