2021.08.10. 18:22
A fatelepi állomásra költözött a Méliusz mobilkönyvtára
Makóné Fogarasi Hajnalka, a Zsuzsi Erdei Vasút Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és dr. Kovács Béla Lóránt, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatója a mobilkönyvtár előtt | Fotó: Kiss Annamarie
Fotó: Kiss Annamarie
A Méliusz Juhász Péter Könyvtár mobilkönyvtára augusztus 10-től új helyszínen, a debreceni Zsuzsi Erdei Vasút végállomásán, a Ruyter utca 1. szám alatt várja látogatóit (a vonatközlekedéshez igazított nyitvatartással), ahol augusztus 29-ig lesz elérhető kölcsönzési lehetőséggel, zenés programokkal, kézműves foglalkozásokkal és az egész hálózatban érvényes ingyenes beiratkozással.
A Kerekestelepi Termálfürdő, az Angyalföld tér, a Liget tér és az Akadémia utca után az új helyszín már ismerős lehet a tavalyi programból, hiszen akkor is már nagy sikerrel működött ebben a városrészben a létesítmény, mely Debrecen lakosságát, közösségeit hivatott szolgálni. Ezúttal s lesznek itt Nyáridő-programok, Fabrikáló kézműves foglalkozások, mégpedig augusztus 12-én és 14-én 10.30 és 13 óra között, míg Szentgyörgyi Rozi előadóművész interaktív zenés műsora augusztus 13-án 10.30 órától szórakoztatja az érdeklődőket.