Akit korán megcsapott a műszempilla szaga - Interjú Medveczky Ádámmal

Debrecen - A tüzes angyal csaknem megperzselte az operajátszás magyarországi nagymesterét.– Ötven év óta mániákus időbeosztó vagyok – magyarázza a csuklójáról az asztalra helyezett órát – de már beskáláztam, felkészültem a próbára – fűzi hozzá nyugtatólag a Kossuth-díjas karmester, aki a Csokonai Színházban a Tüzes angyal című Prokofjev-operát dirigálja.

Hogyan kezdődött ez a már fél évszázada tartó varázslat?

Medveczky Ádám: Ebbe születtem bele, édesanyám operaházi korrepetítor volt. Az aranyidőkben, a 40-es évek végén, Simándy, Gyurkovics, Székely Mihály, ezek a világhírességek úgy jöttek hozzánk korrepetícióra, mintha hazajárnának. Nevelőapám – az édesapám a málenkij robot áldozata lett – operaénekes volt és amikor csak lehetett elkértem a tiszteletjegyet, a gyerekkoromat az Operaház páholyában töltöttem. El sem tudtam képzelni, hogy én lehetek más, mint zenész. Az Operaház egy fantasztikus világ. Mind a színházba mind a muzsikába szerelmes voltam. Tanárom Kóródi András mondta egy­szer egy kollégámnak, hogy belépsz az ajtón, megcsap a műszempilla szaga és nem tudsz szabadulni többé tőle. Igaza volt. Nem lehet megmagyarázni, a sminknek, díszletnek, muzsikának, művészetnek, játéknak a világa nagyon szép.

Gyerekként nyűgözte le Önt ez a világ. Ezek szerint fiatalabbakat is érdemes megismertetni a műfajjal?

Medveczky Ádám: A tüzes angyallal biztosan nem, de Hunyadi Lászlóval, Sevillai borbéllyal, Mozart-művekkel, olyan magyar klasszikusokkal, mint a Háry János vagy Erkel és Kodály alkotásaival mindenképp meg kell őket kínálni.

Kell-e műértés ahhoz, hogy valaki élvezni tudja az operát?

Medveczky Ádám: Nem így fogalmaznék. Inkább annak függvénye, hogy lelkileg megfogja-e az illetőt. Csodálom például azokat a nem muzsikus gyermekeimet, akiknek bár egészen más a foglalkozása, érdekli őket az opera, megfogan bennük a dolog, értik és élvezik. Nem kötelező felismerni a darab közben, hogy az illető hamisan énekelt vagy elúszott egy negyeddel. Az operalátogató adja át magát.

A magyar közönség hagyja magát vagy tartózkodóbb a műfajjal szemben?

Medveczky Ádám: Pozitívak a tapasztalataim, úgy érzem, odaadja magát, persze különbözőek a nézők. A stabil, több évtizedes bérletközönség hálás. Rájuk büszkék vagyunk, mert kitartanak, akárki az igazgató, akármilyen a műsorpolitika és akármilyen rendszer van. Van egy érdekes réteg, a turisták. Sok helyen ugyanis összekapcsolják az utazásokat az operabelépővel. Előfordult, hogy Verdi Requiemre beült egy turistacsoport, csinált még a világosban néhány fotót és kivonult.

A színházak mennyire bátran nyúlnak operákhoz?

Medveczky Ádám: Több vidéki város egy-két operát játszik egy évben. E szempontból Debrecent nagyon elismerem, mert itt a színlapon vannak operettek, a Sevillai borbély, A tüzes angyal és hamarosan a Sámson és Delila. Itt van operaélet.

A legaktuálisabb pillanatnyilag A tüzes angyal...

Medveczky Ádám: Nagyon tetszik ez a munka nekem. A főszereplőkkel Budapesten próbáltam, a többiekkel Debrecenben. Ez egy nagyon nehéz opera, rendkívül fárasztó színre vinni. Őszintén kell beszélnem e műről: sok fejtörést okozott nekem. Adott egy sátáni uralom, ami totális hatalmat gyakorol a világgal szemben és győzedelmeskedik. A legalapvetőbb pozitív emberi megnyilvánulásokat is csírájában elfojtják a démoni erők. Ebbe én nehezen tudok elmélyülni, viszont ott van a zene. Prokofjev muzsikájában van őszinte líra, szenvedés, szeretet, vigasztalás, groteszk, néha triviális zene ezernyi színű hang­szereléssel és fantasztikus, ugyanakkor nehéz feladattal. A történet és a zene közötti ellentét vonzó, érdekes kihívás. Úgy fogalmaztam meg magamban, hogy csinálok egy Prokofjev-muzsikát, a színpadon pedig zajlik ez a súlyos történet. E rendezés szerint Mephisto irányít mindent, még a karmesternek is ő int be, hogy kezdheti.Nagyon szeretem Prokofjevet, életem egyik legnagyobb élménye a Seregi László féle Rómeó és Júlia balett, amit 60-70-szer vezényeltem már a fővárosban. Külön érdekes, amikor az ember nem hangszalagot kísér, hanem izmokat, ínszalagot. Nem azt kell figyelni, hogy mennyire győzi a hangszalag ezt a magasságot, tempót, hanem, hogy az az ugrás meddig tartható ki. Lélegzetvisszafojtva figyelek és amint véget ér a mozdulat akkor „lecsapok”.

Van-e olyan mű, amely még hiányzik a repertoárjából és szívesen vezényelne?

Medveczky Ádám: Dirigáltam már 73-75 operát, de a Don Carlos és a Nabucco még hiányzik, ahogy a Trisztán és Izolda is. Elkerültük egymást Muszorgszkijel. Őt zseniális dilettánsnak hívták. Ez az én szótáramban pozitívan cseng. Az amatőrt és a dilettánst én mindig megvédem, mert arra gondolok, hogy milyen szóból ered a kifejezés. Diletta azt jelenti kedves. Az pedig nem lehet megvetendő, amit az ember kedvvel csinál. Az amatőr szóban az amare, azaz szeretet gyökerezik.

Ön tanít, így láthatja merre tart a magyar operajátszás jövője.

Medveczky Ádám: Hazánkban nagyon jó az énektanítás és van „anyag”, ismét egyre több fiú jelentkezik operatanszakra. A karmestereké a legszélsőségesebb társaság, van köztük néhány olyan, akit érdemes tanítani. Azért is összetett a csapat, mert sok a külföldi. Őket illik felvenni. Aki megbízik a magyar zeneoktatásban, idejön tanulni, általában kap lehetőséget egy bizonyos szint teljesítése esetén.

Önt követi-e valaki a pályán?

Medveczky Ádám: Szabolcs fiam Győrben korrepetítor és vezényel is. Másik fiam színművészetis. A többiek is magas operaműveltségűek, ráéreznek, sőt kijavítanak, ha tévednék szerzőkkel kapcsolatban például, de ők normális pályát választottak. Öt gyermekem, tíz unokám van. Az utóbbi években elismeréseket kaptam és nyugdíj mellett dolgozhatok. Úgy érzem nagyon sok minden sikerült.

- Horváth Borbála -