DVSC

2 órája

A DVSC Kézilabda Akadémia három játékosa is meghívást kapott az ifjúsági válogatottba

Haon.hu

A DVSC Kézilabda Akadémia három játékosa, Keller Petra, Szinay Sarolta, valamint újoncként Kis Réka szerepel ezúttal a Kun Attila és Márián Blanka vezette ifjúsági válogatott, Kárpát-kupára készülő keretében – számolt be róla honlapján az akadémia. Mint írják, szeptember végén találkozott először a nyári, bronzéremmel záruló nyílt Európa-bajnokság után a 2008-2009-es születésű lányok alkotta korosztályos válogatott. Kun Attila és segítője, Márián Blanka ezúttal három debreceni akadémistát hívott meg az október 21-27. közötti összetartásra. 

A DVSC Kézilabda Akadémia három tehetsége is meghívást kapott az ifjúsági válogatottba
A DVSC Kézilabda Akadémia három tehetsége is meghívást kapott az ifjúsági válogatottba
Forrás: dvsckezilabda.hu

Keller Petra és Szinay Sarolta rendszeresen tagjai a keretnek, jó teljesítményének köszönhetően ezúttal a 2009-es születésű irányítónk, Kis Réka is meghívót kapott, míg Litschauer Nikol ezúttal egy kisebb vállsérülés miatt nem csatlakozhatott a nemzeti együtteshez.

A hét első felében Szegeden készülnek a fiatalok, majd Romániába utaznak, a négycsapatos Kárpát-kupára. Október 25-én, Szlovénia, egy nappal később Csehország, majd 27-én Románia korosztályos válogatottjával mérik össze tudásukat a lányok – írták.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában