2021.05.31. 10:10
A Méliusz mobilkönyvtára június 4-éig marad a Tócóskertben
A Méliusz Juhász Péter Könyvtár által ismét útjára indított konténerkönyvtár idén először a Holló László sétányon, a Szent Család Plébániával szemben található – közölte az intézmény. A mobilkönyvtár 2021. június 4-éig várja az olvasni, kézműveskedni vagy kikapcsolódni vágyókat.
A minikönyvtár állományával alkalmazkodik környezetéhez, így bibliai témákat feldolgozó kötetek is megtalálhatóak. Idén is térítésmentesen lehet beiratkozni a konténerkönyvtárban. Az itt kapott olvasójegy az egész hálózatban érvényes.
Minden zárt térben igénybe vehető szolgáltatás védettségi igazolványhoz kötött. Így a konténerkönyvtár a 18 év felettiek számára csak védettségi igazolvánnyal, valamint személyazonosító okmánnyal látogatható. A 16 és 18 év közöttieknek is igazolvány szükséges a belépéshez vagy azzal rendelkező felnőtt kísérő. A 16 év alatti látogatók csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretével léphetnek be
Nyitvatartás:
Hétfő: 9.00-13.00
Kedd: 14.00-18.00
Szerda: 9.00-13.00
Csütörtök: 14.00-18.00
Péntek: 9.00-13.00
Szombat: zárva
Vasárnap: zárva