Morfózis és Csillagrendszer

2020.08.31. 11:24

Debreceni filmsiker a Bujtor-fesztiválon

Varga József rendező az elmúlt években már több díjat is bezsebelt.

Fotó: Varga József-archív

Napjainkban többen fényképezőgépet, videókamerát ragadnak a kezükbe, hogy kipróbálják magukat a játékfilmezés világában. Varga József, a józsai származású játékfilm­készítő az 1990-es évektől kezdve foglalkozik kisebb alkotások elkészítésével. Eleinte esküvőkön és kisebb családi rendezvényeken volt jelen, majd 2010-től ez megváltozott, komolyabban kezdte érdekelni a filmezés. Több díjat is be­zsebelt már az elmúlt években, legutóbb két alkotása is bekerült a XI. Bujtor István Film­fesztiválon bemutatott legkiemelkedőbb játékfilmek közé. Az egyik művét Keresztúri Mária költő Csillagrendszer című verse, míg a másikat, a Morfózis című játékfilmet megélt tapasztalatai ihlették. Varga József rendező azért is örült annyira az eredménynek, mert művei Oscar- és Balázs Béla-díjat nyert alkotók versenyfilmjei mellett sorakoztak és mérettettek meg.

Fotó: Varga József-archív

Legyen mondanivalója

– Első művem egy egészségügyi film volt, amit még a pályám elején készítettem. A feleségem unszolásának köszönhetően a játékfilmmel beneveztünk egy versenyre, ahonnan elhoztam a legjobbnak járó díjat. Őszintén szólva először a pénz motivált, majd egyre inkább elkezdtem figyelni a körülöttem végbemenő változásokat, így Józsa fejlődését is folyamatosan dokumentálom – taglalta a Naplónak, hogyan kezdődött a pályafutása, majd elárulta, miért éppen az imént említett két alkotással indult az augusztusban tartott filmfesztiválon: – A versek mindig is vonzottak, Keresztúri Mária művei pedig különösen tetszenek, ezért nem is volt kérdés, hogy az egyik irományát fogom megfilmesíteni. Fontosnak tartom, hogy egy vers sokatmondó legyen, a Csillagrendszer c. alkotás pedig eleget tesz ennek a kikötésnek. A Morfózis c. játékfilmet egy ismerősöm története inspirálta, aki drogfüggő volt, mára pedig ő segít a hasonló függőségekkel küzdő sorstársain – nyilatkozta a Naplónak.

NE

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában