2024.08.16. 14:03
Nyáron is vár a Vekeri-tó Debrecen mellett
Az Erdőspuszták lombjai hűsítő árnyékot nyújtanak az arra járóknak. A Vekeri-tó pedig kellemes látvány minden időben.
A Debrecentől mindössze 8 kilométerre található Vekeri-tó az év minden szakában várja a természetkedvelőket, túrázókat, vagy azokat, akik csupán egy kis kikapcsolódásra vágynak. Télen a végtelen mozdulatlanság érzése, és ha kellően hideg van, a dércsipkés vagy fehér lepel alatt szunnyadó táj vonzza a látogatókat, ősszel az ezer színben pompázó erdő nyújt látványos hátteret a tónak. Tavasszal friss, harsány zöldbe borul a környezete és langyos nap melengeti az erre járók arcát.
Most, nyáron is érdemes ellátogatni a tóhoz, ahol a nappali hőség csendjében és nyugalmában szinte elrejtőzik az élet, hogy aztán alkonyatkor földön, vízen és levegőben is kiteljesedjen. A rekordmelegek ellenére is bőven van víz a tóban, mely lakóinak hűs helyet nyújt, az ember pedig elmélázva pihentetheti tekintetét az eget tükröző vízfelületen. Mint ismert, a Debrecent övező tavak vízellátása, rendben tartása fontos része a város zöld programjának. A közelmúltban megszépült környezetben pedig még kellemesebb az időtöltés.
Mindeközben a városban elkezdődött a népszerű virágkarneváli hét: