2024.07.09. 08:00
Sörre utazik a böszörményi bevásárlókocsi-fantom?
Már kifizetett dobozos sörök tűntek el látszólag gyanús körülmények között egy nőtől az egyik szupermarketnél. A pórul járt vásárló azt írta, biztos, hogy üresen tolta vissza a bevásárlókocsit, és a kasszánál sem maradt semmi.
A vásárlók figyelmét szerette volna felhívni hétfő kora esti posztjában az a nő, aki a Böszörményben Hallottam nevű Facebook-csoportban írta meg, mi történt vele a helyi Aldi parkolójában. Mint írta, valaki a teli bevásárlókocsikra utazik, és kivesz a már kifizetett termékekből. A posztolónak 4 dobozos söre tűnt el (ebből 2 mentes, a pontosság kedvéért), és szerinte biztos, hogy nem hagyta mondjuk a kasszánál, mert akkor, ahogy a kommentek között írta, biztosan utánaszólt volna a pénztáros. Szerinte akkor emelhették el a söröket, amikor benyúlt egy szatyorért az autójába. Már otthon vette észre, hogy nincs meg minden, amit kifizetett, pedig üresen tolta vissza pakolás után a bevásárlókocsit.
A hozzászólók felvetették a nőnek, hogy talán érdemes lenne visszanézni a kamerafelvételeket. A posztoló azonban azt írta, azért tette közkinccsé a történetet, hogy mások majd figyeljenek jobban nála.
Ennyiből azért nem tudni biztosan, hogy bevásárlókocsi-fantom járja-e Hajdúböszörményt, de mindenki figyeljen nagyon oda a dolgaira, mert tényleg másodpercek alatt megtörténhet a baj, és pár sörnél nagyobb érték is eltűnhet, ha nem vigyázunk eléggé.