Külföldi lehetőség

2 órája

Munka Hawaii-on vagy tanulmányi út Japánba? – Debrecenből is sokaknak elérhető! – fotókkal

Számtalan külföldi lehetőségről tájékozódhattak a hallgatók 15 kiállító és 2 egyetemi szervezet standjánál. Idén immár 26. alkalommal várta a Külügyi Börze a mobilitási programok iránt érdeklődőket a Debreceni Egyetem főépületében október 1-én, kedden.

Kosztin Éva

15 kiállító és 2 egyetemi szervezet standja várta az érdeklődőket

Forrás: Kiss Annamarie

– A Debreceni Egyetem (DE) számára kiemelten fontosak a nemzetközi kapcsolatok, hogy a hallgatóink külföldi környezetben is kipróbálhassák magukat és hasznos ismeretekre tegyenek szert. Több felmérés is készült az elmúlt években, hogy milyen eredményekkel jár, ha valaki részt vesz egy mobilitási programban: a külföldön szerzett készségeknek köszönhetően gördülékenyebben helyezkednek el a munkaerőpiacon, előnyösebb pozíciókat, jobb fizetési feltételeket kapnak – fogalmazta meg köszöntőjében Pető Károly, a DE általános rektorhelyettese kedden a Külügyi Börze megnyitóján.

külügyi börze, debreceni egyetem
Külügyi Börze a Debreceni Egyetem főépületében
Forrás:  Kiss Annamarie

Jánosy Orsolya, a DE Nemzetközi Iroda vezetője elmondta, a mára már hagyománnyá vált Külügyi Börzét azért rendezik meg rendszerint a tanév elején, mert szeretnék már a képzés kezdetén tájékoztatni az intézménybe lépő hallgatókat a külföldi lehetőségekről. 

Az idei esztendőben rengeteg teendője volt a Nemzetközi Irodának: július végén zártuk az Erasmus programot, melyben rekordszámú kiutazót tudtunk finanszírozni, és ugyanennyi kiutazóval számolunk a következő tanévben is a Pannónia Ösztöndíjprogram támogatásával

– tájékoztatott. 

A Külügyi Börze már a tanév elején tájékoztat a pályázati lehetőségekről

Kiemelte, hogy eddig főként Európa országaiba utaztattak, a Pannónia programban azonban nincsenek regionális kvóták, így a 2024/2025-ös tanévtől más kontinensek országai is elérhetővé váltak a hallgatók számára. 

Már most 5 hallgató tanul Japánban, 5 hallgató Dél-Koreában és 7 hallgatónk végez orvosi szakmai gyakorlatot az Egyesült Államok valamelyik klinikáján

– számolt be az eredményekről Jánosy Orsolya. 

külügyi börze, debreceni egyetem
Jánosy Orsolya, a DE Nemzetközi Iroda vezetője
Forrás:  Kiss Annamarie

Azt is hangsúlyozta, a programban emellett több rövid tanulmányútra, kutatási gyakorlatra, és konferencialátogatásra is lehet folyamatosan pályázni október 1-től. Felhívta rá a figyelmet, hogy részképzésekre a tanév második félévében október 7-ig tart a pályázati határidő, még nem késő jelentkezni. 

Az oktatói pályázatokra szeptember elején nagy volt az érdeklődés, ezért ígéretet tettünk, hogy novemberben és januárban újabb lehetőségeket nyitunk meg

– tette hozzá. Rámutatott, a DE a 2024/2025-ös tanévre 650 millió forint támogatás kapott a Pannónia Ösztöndíjprogramban, amely 400 hallgató és közel 250 oktató számára nyújt mobilitási lehetőséget. 

Több kontinensen is van külföldi munkalehetőség diákoknak

Az esemény megnyitója után szétnéztünk a standoknál, milyen lehetőségeket kínálnak a kiállítók, és véletlenszerűen megszólítottuk néhányukat. – Elsősorban egyetemistáknak biztosítunk fizetett szakmai gyakorlatot különböző területeken, de főként a turizmus szektorban, illetve minden angolul beszélő diáknak kínálunk nyári munkákat a mediterrán térségben. A DE évek óta partnerünk, általában mindenhol szokott lenni egy debreceni csapat – mondta Pásztor Judit a del Ray International pultjánál. A Europe Direct Hajdú-Bihar Iroda standjánál Tuska-Mátrai Melinda arról tájékoztatott, hogy szervezetük egy európai uniós hálózat tagja, amely 400 irodát üzemeltet a 27 tagállamban. – Feladatunk az Európai Uniót közelebb hozni az állampolgárokhoz minden korosztály számára. Az egyetemen azért vagyunk most jelen, mert a diákokra is számtalan lehetőség vár: különböző csereprogramok és tanulási lehetőségek, a végzősök pedig az EU intézményeinél is szerezhetnek szalmai gyakorlatot: elmehetnek a tanácshoz, a bizottsághoz, a parlamenthez, vagy akár a bírósághoz is. Minden esetben garantált a multikulturális környezet, az idegen nyelv fejlesztése és összességében egy jó buli az egész – fogalmazott.

külügyi börze, debreceni egyetem
Az Európai Unió kínálta lehetőségekre is felhívják a figyelmet
Forrás:  Kiss Annamarie

– 18-30 év közötti diákokat és alkalmazottakat keresünk amerikai gyerektáborokba felügyelőknek és kisegítő személyzetnek, valamint 4 és 5 csillagos szállodákba munkatársaknak. Olyan hotelláncokkal dolgozunk együtt, mint a Hilton vagy az Omni és Hawaii-tól kezdve Alaszkán át Minnessotáig kínálunk lehetőségeket – osztotta meg Nagy Gergő a Camp Leaders Hungary képviseletében. Elmondta, a 9-12 hetes programjaikra évente több mint ezer diákot közvetítenek, akiknek nagyjából a tizede a DE hallgatója.  

– A Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete pontrendszer alapján szervez külföldi szakmai gyakorlatokat vagy kutatási lehetőségeket az USA kivételével Amerika, Európa, Ázsia, és Afrika országaiba – tájékoztatott Puzsnyik Édua. Kifejtette, a 4 hetes akkreditált programjaikon évente 35 orvostanhallgató és 5 orvosi diagnosztikai analitikus vesz rész, cserébe ugyanennyi diákot fogadnak külföldről.

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában