2024.06.08. 08:21
Munkáshotel és bölcsőde is épült Kabán – eredményes ciklust zárhat az önkormányzat
Számos pályázati forrás mellett több száz millió forint önerőt is fordított az önkormányzat a város fejlődésére. Az elmúlt évek alatt több nagyobb fejlesztés történt Kabán, idén pedig elérik azt, hogy minden utca aszfaltburkolatú lesz.
Szegi Emma, Kaba polgármester értékelte a végéhez közeledő önkormányzati ciklust
Forrás: Napló-archív
Nem hátráltatták Kaba fejlődését az elmúlt évek válságai, az önkormányzat a pályázati források mellett több száz millió forint önerőt is befektetett. Szegi Emma polgármester a Hajdú Online megkeresésére ismertette a mostani önkormányzati ciklus legfontosabb eredményeit – köztük számos fejlesztés megvalósítását, például a munkáshotel vagy a bölcsőde kialakítását –, illetve bemutatta a következő időszak terveit is. – Eseménydús cikluson vagyunk túl, nagyon sok fejlesztésünk volt. Az eddig végrehajtott, illetve folyamatban lévő pályázataink összege meghaladja a 3 milliárd forintot. Önerős beruházásaink pedig több mint 400 millió forint értékben voltak – összegezte Szegi Emma polgármester ciklusértékelője bevezetéseként. Elmondta, hosszú távú tervük a strand bővítése, ehhez folyamatosan vásárolják a szomszédos területeket. Két üres telek már rendelkezésre áll, illetve nemrég az éttermet is megszerezte az önkormányzat. Továbbá a stranddal szemben lévő két egyházi tulajdonú ingatlan megvételére is tettek szándéknyilatkozatot.
Amint elkészült, be is telt a kabai munkáshotel
Szegi Emma kifejtette, több nagyobb pályázatuk is volt az elmúlt években. A munkáshotel kialakításával egy régi épület újulhatott meg Kabán, mintegy 300 millió forint támogatásból és 60 millió forint önerőből. – Ahogy elkészült, rögtön bérbe tudtuk adni, ráadásul öt új munkahely jött vele létre – emelte ki. A közelmúltban – mintegy 500 millió forintból – elkészült a város 46 férőhelyes bölcsődéje is.
Az elmúlt öt év során megújult és egy emeleti galériával bővült a művelődési ház; több intézmény kapott új napelemeket, korszerűsödött a város közvilágítási hálózata és bővült a térfigyelőkamera-rendszer. Korszerűsödött több játszótér, kondiparkot telepítettek, illetve jelentősen javult a város belvízelvezető-hálózata is.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) „Élhető települések” pályázatán nyert támogatásból 2,1 kilométeren elkészült a cukorgyári elkerülő út menti kerékpárút és annak közvilágítási hálózata. Szegi Emma megjegyezte, a kerékpárút érint egy 60 lakásos lakótelepet, bentlakásos idősek otthonát és egy zöldségüzemet is. A pályázat része volt továbbá a Vár utcai játszótér komplex fejlesztése, illetve két helyi védelem alatt álló épület felújítása. – Az egyik a Kabai Mennykő Néptáncegyüttes székháza lesz, a másikba pedig a helytörténeti gyűjteményünket helyezzük el – osztotta meg a városvezető.
Idén minden utca aszfaltos lesz Kabán
Csapadék- és belvízelvezetésre 200 millió forintot nyert a kabai önkormányzat. Ebből többek között a szivattyútelepet újítják fel. 400 millió forint TOP Plusz forrásból épül 7,3 kilométer belterületi út, amellyel a város teljes úthálózata szilárd útburkolatúvá válik. A külterületi utak fejlesztésére kapott támogatásból a 4. számú főút és a derecskei (aranyosi) út között épül szilárd burkolatú út, amely várhatóan ezen a nyáron elkészül.
Sikeres volt a humánszolgáltatások fejlesztését célzó, több önkormányzattal közös pályázatunk is. Ennek részeként építettük be az orvosi rendelő tetőterét, amely a csecsemő- és gyermekgondozáshoz kapcsolódó szolgáltatásoknak ad helyet
– ismertette a polgármester.
Új üzem kezdi meg működését Kabán
Megtudtuk, az önerős beruházások alapját egyrészt a feszes költségvetés, másrészt az iparűzési adó jelentik. Utóbbival kapcsolatban Szegi Emma elmondta, annak ellenére, hogy négy éve megszűnt az Agroferm helyi üzemében a termelés (a cukorgyár után a második legtöbb iparűzési adót fizető vállalkozás volt), növekszik a város iparűzésiadó-bevétele.
Jelentős változást hozott, hogy 100 hektáron napelempark épült a cukorgyár mögötti területen, amelyet a közeljövőben másfélszeresére bővítenek, illetve hamarosan egy új vállalkozás is megkezdi a termelést Kabán
– tette hozzá.
Kiemelt feladat továbbra is az ipari park benépesítése
A következő évek terveivel kapcsolatban Kaba polgármestere elmondta, kiemelt feladat lesz az ipari park teljes benépesítése. Ezen jelenleg is dolgoznak, folyamatosak az érdeklődések. A másik cél a geotermikus energiafelhasználás arányának növelése a településen.
– Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy korábban ki tudtuk építeni a hálózat egy részét. Geotermikus energiával látjuk el középületeinket, köztük a munkáshotelt is. A következő lépés a bölcsőde bekötése lesz – osztotta meg Szegi Emma.