Rég elért célokat kergetünk

Debrecen - Valójában mindenünk megvan, amire szükségünk lehet.

Az Óz, a nagy varázsló történetében minden megvan, ami miatt szívesen nézünk meg egy mesét kortól függetlenül. Legfeljebb a gyülekező évek tudatában „kerítünk” egy gyermeket – sajátot, unokahúgot, szomszédot – akit elkísérhetünk egy ifjúsági előadásra, s így a társadalom által is elfogadott módon, nyugodtan élvezhetjük Dorothy törhetetlen optimizmusát, kitartását, bátorságát, nagyfokú igazságérzetét. A tiszta, a jó, ám gyengébbnek tűnő személy győzelmét a gonosz hatalom ellen. És azt a tanulságot, amelyet egy életen át képesek vagyunk napra nap elfeledni: valójában mindenünk megvan, amire szükségünk lehet. Általában olyan vágyakat hajszolunk, olyan célért vállalunk irreális kockázatot, amely másodlagos, és erre gyakorta csak vészhelyzetben jövünk rá.

Ismerős, de több

Ahogyan a ZeneTheátrum előadásában is kiderül, a hősöket fenyegető szituációkban bővelkedő, sárga kövek kijelölte úton, nagyon is helyén van a szív, aminek a Bádogember (Szabó Barna) nem tudta, hitte a létezését; és az az ész is jól forog, ami után a Madárijesztő (Bánhidi Krisztián) áhítozott; Gyáva oroszlánunk (Jámbor József) pedig hősiesen ordított az ellenségre, amikor a barátait kellett megvédenie. Ez ki is mondatik a darabban, de nem gyermetegen magyarázón. Ez a debreceni musical stúdió előadásának egyik titka. Érti az általános iskolás célközönség, s élvezi a kísérő is. Többek között olyan beékelt poénok miatt – amelyet természetesen, külön hangsúly nélkül a dialógokban ejtenek ki a szereplők –, hogy „hány ember van, akinek nincs esze, mégis sokat beszél”, vagy a megállapítás okán, miszerint „egykor hús-vér ember voltam, nem bádogember, volt eszem, s szívem is. Kipróbáltam mindkettőt, s ha választani kell, bizony inkább szívvel élnék”. Kifejezetten a felnőtteknek szóló mondandók.

A másik erénye a darabnak, hogy az alkotók hozzáadott értékével, ötleteivel több lesz, mint, amit ismerünk, amire emlékszünk ebből a meséből. Az 1939-ben bemutatott film kezdetén a főszereplő kislány kutyáját, Totót akarja elvenni egy kansas-i befolyásos asszony, a Lovardában szerdán játszott műben pedig egyenesen Dorothyt akarja megkaparintani a birtok fenntartásához korábban folyósított kölcsönöket magas kamatokkal felszámító szomszéd. Ő (Szántó Valéria) játssza később a gonosz boszorkányt, s a birtok többi dolgozója a főbb szerepeket. A kezdő jelenetekből kiviláglanak a mese során keresett tulajdonságok megléte (hiánya) ezekben az emberekben. Izgalmas keretet ad ez az összefüggés a műnek. Ugyanilyen jó ötlet, hogy megtudjuk, miért nincs szíve a bádogembernek. És tetszetős, – a nézőknek pedig ismerős – momentum, amikor a jó boszorkány Glinda (Végh Veronika) a mumpicoknak földrajz tanórát tart egy térképpel.

Kiemelendők a szép, színes, ízléses jelmezek. Az egyszerű, látványos koreográfiákat ügyesen, harmonikusan adták elő a ZeneTheatrum SziniTanoda és Musical Színház növendéke, azaz a méhecskék, pipacsok, cidripókok, vérfarkasok.

Totó szinte önálló mű

A mű lényegi tartóeleme a színészi játék. Gyermekek főszereplésével ezen könnyen el lehetne csúszni, de Csáki Illangó és Benedek, azaz Dorothy és kiskutyája, Totó gyakorlott játszók. Ez megmutatkozott abban is, hogy egy arcrezdüléssel sem reagálta le a Valahol a szivárvány fölött dal után kapott tapsot, nem esett ki a gondterhelt Dorothy szerepéből. És abban is, ahogyan az egyetlen szövegtévesztését a lehető legkisebb feltűnéssel kezelte. Egy felnőttel is előfordult később, s egy másik játszótárs nyomban kimentette. Élmény volt hallgatni a tiszta gyermek-énekhangokat, s úgy képzelem a testvérpár a való életben is hordozza a karakterben megmutatott tulajdonságokat. Az alkotókat dicséri, hogy Totóra egy teljes történet épült, amit remekül, élvezetesen hozott Benedek. Mindamellett, hogy hajszálnyit túlmozogta a karaktert, hitelesen helyezkedett a folyton éhes, okoskodó, gyakran morcos, örökmozgó kutyalétbe. Poénok sorát vonta maga után, hogy beszél a négylábú, de közlendőjét mindenki csak ugatásnak hallja. Egy ideig… Nehéz elfeledni Szántó Valéria boszorkányos nevetését, a Bánhidi Krisztián szalmakönnyed mozdulatait, és kedvességét, Jámbor József alakítását.

A művet több forrásból és saját ötletekkel színesítve Csáki Szabolcs és Végh Veronika állította színpadra.

HBN–HABE