2013.12.25. 11:23
Hajsütő és természetes barna az ünnepen is
Hajdú-Bihar - A nők tudják, még egy héttel az ünnep előtt is nehéz időpontot foglalni a fodrásznál.
Hajdú-Bihar - A nők tudják, még egy héttel az ünnep előtt is nehéz időpontot foglalni a fodrásznál.
Férfi és nő között az is különbség, hogy míg a „teremtés koronái” mindent azonnal szeretnének, addig hölgy társaik módszeresen szerveznek. No de semmi esetre sem szeretnénk ebből vitát kanyarítani, ezért korlátozzuk ezt a kijelentést csupán a fodrászkodásra. Amikor a férfi úgy érzi, kellő hosszúságú a haja, „betoppan” az első szalonba, és sorra kerül. Persze ez a lehetőség nem áll fenn azoknál a nőifodrászoknál, akiknek a naptára hétről hétre telve van szépülni vágyókkal, és szigorúan csak előre bejelentkezést követően juthatunk el hozzájuk.
Így történt ez az írásunkban megszólaltatott fodrász hölggyel is, aki még a szentestét megelőzően is oly iramban dolgozott, hogy egy interjú erejéig sem tudott megállni, csupán karácsony napján. Kissné Tardi Gyöngyi mesterfodrász, aki szakoktatóként is dolgozik Debrecenben; de a vendégeit sem hagyja cserben, mert amikor nem tanít, a leglehetetlenebb időpontokban is képes helyt állni fodrászatában, legyen az hajnal vagy késő este.
Ami szép, az szép
-Az ünnep két napján nem dolgozom, de gyakorlatilag szilveszterig tele van a naptáram. Elsősorban női vendégeim jelentkeztek be az év végi bulik előtti megszépülésre, és ez így van jól, hiszen tudjuk, milyen sokat jelent egy szép frizura. Szoktuk mondani, akinek a haja rendben van, az már előnnyel indul bármilyen helyzetben, és ez elengedhetetlen az év végi partik idején – osztotta meg velünk.
Elég szétnéznünk a női magazinok hasábjain, sőt egy szalagavató leányosztályán, és meg is van, mi az aktuális frizuratrend. – A vendégeim közül sokan viselnek hosszú, egyenes, természetes színű frizurát. Bár nagyon sokan vallják, hogy a nő hosszú hajjal a legszebb, azért én nagyon szívesen vágok, készítek rövid, divatos frizurát. Ritkán látni már harsány színeket az utcákon, meleg, barnás, vörösbarnás, szőke színeket keverünk – most ezekre van a legnagyobb kereslet. Amikor adja az alkalom, olykor feltűzést is kérnek a vendégeim, emellett ismét hódít a fonás, amellyel varázslatos frizurákat lehet készíteni. Akik az egyszerűségre törekszenek, hetente legalább egyszer beszáríttatják a hajukat, hogy az kitartson a következő mosásig – hallhattuk. Mint megtudtuk, nincs már lehetetlen a fodrászatban sem – erről azok tudnának beszélni, akik nap mint nap hajvasalót használnak göndör tincseik megzabolázására.
Visszatérve a fiatalabb korosztályra, és a celebekre – mostanság majdnem mind bodorított-sütött-csavart hajjal jelenik meg. Ezekről a kunkori tincsekrők érdemes tudni, hogy pár óra a létjogosultságuk, ezért szigorúan az alkalom előtt készülnek nagy műgonddal. És hogy mik azok a kellékek, amik szilveszter előtt nem hiányozhatnak a fodrászatból?
- Minden eshetőségre fel vagyunk készülve, mi fodrászok – mondja mosolyogva - , csillámpor, póthaj is előkészítve, hiszen az ünnepen még inkább ragyognia kell a nőknek. Jómagam arra is esküszüm, hogy időnként, vágással, balzsammal, pakolással, jó samponválasztással, vitaminnal, meg kell gyógyítani a hajat. Csak ezután lehet megfelelő alapanyaga a csodálatra méltó frizurának – mondta Tardi Gyöngyi.
- HBN-BB -