Isten éltesse!

2024.07.22. 17:09

Így ünnepelte 5. születésnapját a debreceni Rett-szindrómás kislány

Haon.hu

Kungler Meike, a debreceni Rett-szindrómás kislány már többször is szerepelt a Haonon. Két évvel ezelőtt a Kungler család otthonában is meglátogattuk a kislányt, aki azóta is küzd súlyos betegségével. Tavaly októberben el kellett adniuk józsai otthonukat, hogy tudják finanszírozni Meike kezeléseit. Ma már Hajdúböszörményben élnek, és továbbra is azon vannak, mindent megtegyenek a Rett-szindrómával küzdő kislányukért.

5 éves lett Kungler Meike
5 éves lett Kungler Meike
Forrás: Facebook / Meike Szebb Jövője

Meike ma, július 22-én ünnepli 5. születésnapját, a Meike Szebb Jövője Facebook-csoportban a Kungker család képeket is osztott meg a torzárásról, amihez a következő sorokat írták. „Az ötödik születésnap, amit apa Meikével együtt ünnepelhet. Boldogságos születésnapot kívánunk nektek erőben, egészségben!” – áll a bejegyzésben, mégpedig azért, mert a kislány és édesapja, Kungler László ugyanazon a napon születtek.

Meike és édesapja, László idén is közösen ünnepeltek
Forrás: Facebook / Meike Szebb Jövője

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában