Beszámoló

2024.08.06. 20:44

Hittantábort szerveztek Körösszegapátiban

Idén több mint 60 gyermek és 15 segítő énekelte, táncolta, játszotta végig a hetet!

Vmirjáncki József

Körösszegapátiban a nyári szünet egyik várva várt eseménye a hittantábor. Már jóval a tábor kezdete előtt be is telt a meghirdetett létszám, így lett a tervezett ötven fős létszámból az indulásra hatvan. Dr. Szabóné Kurucz Tímea református lelkipásztor olyan programot tervezett, hogy az óvodásoktól egészen a középiskolás diákokig bárki részt vehessen a táborban. 

Idén is hatalmas sikert aratott a tábor
Idén is hatalmas sikert aratott a tábor
Forrás: Vmirjáncki József

Egyesek idén voltak először, míg mások sokadik táborukat csinálták végig

Minden reggel tornával kezdődött a nap. A hőségre való tekintettel a szervezők párakaput is csatasorba állítottak, használatára nem is kellett noszogtatni a gyermekeket. Az udvaron felállított sátor, valamint a templom hűse adott helyet a foglalkozások jórészének. Rendre megtelt az ugrálóvár is, népszerű volt a vizes foci, valamint a vízibombás vetélkedő is. Sok versenyt rendeztek, a vállalkozó szelleműek felülhettek a csodamotorokra, ráadásul Komádi városi tűzoltói bemutatót is tartottak a gyerekeknek.

Forrás: Vmirjáncki József

A tábor lakóinak a szülők házi készítésű finomságokkal kedveskedtek; tészták, sütemények, finom fánk, lángos csillapította éhségüket. Napi rendszeres étkezést biztosítottak számukra, a nagy melegre pedig fagylaltot, jégkrémet is kaptak.

Forrás: Vmirjáncki József

A tervezett programok megvalósítását tizenöt felnőtt segítette, akik folyamatosan a lelkésznő és táborozók rendelkezésére álltak. A tábor megrendezésének költségét pályázati pénzből, valamint a helyi önkormányzat anyagi támogatásával oldották meg, így a táborban a helyi gyermekek térítésmentesen vehettek részt.

Forrás: Vmirjáncki József

A tábor zárásán megjelentek a gyerekek mellett a szülők és a nagyszülők is. A lelkésznő értékelte a tábor munkáját, a gyerekeknek pedig ajándékokat osztottak ki, egyben megköszönte a támogatók segítséget. „A magot idén is elvetettük” – mondta dr. Szabóné Kurucz Tímea református lelkésznő, utalva kicsit a tábor hosszútávú célkitűzéseire is.

Forrás: Vmirjáncki József

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában