Fenntarthatóság

2024.08.27. 14:34

Jövőre érkeznek Debrecenbe az elektromos kukásautók

A hulladékkezelés területén már nem ismeretlenek a város számára az elektromos meghajtású járművek, 2025-től azonban újabb két teherautót tesztelnek. Az elektromos kukásautók nemcsak karbonsemlegesek, hanem a zajszennyezésük is minimális.

Hajnal László

Elektromos kukásautók beszerzésére kap támogatást Debrecen a HUMDA Zrt.-től egy mintaprojekt megvalósulása kapcsán. Ennek részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be kedden délelőtt a Kölcsey Központban. Mészáros Virág, a HUMDA Zrt. vezérigazgatója kifejtette, céljuk, hogy a mindennapok részévé tegyék a fenntartható energiát, aminek egy kiemelten fontos területe a mobilitás. – Az energetikai paradigmaváltásnak azt az időszakát éljük, amikor nem beszélhetünk mobilitásról csak önmagában. Minden mindennel összefügg: a rendszerszerű megközelítések okos, fenntartható és üzletileg megvalósítható megoldások világát éljük – húzta alá. A vezérigazgató emlékeztetett rá, a Zöld Busz Program megvalósítójaként korábban számos esetben együttműködtek már Debrecennel.

humda, Mészáros Virág, elektromos kukásautó
Mészáros Virág az elektromos kukásautó jelentőségét hangsúlyozta a fenntarthatóság szempontjából
Forrás: Czinege Melinda

Mészáros Virág szerint a karbonsemlegesség eléréséhez nélkülözhetetlen a tiszta, lokális szinten zéró kibocsátású közlekedés bevezetése, amelyben a közösségi közlekedésnek és a tehergépjárműveknek hatalmas kihasználatlan potenciálja van. Mint mondta, a HUMDA és a DKV Zrt. korábban 12 elektromos buszt már beszerzett, amely hozzájárult a város zöldítéséhez, ehhez hasonlóan szeretnék a közszolgáltatásokat, így a hulladékszállítást is mentesíteni a szén-dioxid-kibocsátástól.

Világszínvonalú alváz magyar felépítménnyel

A HUMDA 720 millió forintos támogatási összeget biztosítottak két darab, egy 18 és egy 25 tonnás hulladékszállító beszerzésére, a járművek meghajtása és a hulladék tömörítése pedig egyaránt elektromos energiát fog igénybe venni. Ennek köszönhetően nem bocsátanak ki égésterméket, és a zajszennyezés is alacsony lesz

 – mondta a vezérigazgató. Elárulta azt is, az elektromos kukásautókat 2025-ben adják át, a tesztidőszakra pedig további egy évet szánnak, melynek elemzése során kiderül, hogy az üzemeltetésükkel ténylegesen mennyi energiát lehet megtakarítani. Mindezt egy ötéves fenntartási időszak követi majd.

Hangsúlyozta, azt is vizsgálják a hazai hozzáadott értéknövelés szempontjából, hogy milyen helyi gyártástechnológiával tudnak a magyarok csatlakozni a fejlesztéshez. Példaként említette, hogy a pályázatot elnyerő, és a járműveket leszállító STP Technic Kft. Renault alvázzal rendelkező hulladékszállítói magyar felépítménnyel fognak rendelkezni.

Stelli Róbert a hulladékgyűjtők műszaki paramétereit mutatta be. Az STP Technic Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, az elektromos tehergépkocsikat Európa egyik legnagyobb gyártója, a Volvo-csoport készíti el. A teljes mértékben újraépített járművek a legkorszerűbb technológiákkal, többek közt LED-es lámpákkal gyártja a cégcsoport. Egyenként dupla villanymotorral, valamint négy darab, 97 kilowattos akkumulátorral lesznek felszerelve, melyek meghibásodás esetén elemenként cserélhetőek. A magyar gyártmányú felépítmény (vagyis maga a hulladéktároló és az emelő rész) 16, illetve 20 köbméteres lesz, melyek a dízelüzemű járműveken lévőkhöz hasonlóan fognak működni.

Jók a város tapasztalatai az elektromos kukásautókról

Piskolczi Miklós, az A.K.S.D. Városgazdálkodási Kft. koordinációs igazgatója emlékeztetett rá, a hulladékgazdálkodás területén használt elektromos járművekkel már van tapasztalata a cégnek. Egy helyi fejlesztésnek köszönhetően ugyanis 2016 óta üzemeltetnek 100 százalékban elektromos kukásautót, a Debreceni Egyetem tudásbázisára épülő hajtásláncot az Elektromega Kft. szabadalmaztatta. Kiemelte azt is, korábban már több éven keresztül tesztelt az A.K.S.D. elektromos hulladékgyűjtő járműveket, melyekkel több mint 21 ezer kilométernyi úton 3500 tonna hulladékot szállítottak el.

Az igazgató szerint általánosságban több pozitívum is kiemelhető az elektromos kukásautókkal kapcsolatban: a sofőrök szerint is jól üzemeltethető, valamint szervizköltségekben is jelentősen kedvezőbb, energiafelhasználásban és üzemanyagköltségben pedig 60-70 százalékos megtakarítást is elértek. A szállítmányozó cégekhez hasonlóan azonban azt tapasztalták, a fejlesztésre szoruló hatótávolságok miatt főként közeli gyűjtési területekre ideálisak. Ez alapján belvárosi környezetben használták az elektromos járműveket, mely csendes és karbonsemleges működést biztosított.

humda, Balázs Ákos, debrecen, elektromos kukásautó
Balázs Ákos alpolgármester a fenntarthatóságot kulcsfontosságúnak nevezte
Forrás: Czinege Melinda

Balázs Ákos szerint kijelenthető, hogy Debrecen élen jár az elektromobilitás fejlesztésében és napi szintű használatában. Az alpolgármester felidézte, az önkormányzat elfogadta azt a városüzemeltetési koncepciót, mely alapján a környezetvédelem szolgálatába kívánják állítani az elektromos meghajtású, akkumulátorral üzemeltetett járműveket és eszközöket. Emlékeztetett rá, ez a város parkgondozásában és a közösségi közlekedésben is megjelent, emellett megjegyezte, Magyarországon a vidéki városok közül Debrecenben van a legnagyobb elektromos autóbuszflotta, de ide sorolta a hét elektromos meghajtású virágkocsit is.

Fontos számunkra a környezetvédelem, ezért minden olyan partnerrel szívesen működünk együtt, aki ebben érdekelt, és innovatív megoldásokat képvisel

 – mondta. Balázs Ákos szerint példamutatóan működik a HUMDA azon modellje, mely alapján városi környezetben teszteli és kiértékeli a legújabb fejlesztéseket. Az alpolgármester leszögezte, a Zöld Kódex iránymutatása alapján egy komplex rendszerben, egyfajta ökoszisztémában gondolkodik a város, amiben a Debreceni Egyetem által biztosított helyi tudást felhasználva valamennyi területen, így a járművek üzemeltetésében is zöld energiát használjon Debrecen.

A Haon korábban már járt az Elektromega telephelyén, ahol megnéztük működés közben is helyi fejlesztésű elektromos kukásautót. Az erről szóló beszámolónk itt található:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában