Hangulatjelentés

2024.08.30. 17:30

Csodás arcát mutatja az augusztusi nyár a Macsi Balcsin – fotókkal, videóval

Az utolsó augusztusi héten kilátogattunk a sokak által kedvelt egykori Látóképi Tőfürdőre. A Macsi Balcsiban halak lubickolnak, a madárvilág pedig rendkívül gazdag.

Nagy Emese

A nyár hamarosan véget ér, ám mielőtt elcsüggednénk emiatt, a Haon stábja úgy döntött, szeretné kiélvezni az utolsó napokat. Kilátogattunk a sokak által kedvelt egykori Látóképi Tőfürdőre (népszerű nevén: Macsi Balcsira), aminek a kezelése 2023-tól a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségéhez került. A korábbiakban beszámoltunk arról, a területen horgásztanodát, napközis tábort és halneveldét alakítottak ki, ami már tavaly szép sikereket könyvelhetett el magának, ugyanis 2023-ban mintegy 400 gyerek fordult meg a Macsi Balcsi programjain. Olykor mindannyiunknak jólesik kicsit újra gyerekbőrbe bújni, szóval arra az elhatározásra jutottunk, megnézzük, a nyár utolsó napjaiban milyen arcát mutatja nekünk a 42 éves Macsi Balcsi. 

Csodás arcát mutatja az augusztusi nyár a Macsi Balcsin
horgász Haon Látóképi Tófürdő
Csodás arcát mutatja az augusztusi nyár a Macsi Balcsi
Forrás: Molnár Péter

Csütörtökön már a kora reggeli órákban a bejárat előtt álltunk, várakoznunk nem kellett, Cserepes Ernő, a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének ügyvezető elnöke hamar beengedett minket a kapun, és megnyílt előttünk egy teljesen más világ. Hiába jelentős a gépjárműforgalom a tó mellett Debreceni-Balmazújváros között, a Macsi Balcsit körbeölelik a fák, a madarak egymást kergetik, a természet csendjét a halak lubickolása töri meg. A víz felszínén némileg látszódott a sodrás iránya, amit a ragyogó nap szinte aranyba öltöztetett. 

A több tíz évvel ezelőtt épült 300 személyes öltöző, zuhanyzók és vécék épülete mutatja, itt korábban fürdőzők lepték el a területet, viszont több éve bezárt a szabadstrand, 2019-ben használták utoljára strandolásra a Látóképi tófürdőt.

 Sokan sajnálják a Macsi Balcsit, ők bizonyára nem voltak azóta a környéken, és nem tapasztalták meg, hogy a természet és az élővilág milyen romantikus hangulatot teremt.

Jól érzik magukat a halak a Macsi Balcsiban

Nyilvánvalóan a reggeli órákban még inkább csúszósabb a talaj, viszont nem csak ez állt a háttérben. Ottjártunkkor megtudtuk, hétfőn hatalmas vihar csapott le a környéken, cseresznye nagyságú jég esett, és annak a maradványait láthattuk, érezhettük még. A távolban Kertész Attila halgazdálkodásért felelős munkatárs hajította be úszóját a vízbe miközben az ügyvezető elnökkel beszélgettünk, és mi tagadás, az odébb zajló történések kissé elvonták a figyelmünket, így Cserepes Ernő mosolyogva a tudtunkra adta, nyugodtan odasétálhatunk. Ő maga gyerekekkel foglalkozik, őket fogadja a Látóképi tófürdő területére, így jól tudja, élmény közben lehet a leginkább befogadni és elraktározni az információt. Kertész Attila 5 percenként kifogott egy-egy pontyot a Macsi Balcsiból, miközben Cserepes Ernő a vízszintről és a tóban lubickoló halakról adott nekünk bővebb tájékoztatást. 

A Macsi Balcsi egyfajta hajóformát »rajzol le« a területen. Ahol most állunk, mondhatjuk azt, a hajó orra van előttünk, itt elől mintegy 180 centiméter a vízmélység, hátul, a csónak farrészénél pedig mintegy 350 centiméter. A Keleti-főcsatorna vize kerül bele a tározóba, a vízellátás gyakorlatilag minden év március-áprilistól egészen október végéig van biztosítva

 – fogalmazott.

Ebbe a tározótérbe mintegy 2 tonna ponty lett telepítve, amelyek nagyjából 10 dekás átlagsúllyal kerültek bele a tározóba. Mindemellett van benne 500 kiló keszeg (8 dekás átlagsúllyal kerültek a tározóba), valamint belekerült még 5 ezer darab süllő ivadék. A Macsi Balcsi túlsó végén pedig láthatunk egy ketrecet, abba 300 kiló ponty van (félkilós átlagsúllyal), emellett 16 ezer darab ivadék, ebből 8 ezer domolykó és 4 ezer jászkeszeg

 – mutatott a tó másik vége felé Cserepes Ernő, aki kiemelte: október végén leengedik a tározót, ami miatt el kell végezni a halmentést és a Keleti-főcsatornába helyezik át a mentett halakat. Sőt, azt is megtudtuk (Horgászok, figyelem!), a halak Aqua Garant pelletet kapnak, emellett tritikálét, utóbbit darátlanul szórják a vízbe.

