2 órája
Kiválóra értékelték a HUNOR szoboszlói mentőgyakorlatát – fotókkal
A helyi romvárosban kellett végrehajtaniuk összetett feladatokat 36 órán keresztül. Az újraminősítés sikeres volt, az ENSZ képviselője kiválóra értékelte a HUNOR gyakorlatát.
Sikeresen teljesítette a nehéz városi kutató-mentő minősítéshez szükséges ENSZ INSARAG feltételeket a HUNOR. Az Európában található harmincnégy, úgynevezett nehéz minősítésű (USAR) csapat közül Magyarországé az első, amely harmadszorra is megújította az ENSZ INSARAG minősítését, közölte a katasztrófavédelem honlapja.
A HUNOR az ehhez kapcsolódó mentőgyakorlatot a hajdúszoboszlói romvárosban teljesítette a napokban. A feladat szerint a végrehajtó állományát szeptember 24-én, kedden este nyolc órakor riasztották, ettől kezdve harminchat órán keresztül folyamatosan dolgoztak. Tizenegy tonnányi felszereléssel, számos új eszközzel és felszereléssel kezdték meg a bevetést a hajdúszoboszlói romvárosban felépített, nehéz szimulációs pályán. A műveletek egy földrengés utáni kutatómunka forgatókönyvét követték, annak minden mozzanatát az ENSZ INSARAG irányelvek szerint kellett elvégezniük.
Rétvári Bence: a HUNOR-t a világon mindenhol ismerik
Pénteken értékeléssel és ünnepélyes zárórendezvénnyel fejeződtek be a hónapok óta tartó előkészületek, az ötnapos minősítő eljárás, és az ennek során teljesített harminchat órás gyakorlat.
A közlemény szerint Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédében elmondta, a HUNOR nevét a világon már mindenhol ismerik. Magyarország a mentőszervezet révén többször nyújtott nemzetközi segítséget bajba jutott országoknak. Úgy fogalmazott,
szükség van a tűzoltók tudására, bátorságára, elhivatottságára, amelyet legutóbb az árvízi védekezésnél mutattak meg.
Az ENSZ INSARAG Titkárságának képviselője, Emmanuel Chapeau kiválóra értékelte a HUNOR Hivatásos Katasztrófavédelmi Mentőszervezetet. Beszédében a csapat profizmusát, önfeláldozó küldetéstudatát emelte ki.
Rétvári Bence miniszterhelyettes a helyszínen kísérte figyelemmel az értékelést, ezt követően maga is vállalkozott arra, hogy megtapasztalja a szimulációs pálya nehéz terepviszonyait.