„Dalszerzés közben más dimenzióba kerülök”

Debrecen - Az énekes-zeneszerző Rácz Gergőnél minden a zenével kezdődik és minden a zenéhez tér vissza. Interjú.

Azok számára, akik nem a kilencvenes évek végén élték tinédzser éveiket széles körben igazán ismertté két éve válhatott a sármos zeneszerző-énekes, Rácz Gergő, akinek a Csak állj mellém című dala bejutott a Dal 2013 döntőjébe is. A 39. születésnapját március 4-én betöltött előadó acapella együttesével, a Fool Moonnal tavaly éppenhogy lemaradt az Eurovíziós Dalverseny koppenhágai döntőjéről, ahová csekély szavazatkülönbséggel Kállay-Saunders Andrást juttatta a közönség. Rácz Gergő idén újra a csapattal indult a Dal 2015 versenyben, de a Fool Moon nem jutott tovább a selejtezőből. Ezzel együtt is az egyik legrutinosabb Eurovíziós magyar szereplőnek számít, hiszen társszerzője volt Wolf Kati Szerelem miért múlsz című számának, mellyel az énekesnő 2011-ben Dortmundban képviselte hazánkat, és 1997-ben a V.I.P. együttes tagjaként maga is ott volt a dublini döntőben.

Mivel is kezdhetnénk a beszélgetést, mint az Eurovíziós Dalverseny hazai selejtezőivel: nem csalódott, különösen a Fool Moon tavalyi eredménye miatt? Műfajában ugyanis nemzetközi szintű volt a produkciójuk.

Rácz Gergő: Egyáltalán nem, hiszen két éve a Csak állj mellém című dalommal a döntőbe kerültem, és azóta is rendszeresen játsszák a rádiók. Tavaly a Fool Moonnal egészen közel jártunk a kijutáshoz, szoros versenyben lettünk másodikok, úgyhogy sikeresnek érzem a szereplésem, a szereplésünk. Bár, amikor megtudtuk, hogy milyen kicsin múlott az elsőség, akkor azért volt egy kis csalódás bennünk, mert úgy éreztük a Bella Mátéval közösen szerzett It can’t be over izgalmas lehetett volna a nemzetközi mezőnyben is az újításai miatt.

Hiába tűnt vérprofi produkciónak, a szellemes koreográfiájával együtt sem nyerte el teljesen a zsűri tetszését, nem találták elég „trendinek”, ennek ellenére idén is hasonlóval neveztek be a Dal 2015-be.

Rácz Gergő: Először is, mi acapella együttes vagyunk, csak a hangunkra hagyatkozhatunk, így idén sem indulhattunk mással. Tavaly szerzőként igyekeztem néhány újdonságot is belecsempészni ebbe a műfajba, így lett része a koreográfiának a testdobolás. Miközben azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetne igazán érdekes a produkció, egy teljesen spontán mozdulatként dobbantottam egyet a lábammal, és így jutott eszembe ez az ötlet.

A testdobolás és a dobbantás nem szokásos az acappella műfajában, így ezek miatt talán érdekesnek találták volna Koppenhágában, de erős dallal jutott ki Kállay-Saunders András is, akinek őszinte szívvel drukkoltam.

Miután az idei versenytől hamar búcsúztak a Back to right című dalukkal, kit látott volna szívesen bécsi továbbjutóként?

Rácz Gergő: Sok jó dal volt, ebben az erős mezőnyben nagyon tetszett Mudjahid Zoli száma vagy Wolf Katié, illetve a Spooné, de jónak tartom a győztes Csemer Boglárka dalát is. Összességében az egy nagyon jó dolog, hogy egy ilyen műsor dönt sok tehetséges magyar előadó versengésében, mert valóban színvonalas küzdelemben dől el, hogy ki képviselheti Magyarországot a nemzetközi mezőnyben.

Lehet olyan erős az idei győztes, Boggie dala, a Wars for nothing, hogy akár az első helyen végezzen, ha eltekintünk a gyakorlattól, miszerint az országok egymás iránti szimpátiájuk alapján is szavaznak.

Rácz Gergő: Bármi előfordulhat, mert attól nagyon sok függ, hogyan sikerül Bécsben előadni. Szerintem nem lehet ráfogni egyetlen dalra sem, hogy ilyen kell Európának, inkább a dalok kiváltotta pillanatnyi hatás dönthet, de hogy azt éppen a szöveg, a dal vagy az énekes karaktere váltja ki, előre nem lehet megmondani. A zene annyira szubjektív műfaj, hogy azt mindig az előadó és közönség közötti kommunikáció minősége határozza meg, ha jó, szerethető, akkor a hallgatóság vevő rá, ha nem, akkor elutasítja.

