Egyház

2024.08.25. 17:34

Gyalogos emlékzarándoklat indul Hajdúdorogról Máriapócsra

A szeptember 5-i menet hajnalban indul, az esti órákban érkeznek meg a hívek Máriapócsra. A zarándoklathoz bárki csatlakozhat, akár rövidebb távra is.

Haon.hu

Szeptember 5-én ismét gyalogos emlékzarándoklat indul Hajdúdorogról Máriapócsra, közölte honlapján a Hajdúdorogi Főegyházmegye. 

zarándoklat hajdúdorog máriapócs
A zarándoklathoz bárhol lehet csatlakozni
Forrás: illusztráció / Napló-archív

Mint írták, a máriapócsi bazilika felújítása idejére Hajdúdorogra került a máriapócsi Istenszülő-ikon. A Hajdúdorogi Főegyházmegyében azóta évente két alkalommal, a kegykép érkezésére (február 7.), illetve visszavitelére (szeptember 5.) emlékezve zarándoklatot szerveznek ezekre a napokra. Szeptember 5-én, csütörtök hajnal 4.45-kor zarándokájtatosságot imádkoznak a Hajdúdorogi Székesegyházban, majd Újfehértó-Zsindelyes-Nagykálló-Kállósemjén-Pócspetri útvonalon az eddig megszokott módon gyalogolnak a résztvevők imádsággal, elmélkedéssel, beszélgetéssel, csenddel Máriapócsra, ahol beköszönés után az este 6 órakor kezdődő szent liturgiában adnak hálát a közlemény szerint.

Autók is kísérik a zarándoklatot

Kísérőautókat végig biztosítanak, hogy szállítsák a nehezebb csomagokat és az esetlegesen kicsit megpihenő zarándokokat. Az eseményre mindenkit várnak, bárhol be lehet csatlakozni akár rövidebb időre, távolságra. A szervezők elsősorban az ebéd létszámának tervezéséhez kérik az érdeklődőket, hogy jelezzék részvételi szándékukat a honlapon található elérhetőségek valamelyikén.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában