feltörekvő városrész

2021.04.21. 13:58

Új, multifunkciós sportpályát adtak át a Csapókertben

A labdajátékokra kialakított létesítmény egy debreceni vállalkozás 10 millió forintos adományaként valósulhatott meg.

Fotó: Molnár Péter

Új, multifunkciós sportpályával bővült a Liget tér, melyet szerdán hivatalosan is átadtak a csapókertieknek.

Az ünnepségen részt vett Papp László polgármester, Tasó László országgyűlési képviselő, valamint Szilágyi Edina, a városrész önkormányzati képviselője.

Papp László először arról beszélt, hogy a Csapókert a város egyik legnyugalmasabb és leginkább feltörekvő városrésze, melyben nagy szerepe van Szilágyi Edinának.

„A Liget tér a Csapókert legfontosabb rekreációs, központi tere, mely lehetőséget ad arra, hogy a helybéliek sportoljanak és minőségi időt töltsenek együtt, kiegészülve a tavaly átadott kondiparkkal és a kialakított sétányokkal”

– összegzett a polgármester.

Papp László elmondta, hogy az újonnan felépített sportpályán többféle labdajátékot lehet játszani, emellett Szilágyi Edina kezdeményezésére a közeljövőben egy 550 méteres rekortán futópálya is a tervek között szerepel. A polgármester kiemelte: az utóbbi években a csapókertiek kérték, hogy a Liget tér különböző sporttevékenységekre is alkalmas legyen. A politikus hozzátette, hogy a fejlesztés következő lépéseként köztéri kamerákat is elhelyeznek majd a területen, végül köszönetét fejezte ki Katona Zoltánnak, a Katker Kft. ügyvezetőjének, aki a 10 millió forintos létesítményt adományként ajánlotta fel a városnak.

Szilágyi Edina úgy fogalmazott: a Csapókertben élők szerethető és nyitott közösséget alkotnak, és célja, hogy a városrésziek egy, a XXI. századnak megfelelő, modern és élhető városrészben élhessenek. A politikus emlékeztetett arra, hogy nemrég a Keresszegi utca útépítése kapcsán, majd a városi nagytakarítás kiindulópontjaként hallhattak a debreceniek a Csapókertről. A városrész önkormányzati képviselője elmondta azt is, hogy

tervei szerinte a Liget tér a további élményelemekkel bővül majd.

Tasó László a helyi összefogásról szerzett tapasztalatait osztotta meg. – Debrecen gazdasági életét az erős jelenlétű társadalmi felelősségvállalás jellemzi, az itt élő vállalkozások ugyanis segítik a közösségek épülését, erősödését. – A legfontosabb és legbiztonságosabb fegyverünk, ha erős közösségeink vannak – mutatott rá a apolitikus.

Az ünnepélyes átadó végén a felajánló vállalkozás képviseletében Modrovics József divízóvezető mondta el a multisportaréna legfontosabb tudnivalót. A szakember megjegyezte, hogy a Liget téren felállított pálya gyártásának köszönhetően várhatóan a világ távoli pontjain is megismerhetik majd Debrecent.

SZD

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában