2019.09.16. 20:11
Méltó helyre kerültek a legnevesebb magyar üvegfestő alkotásai
Róth Miska munkái a Debreceni Egyetem Klinikai Központban láthatók.
Fotó: Kiss Annamarie
A legnevesebb magyar üvegfestő az egyetemi építkezések idején elsősorban a főépületben dolgozott, és kevés olyan alkotása ismert, ami a klinikatelepen készült. Annyi bizonyos, hogy ő festette az egykori egyetemi ravatalozó ablakait, ám ezek sorsáról nincsenek feljegyzések, vélhetően az aula ablakaihoz hasonlóan a II. világháború alatt mentek tönkre.
– Egy rendkívül rosszul megvilágított helyiségben voltak idáig ezek a csodás ablakok, valójában nem is lehetett látni, milyen szépek is. Az egyetem körülbelül 10 éve kezdte el felújíttatni a Róth Miksa-műveket – gondolok itt az egyetem kupolájára, vagy az aula üvegére –, de ismert volt, hogy a klinikai központ több részén is láthatóak – mondta el Berényi Ervin, a DE Klinikai Központ elnöke az üvegablakok hétfői újraavatásán.
Sokáig úgy tűnt, hogy a Klinikai Központban egyetlen Róth Miksa-alkotás sem maradt fenn, a régi I. sebészet épületének alagsorában ugyanis évtizedekig rejtve volt az a három üvegablak, amelyeknek 2017-ben először a szépségére, majd a jelentőségére is felfigyeltek. A festett ablakok a pinceszinten voltak, az üvegeket csak a légaknából beszivárgó fény világította meg. Szekanecz Zoltán, az Általános Orvostudományi Kar Reumatológiai Tanszékének vezetője kezdeményezte az ablakok történetének felkutatását és áthelyezésüket egy olyan helyre, ahol a betegek és a látogatók is gyönyörködhetnek bennük.
GyT