Kár, hogy nem lehet e versenyben részt venni egy olyan produkcióval, mint a Timeline, amelyben több, előadóként vagy társszerzőként jegyzet dalát szólaltja meg egyszemélyes acapella kórusként, mert az tényleg egyedülálló és hatásos.

Rácz Gergő: A Timeline egy kísérletnek indult, mert ki akartam próbálni, mennyire tudom megközelíteni a dalok eredeti hangzását pusztán a saját hangommal. Először a Csak állj mellém készült el ily módon, de aztán tovább gondoltam, és egyveleg lett belőle a korábbi dalokból, egészen a V.I.P.-ig. Az internetre feltett videóklipp, melyen a koroknak megfelelő frizurákkal és ruhákban vagyok látható a különböző szólamok és „hangszerek” megszólaltatásakor, számomra is váratlanul népszerű lett. A kedvező fogadtatáson felbuzdulva már forgatom a fejemben a folytatást, mert úgy érzem maradt még ebben is kiaknázható lehetőség, ráadásul nagyon élvezem az effajta kísérletezgetést.

Ugorjunk most vissza a múltba, oda, ahol a 15 éves Rácz Gergő megnyerte Országos Zeneiskolai Gitárversenyt, s ez nem adott számára annyi impulzust, hogy ő legyen a következő, nemzetközileg is elismert Szendrey-Karper László gitárművész.

Rácz Gergő: Én is az ő gitáriskolai kiadványából tanultam, és valóban az akkori tanáraim nagy reménységnek tartottak a klasszikus gitározásban, de számomra csak kirándulást jelentett a vágyam elérésében. Popzenész akartam lenni, aki tömegek előtt lép fel a koncerteken a saját dalaival, melyeket a rádió is játszik, így a fellépésein a közönség vele együtt énekel. Azt a bizonyos győzelmet a darabválasztásomnak is köszönhettem, mert Weiss Fantasia című műve a korcsoportoménál nagyobb technikai tudást igényelt, s emiatt kezdetben a tanárom is le akart róla beszélni, pedig éppen az ő játékát hallva esett a darabra a választásom. Annyira megfogott, hogy hajlandó voltam a versenyre az addiginál sokkal többet gyakorolni, mert nagyon vissza akartam adni azt az érzést, amit bennem kiváltott, s az eredmény azt mutatja, hogy ez talán sikerült is.

Mégsem adott elegendő motivációt a folytatáshoz, sőt később nem lett egy banda országos hírű szólógitárosa sem, pedig úgy tudom, tinédzserként Brian May volt a kedvence, akivel személyesen is találkozhatott.

Rácz Gergő: Valóban nagyon szerettem a Queent, benne May játékát, de nekem a zene többről szólt, mint a gitározás. Úgy éreztem, hogy az engem ért intuiciókat érzelmi hatásokat a magam zenei világában kell kifejeznem, s ezt meg akartam osztani azokkal, akik engem hallgatnak. Már egészen korán elkezdtem írni a dalokat, s az alkotás öröme komplexebb érzés a hangszeres játéknál. Ettől függetlenül természetesen nagyon tisztelem a gitárosokat, így óriási élményt jelentett Brian May-jel is találkozni, amikor Budapesten játszottak. Néhány szót is váltottunk, nagyon közvetlen, szerény, kedves ember.

A Queentől kicsit távolabb esik a V.I.P. „fiúzenekar” zenei irányzata, az úgynevezett teen-popban mi volt motiváló erő?

Rácz Gergő: Az első zenekarom négy évig a Fenyő Miklós által menedzselt Park együttes volt, amelyben a fia, Dávid is játszott. Tizennyolc évesen természetesen rám is hatott az akkor legismertebb boyband, a Take That együttes, szerettem a zenéjüket, és úgy gondoltam, jó lenne valami hasonlót csinálni itthon is. Akkor ismerkedtem meg Rakonczai Viktorral. 1997-ben az első lemezünkre ő is és én is 5-5 dalt írtunk, de azután együtt szereztük a számokat. Büszke vagyok rá, hogy saját magunk zenei producerei voltunk, és húsz évesen sikerült nagyon kidolgozott produkcióval előállnunk, ami egy fiúzenekart jellemző minden kritériumnak maximálisan megfelelt. Lehet sokan úgy gondolták, hogy mi divatból lovagoljuk meg azt az irányzatot, de nekünk tényleg tetszett, és szívből csináltuk öt éven át.

Az első szólólemezére ezután öt évet kellett várni, bár időközben a szegedi illetőségű acapella együttes, a Fool Moon tagja lett 2004-ben.

Rácz Gergő: A 2006-ban megjelent Bennünk a világ című albumom tükrözte először a saját stílusomat, ami továbbra is pop, de már egy összetettebb hangzással, zenei- és szövegvilággal.

Akkor éreztem először egyfajta alkotói szabadságot, hogy kötöttségek nélkül valósíthatom meg az elképzeléseimet.

Itt, ha lehet egy megjegyzést tenni: ez a Rácz Gergő-féle világ a maga üdeségével, „napsugarasságával”, kevésbé tükrözi vissza a bennünket körülvevő világot, nem merítkezik a mindennapok problémáiból. Emiatt megosztó is, mert akiknek ez hiányzik belőle, azok kommentjeikben ezt szóvá is teszik, bár ők jóval kevesebben vannak a rajongóknál.

Rácz Gergő: Számomra az alkotás folyamata adja meg a kiszakadást a való világból, olyankor egy másik dimenzióba kerülök, és a jó dolgokra koncentrálok. Talán tudat alatt is az vezérel, hogy amit érzek és közvetítek, azzal a zenémet hallgatókat is kiszakítsam a mindennapokból, legalább arra az időre el tudjanak velem repülni egy olyan világba, ahol süt a Nap. Tudom, ez nem mindenkinek felel meg, de ha mással próbálkoznék, az már nem én lennék.

Kaphatunk egy kis bepillantást ebbe az alkotói folyamatba, hogyan születnek a dalok?

Rácz Gergő: Nincs rá séma. Van, hogy eszembe jut egy dallam, amit hordozok egy darabig a fejemben, s adandó alkalommal leírom vagy diktafonra rögzítem, sőt előfordult már, amikor felébredve még emlékeztem egy dallamra az álmomból, és a gitárt előkapva rögzítettem magamnak. Ezek közül olyan is van, amelyikre még mindig emlékszem, de nem született belőle eddig semmi, bár lehet egyszer majd felhasználom. Más esetekben pedig úgy zajlik a dolog, hogy Viktor a zongorán én a gitáromon játszogatunk, és amikor valamit jónak találunk, azt megbeszéljük és beépítjük a készülő számba.

Örülök, hogy ez szóba került, mert válasz kaphatunk egy érdekes kérdésre: miért van az, hogy mostanában két vagy több ember jegyzi sok dal zenéjét? Jó példa erre az idei kiválasztó műsor repertoárja.

Rácz Gergő: Gyakori ez a világslágereknél is, mert nagyon jó eredménnyel járhat. Természetesen ehhez megfelelő partnerek szükségesek és olyan habitusú emberek, akik képesek egymással dolgozni. Egyenként is tudnak fókuszálni egy-egy témára, de ezt megosztva a többiekkel, hajlandók elfogadni a jobbító szándékú véleményeket is. Minden dalszerzőnek tudom ajánlani, mert az együttalkotás öröme pluszt tud nyújtani a zeneszerzésben.

Az előadóművészetben ugyanezt jelentheti az acapella, hiszen az is igazi társas műfaj, bár nálunk valami miatt, kevésbé szeretik az emberek, mint például Ázsiában, ahol a Fool Moon nemcsak népszerű, de díjakkal elismert is.

Rácz Gergő: Az acapella nem mainstream műfaj, de én teljesen elégedett vagyok az ismertségünkkel, arra pedig büszke, hogy sikerült a stílust népszerűbbé tenni Magyarországon. Valóban vannak országok, ahol népszerűbb ez a műfaj. A külföldi elismertségünkre sem panaszkodhatom, 2005-ben elsők lettünk a legrangosabb európai versenyen Grazban és egy év múlva Tajvanban, 2010-ben pedig Olaszországban a Szerelem, szerelem… című dallal a legjobb átirat díját nyertük el.

A Dallal kezdtük a beszélgetést, most térjünk vissza oda. Jövőre látjuk-e újra szólóban vagy a csapattal a kiválasztó műsorban?

Rácz Gergő: Elképzelhető, hogy újra elindulok, de ennyire előre nem szoktam tervezni. Természetesen a már említett egyszemélyes acapella videó mellett vannak még további ötleteim, de ezekről egyelőre nem akarok beszélni. Nem leszek tétlen az egészen biztos, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindig azzal foglalkozhattam, amit szeretek, és ebből bármikor kisülhet valami jó.

- Égerházi Péter -

Névjegy