Rengeteg halat rejt a Macsi Balcsi
Haon Látóképi Tófürdő
Rengeteg halat rejt a Macsi Balcsi
Forrás: Molnár Péter

Csónakáztunk is egyet

Már majdnem elköszöntünk, gondoltuk nem zavarunk tovább, viszont lehetőséget kaptunk arra, hogy csónakba üljünk és megnézzük a ketrecben élő halakat, és természetesen, mint kiéhezett sajtómunkatársak, éltünk a lehetőséggel. Bevalljuk, a mosolyunk nem volt túl őszinte, amikor szinte ugranunk kellett a csónakba, az pedig himbálódzott alattunk, viszont megérte a néhány perces lámpaláz. 

A csónakban nekünk csal ülnünk kellett, gyönyörködni a tájban, megörökíteni egy-egy pillanatot, ez idő alatt Cserepes Ernő és Kertész Attila végezték a nehéz munkát, az evezést. A Macsi Balcsin egyébként felnőttek nem horgászhatnak, mivel gazdasági haszonalapú horgásztatást nem folytatnak a szóban forgó vízen. Többek között azért sem, mert Magyarországon a jogszabály kimondja, a ponty legkisebb kifogható mérete: 30 centiméter, a tározóba a bekerülő pontyok 8-12 dekásak, és 10-15 centiméteresek. Éppen ezért, ha ki is fogják a halakat a gyerekek, minden esetben visszaengedik őket.

Csónakáztunk is a Macsi Balcsiban
Haon Látóképi Tófürdő
Csónakáztunk is a Macsi Balcsiban
Forrás: Molnár Péter

Idén több mint 200 gyermek fordult meg a Macsi Balcsin

A csónakkal hamar a ketrecekhez értünk, a megállás könnyebben ment, mint a kiszállás, de persze mindent a látványért és az élményért. A halakat tanulmányozva kiderült, először van a Macsi Balcsin domolykó és jászkeszeg a ketrecekbe, a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetség először telepít ilyen halakat a saját vizeikbe. Érdekes volt hallani, milyen halakat látunk, mit esznek, hogyan élnek a tóban, de ha akartuk volna sem tudjuk letagadni, a természet pompája mennyire magához vonzza a szemünket. 

Valamennyivel több mint 250 fát látunk a tó körül, természetesen rendbe tartjuk őket, amennyire csak tudjuk, de legtöbbjük már 40 éve itt áll, szóval hamarosan eljön az idő, amikor ki kell vágni őket. Amikor átvettük a területet, akkor a veszélyforrások megszüntetése miatt a platánfák koronájának 10 százalékát el kellett távolítanunk, a fűzfák közül ki kell majd vágnunk néhányat, viszont mindegyik helyére kerülnek majd facsemeték. Számunkra is fontos, hogy minél több fa legyen, főleg az ilyen nagy melegekben, amikor örülünk, ha le lehet pihenni egy-egy fa tövében. Nekünk a gyerekek az elsők, ebben az évben már volt 2 nyílt napunk, továbbá tartottunk itt gyermek horgászversenyt, volt több gyermekrendezvény és horgásztáborok, melyek során idén eddig több mint 200 gyermek fordult meg eddig ennek a víznek a partján

 – emelte ki.

Miután visszaszálltunk a csónakba, egyszerre több hal lubickolt a vízfelszínen, nagyon ébernek tűntek. Cserepes Ernő kifejtette, nagyon odafigyelnek a halvédelemre, éppen ezért nincs mindennapos horgászat a táborok kivételével, hagyják a halakat pihenni, regenerálódni. A rendezvényeik között is eltelik 1-2 hét, ami azért is szükséges, hogy a Macsi Balcsira érkező gyerekek közül senki ne távozzon búslakodva, mindenki élményekkel telve térjen haza. 

Olyan nem volt egy alkalommal sem, hogy egy gyerek úgy állt volna fel, ne fogott volna halat. Az Ifjúsági horgászviadal nyertese több mint 160 halat fogott ki mindössze 2 óra alatt. Ennek mi nagyon örültünk, hiszen az a célunk, az idelátogató gyerek kapjon élményt, ismerje meg a természetet és érezze jól magát

– jegyezte meg. 

Sokszínű, gazdag madárvilág

A Macsi Balcsin el lehetne tölteni egy egész napot, kicsit sajnáljuk, hogy nekünk csak néhány óra jutott, viszont megbeszéltük az illetékesekkel, idén ősszel visszatérünk a helyszínre, megnézzük, milyen színekbe öltöznek a fák, és a most tapasztalt gazdag madárvilág mit fog nekünk mutatni magából októberben.

 – A tavaszi időszakban feltöltést követően megjelenik: a szürke gém, vörös gém, nagy kócsag, kis kócsag, fekete gólya, hattyú. Voltaképpen az összes olyan vízi élőhelyen található madár megfordul, ami gázló életmódot folytat. Alacsony vízállás esetén a partszélen megállnak, és az ott megbújó, főleg a Keleti-főcsatornából bejövő vízzel bejövő halak – keszegfélék – biztosítanak táplálékot számukra. Ősszel, leengedést követően ezek a kishalak nem hagyják el a víztározót, gödrökben, lábnyomokban és az aljzatban megbújnak. Ezeknek az eltávolítása óriási emberi erőt venne igénybe, így nagy megkönnyebbülés, hogy ezt a természet megoldja helyettünk – tájékoztatott Kertész Attila. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában