2024.08.06. 11:07
A polgármester miatt nem kapnak fizetést az önkormányzati dolgozók Balmazújvároson
Költségvetés híján nem kapnak fizetést az önkormányzati dolgozók. A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium szerint Balmazújváros polgármestere a felelős a kialakult helyzetért.
Még nem tudni, Balmazújvárosnak van-e jogszerűen elfogadott 2024. évi költségvetése
Forrás: Illusztráció: Napló-archív
Balmazújváros polgármestere a felelős azért, hogy nem kapnak fizetést az önkormányzati dolgozók a településen – állítja a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium a közleményében, melyet az Országos Sajtószolgálat tett közzé augusztus 6-án. „Hiába állítja naponta többször is Hegedüs Péter, hogy a Kúria kimondta: Balmazújvárosnak van jogszerűen elfogadott 2024. évi költségvetése, Magyarország legfőbb bírósági szerve még nem döntött ebben a kérdésben” – hangsúlyozzák.
Mint a KTM kifejti, a probléma gyökere, hogy az önkormányzat a jogszabályban meghatározott március 15-i határidőig nem fogadta el a költségvetését, és nem sikerült szabályszerűen eleget tennie ennek a kötelezettségének a kormányhivatal törvényességi felhívása ellenére sem. Ezért a törvénysértésért indult az első eljárás a Kúrián Balmazújváros ügyében.
A hatályos jogszabályok szerint ugyanis, ha a helyi önkormányzat az adott évre március 15-ig nem fogadja el a költségvetését, illetve május 31-ig az előző költségvetési év zárszámadását, akkor a helyi önkormányzatot megillető előirányzat folyósítását felfüggesztik. Balmazújváros egyik határidőt sem tartotta be.
Balmazújváros polgármestere egyszemélyben alkotott költségvetést
Hegedüs Péter – a Kúriai eljárás megindítása után – a képviselőtestület helyett egyszemélyben megalkotott ugyan egy költségvetési rendeletet, de ennek jogszerűsége és érvényessége kétséges.
Annak megállapítására, hogy egy önkormányzati rendelet érvényes-e, sem a polgármesternek, sem a minisztériumnak nincs hatásköre, erre kizárólag a Kúria jogosult, ezért a kormányhivatal már hetekkel ezelőtt ezügyben is megkereste a legfőbb bírósági szervet, így már két kérdésben kell a Kúriának döntést hoznia. Fontos, hogy ameddig a Kúria nem határoz a beadványokról, a település finanszírozását fel kell függeszteni. A polgármester minden ezzel ellentétes állítása valótlan.
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium nem tud mást tenni, mint tudomásul veszi a polgármesternek azt a döntését, hogy nem hajlandó a képviselőtestülettel együttműködni, jogszerűen megalkotni Balmazújváros költségvetését.
A KTM egyet ígér: amint jogszerűen elfogadott költségvetése és zárszámadása lesz Balmazújvárosnak, a település visszamenőlegesen megkapja a nettó finanszírozását. Így történt ez a múlt évben is, amikor szintén nem tudott zárszámadást elfogadni az önkormányzat: a főispánnak kellett ezt megtennie helyette
– idézi fel a közlemény.