Karrier Karnevál

2024.08.17. 20:30

Multicégek standjai és rengeteg fellépő lepte el a Dósa nádor teret - fotókkal

Zajlanak a virágkarnevál kísérőprogramjai Debrecen szívében, a Dósa nádor téren. Elindult az I. Karrier Karnevál, ami nevéből eredően potenciális munkalehetőséget, víziót kínál a jövőre nézve az érdeklődők számára. Persze, a nyári jó hangulat garantált, rengeteg fellépő emeli majd a rendezvény színvonalát.

Balogh Efraim

Nyakunkon a Debreceni Virágkarnevál, és már javában zajlanak a kísérőprogramok. Az olyan szokásos rendezvények mellett, mint például a Galiba Gyermekfesztivál, ezúttal debütált egy új esemény, ami a tudatos jövőépítés céljával jött létre, közben teret adva a nyári pezsgésnek: a zenének és a táncnak. Szombaton meg is nyitotta kapuit az I. Karrier Karnevál a Dósa nádor téren. A BMW Group Gyár Debrecen által támogatott esemény célja a kötetlen, barátságos hangulatú álláskeresés, amikhez látvány és szórakozás is társul; fényfestés, LED-zsonglőrök és robot-gólyalábasok várják egészen keddig a Dósa nádor térre kilátogatókat, ahol közel 270 külföldi táncos és zenész is fellép. 

Karrier karneváltól volt hangos a Dósa nádor tér szombaton Debrecenben
Karrier karneváltól volt hangos a Dósa nádor tér szombaton Debrecenben
Forrás: Czinege Melinda

Szombat délután 2 óra körül járunk, tűz a nap, izzasztó készülődés folyik a tikkasztó melegben. Készül a színpad, hangolnak a zenészek, zajlik az eligazítás egy-egy multicég csapatánál. Majd egyszer csak felcsendültek a Yulius 25 zenekar dallamai, és a húrpendülésekre fejüket felkapó emberek elkezdtek egyre többen lenni. Na persze, nem csak miattuk, ugyanis nagyon fiatal táncoslányok talpig sminkben és csillogó ruhában érkeztek szüleikkel a helyszínre, lélekben fellépésükre készülve.

Karrier Karnevál: rengeteg fellépő és hatalmas luxusterepjáró várja az érdeklődőket

Sokféle módszerrel készültek a szervezők a kánikula elleni védekezésre: 

több páraventilátor, árnyékos sátor vagy éppen bódé, kényelmes székekkel és babzsákokkal várta a hűsölni vágyókat, s közben teszteket, feladatokat lehetett megoldani ajándéktárgyakért vagy éppen jéghideg limonádéért cserébe.

József például családjával és barátaival érkezett a helyszínre, s míg kislánya a táncos fellépésére készülődött, addig szintén ifjú fiával, illetve az ő barátjával úgy döntöttek, hogy szétnéznek. Éppen az egyik standhoz készülődött tesztet kitölteni, majd amikor megkérdeztük, milyen céllal, hirtelen rávágta, hogy az azért járó limonádéért. Ráadásul a fiatalurak is árgus szemekkel néztek a hűsítő, narancsos-citromos italra, szóval adott volt a feladat: a gyerekekért mindent.

Nemcsak debreceniekkel találkoztunk, Mariann például Vácról érkezett a nemrég Debrecenbe költöző fiához, együtt pedig rögtön meg is találták a helyszínen lévő, kiállított terepjárót. A hölgy egyébként több napra érkezett, a cívisvárosban tölti szabadidejét egészen keddig. Legjobban ugyanis a virágkarnevál okán izgatott, már jegyeket is vettek a tribünre, számára ez lesz az első virágkarnevál Debrecenben.

Nagy nevek érkeznek, aki ki akarja ereszteni a gőzt a belvárosban, ne hagyja mulassza el a koncerteket

Táncol a város, Botanica Expo, művészeti és kulturális programok érdekelnek legjobban a Debreceni Virágkarnevál kapcsán

 – mondta Csaba, közben erősen koncentrálva a színpadi műsorokra.

Keddig tart a forgatag

És hát lesz is miből válogatni, valóban, mivel négy napig, tehát augusztus 20., keddig tart majd a Karrier Karnevál a fő attrakcióval bezárólag. Aki a Dósa nádor térre látogat, egészen biztosan nem fog unatkozni, minden nap 15 órától kezdődően várják a szervezők különféle programokkal a közönséget. Rengeteg táncos és zenés produkció lesz a színpadokon, fellép a Feeling Tánc és Mazsorett Együttes, Erdős Fruzsi, Pál Dénes és Kállay Saunders is többek között. A teljes programot az alábbi oldalon érhetik el.
 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában