DVSC

2 órája

Kiderült, elég egységesek a Loki szurkolói Máté Csaba kapcsán

Nem a legszebb napjait éli a debreceni klub. Arra voltunk kíváncsiak, ti hogy látjátok a Debreceni VSC körül kilakult helyzetet.

Molnár Szilárd

Már eddig is sűrű hete van a DVSC labdarúgócsapatának, pedig a java, a Fehérvár elleni idegenbeli bajnoki (szombat 17.15, tv: M4 Sport) még csak most következik. Valószínűleg minden Loki-drukker tudja (ha máshonnan nem, akkora a rivális szurkolók poénkodásaiból értesülhetett róla), hogy sajnos kiesőhelyről várja a Debreceni VSC a klub és a szurkolók számára is nagyon fontos, Fejér vármegyeiek rangadót. A Loki eddig mind a négy NB I.-es meccsét elveszítette Máté Csaba vezetőedző regnálása alatt, a legutóbbi, múlt szombat Paks elleni 0–5 kiverte a biztosítékot a debreceni ultráknál, akik a lefújás után levetették a mezt a focistákkal, amit azóta jótékony célra már el is árvereztek.

debreceni vsc, dvsc, loki, máté csaba, szavazás, fehérvár, meccs, máté csaba szavazás
Máté Csaba, a Debreceni VSC edzője
Forrás:  Napló-archív

Debreceni VSC: mással van a gond?

A Debreceni VSC hétfőn egy közleményben reagált a paksiak elleni vereségre, melyben szankciókról és személyi kérdésekről is írtak. Az egyik ilyen döntés az, hogy

a klub a játékosok és az edzők előre meghatározott, bizonyos célok elérése esetén járó keretéből egy konkrét összeget visszatart, amihez csak akkor juthatnak hozzá, ha legyőzik a Székesfehérvárt, valamint utána sikerrel veszik a keddi mezőkövesdi kupamérkőzést is.

A másik, hogy az edzői stáb munkáját a fehérvári bajnoki és a mezőkövesdi kupamérkőzés után, összességében értékelik majd. Már jóval konkrétabb döntés volt, hogy átalakítják a klub szervezeti struktúráját, így hétfőtől a sportigazgatói feladatokat más konstrukcióban oldják meg. Ennek megfelelően az eddigi sportigazgató, Hayk Hovakimyan nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatóként folytatja a jövőben. Tehát Máté Csaba vezetőedző és stábja gyakorlatilag két meccset kapott arra, hogy jó irányba terelje a Loki szekerét és megmentse az állását.

Portálunk arra volt kíváncsi, ti miként látjátok, vajon a vezetőedző felelős a mélyrepüléséért, vagy máshol kell keresni a hibát? A számok mutatják, hogy egyáltalán nem hagyta hidegen a kérdés a DVSC szimpatizánsait, hiszen a szavazás Máté Csaba kapcsán a péntek késő esti lezártáig majdnem 1300 szavazatot eredményezett.

Ebből kiderült, a drukkerek 85 százaléka úgy látja, nem csak a szakember munkáján múlik a csapat teljesítménye, a maradék 15 százalék viszont őt tette felelőssé a gyenge szereplésért.

Labdarúgó NB I., 11. forduló

Szombat:

  • 14.45: Puskás Aka.–DVTK (M4 Sport)
  • 17.15: Fehérvár–DVSC (M4 Sport)
  • 20.45: MTK–Újpest (M4 Sport)

Vasárnap

  • 13 óra: Nyíregyháza–ZTE (M4 Sport)
  • 15.15: Paksi FC–Kecskemét (M4 Sport)
  • 17.45: Győr–Ferencváros (M4 Sport)

Az NB I. jelenlegi állása

  1. Ferencvárosi TC    8    7    –    1    15–5    21
  2. Puskás Akadémia    9    7    –    2    16–8    21
  3. Paksi FC    9    6    1    2    20–12    19
  4. MTK Budapest    9    6    –    3    15–9    18
  5. Újpest FC    10    5    2    3    15–7    17
  6. Diósgyőri VTK    10    4    3    3    9–10    15
  7. ETO FC Győr    9    3    2    4    10–12    11
  8. Nyíregyháza Spartacus    10    3    1    6    13–19    10
  9. Fehérvár FC    10    2    3    5    11–19    9
  10. Zalaegerszegi TE    9    2    1    6    10–15    7
  11. Debreceni VSC    9    2    1    6    11–18    7
  12. Kecskeméti TE    10    1    2    7    6–17    5

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában