2024.08.17. 12:34
A mai napig bakelitről játssza a house-klasszikusokat Eddie Horse
Több mint ötezer lemezt tart otthon, és még mindig az elpusztíthatatlan Technics lemezjátszóra esküszik a 2000-es évek egyik legismertebb debreceni underground DJ-je.
A kilencvenes évek végén nagy divat volt, hogy a villanyoszlopokon, tűzfalakon, kirakati üvegeken színes plakátok hirdették a különböző könnyűzenei rendezvényeket. Mivel az internet ekkor még gyerekcipőben jár, a mobiltelefonok monokróm kijelzőjén a legforradalmibb újításként szöveges üzeneteket olvashattunk, így jobbára a kitapétázott falfelületekről tudtak tájékozódni a bulizni vágyó fiatalok, hová is lenne érdemes menni a hétvégén. A plakátok némi ismeretségszerzésre is hasznosak voltak a kommersz irányzatokat szándékosan kerülő underground, vagyis „földalatti” lemezlovasok számára. Az elektronikus tánczene néhány markánsabb irányvonala éppen a szárnyait bontogatta a vármegyében, így legfeljebb az akkor kötelezőszámba menő FREEE magazinban olvashattunk DJ-kről. Néhány név rendre feltűnt a kiragasztott plakáton: Zsíros Zoli mellett Zsupi, Szathmáry Jani és Eddie Horse nevével próbálták a kisebb-nagyobb klubok becsalogatni a vendégeket, hiszen akkor ők voltak a technó-, house- és acidbulik helyi sztárjai.
Forrás: Eddie Horse
A Haon Eddie Horse-szal, vagyis polgári nevén Lovas Lajossal beszélgetett a régi idők bulijairól, a bakelitlemezekhez való kötődéséről és arról, mitől voltak élettel telibbek a 20 évvel ezelőtti partislágerek. Eddie főleg az ezredforduló környékén volt aktív, hetente akár 2-3 buliban is hallhattuk, ahogy pakolja a korongokat, rezidens volt a Debrecen belvárosában lévő Vagon Music Pubban, emellett fellépett többek közt a sárándi M47 diszkóban, privát bulikon a hajdúsámsoni Ramszeszben, a debreceni Creamben, illetve a sárospataki, szerencsi, bekecsi klubokban is. Mint mondta, ezeknek a helyeknek a nagy része már megszűnt, azonban nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy belecsöppent akkoriban az újdonságnak számító zenei szcénába, ami sokak életét meghatározta. Ő volt az a debreceni lemezlovas, aki a közönséggel is mindig megtalálta a hangot. Közvetlen, barátságos stílusa miatt sokan kedvelték, hiszen mindig örült az érkező vendégeknek és az ismerős arcoknak.
Délutáni bulira a house-korongokat viszi magával Eddie Horse
Mint megtudtuk, nem akasztotta fogasra a lemezestáskát, jelenleg is zenél szombatonként a hajdúszoboszlói Duck Café and Bistro teraszán, az ingyenes bulikon klasszikus house-lemezeket rak fel. Habár a régi időkben a technó és az egyéb keményebb irányzatok sem álltak távol tőle, a délután idősávban mégiscsak emészthetőbbek a könnyedebb zenék:
Felvezetésként a chillesebb, deep house-osabb stílusokat mozgatom meg, bár a közönség tagjai között van egy kemény mag, amely igényelné a technót is, azonban a house-lemezek között is vannak pörgős darabok, amit szívesen lejátszok. Mindig is több zenei irányzatot szerettem, már a kezdetektől nem voltam egyik stílusba sem bekategorizálva
– árulta el.
Nemcsak a zenében idézi meg a klasszikusokat Lovas Lajos, hanem azon kevés DJ-k egyike, akik a mai napig direkt meghajtásos bakelitlejátszóval, valódi bakelitlemezekkel zenél, és bizony gyakran megállnak az emberek az asztalra kipakolt szett mellett. A mai és a húsz évvel ezelőtti felszerelések közötti óriás különbség a technikai fejlettségben keresendő, ám ez a manapság divatos konrollereknek nem feltétlenül válik előnyére.
Forrás: Eddie Horse-archív
A könnyű és a rögös út
Ha egy új generációs DJ-pultra ránézünk, egy kompakt szerkezetet látunk, aminek két szélén a lemez pörgetését imitáló tárcsa, potméterek és gombok vannak, melynek segítségével a lemezlovas két zenét jó esetben úgy képes összemixelni, vagyis keverni, hogy a táncoló közönségnek nem tűnik fel az átmenet. Ebben az ütemszámláló kijelző, a szinkronizáló gomb és tucatnyi mankó segíti.
Ezzel szemben a klasszikus felszerelés mindössze két lemezjátszóból és egy keverőből áll, a DJ egy fülhallgató segítségével, hallás után igazítja össze a két számot, hogy azok akár perceken keresztül együtt szóljanak, gyakran egy teljesen új zenét alkotva. Az analóg lemezjátszók hátránya, hogy roppant érzékenyek: amikor a tű felszedi a porszemcséket a bakelitről, könnyen megugrik a pickup, ráadásul rendkívül költséges a fenntartása.
Eddie Horse példaként említette, manapság egy használt, felújított MK2-es Technics lemezjátszó 200 ezer forinttól kezdődik. Tegyük hozzá, hogy a szakma csúcsát jelző gép gyakorlatilag elpusztíthatatlan, nem véletlenül láttuk akkoriban minden neves DJ asztalán. Egy Concorde tűért 70 és 100 ezer forintot kérnek el, bár a minőségének köszönhetően tartós beruházásnak számít. Folyamatosan égeti azonban a pénzt a bakelitlemez. Lajos a legtöbb DJ-vel ellentétben nem digitális mp3-fájlokat tölt le az internetről, hanem valódi lemezekről játszik. A bakelit kora szerinte virágzik, a börzéken és az interneten a klasszikusokat adják-veszik, de az újonnan nyomott lemezek is népszerűek. Egyes korongok 10-20 ezer forintot is érnek, a limitált példányszámban kiadottak, amikből mindössze pár száz jelent meg, felbecsülhetetlenek. Saját gyűjteményében 5-6 ezer darab lemezt tart, melyeket stílusonként rendszerez a polcokon. Amikor egy bulira készül, ezekből válogatja ki, melyek fognak szólni a szettben. A kövérre megpakolt lemezes táskának ráadásul komoly súlya van, szemben a mai DJ-k terhével, akik gyakran egy pendrive-val a zsebükben sétálnak be a pult mögé.
Forrás: Eddie Horse
Mégis miért éri meg a bakelitet feltenni?
A fémes hangzású digitális zenékkel ellentétben a bakelitnek van egy elő, tiszta hangzása a DJ szerint. A bakelit finom sercegése, a hangok tisztaságát a legkorszerűbb tömörítési eljárás sem tudja visszaadni.
A fizikailag megfogható lemezen ráadásul a barázdák segítségével láthatóvá is válik a zene. Pontosan követhető, hogy mikor ér véget a dal, hol vannak a telítettebb részek, és hol csendesedik el. Ezáltal a jó DJ már előre tudja, mikor kell a következő zenét rákeverni arra, ami éppen szól.
Nem csak hangzásban, tartalomban is többet rejtettek a régi korongok. Habár a klasszikus technó- és house-slágerek között is bőven akadtak húzós, keményebb darabok, Lajos szerint a 20 évvel ezelőtti daloknak volt lelkük, a monotonságuk ellenére is több zeneiség volt bennük, mint sok új generációs house-ban.
Természetesen készülnek remek darabok a mai napig is, de a most divatos szettekben sokszor technónak nem is nevezhető, amolyan rave-es, elbutult, csörömpölős zenéket hallok. Nekem ez egyáltalán nem jön be
– mondta.
Amikor még ki kellett nyomozni a dalok címét
– Annak idején egy-egy zenéből slágert tudtunk csinálni. Amikor hétről hétre lejátszottunk egy ritkaságot, egy hónap múlva már mindenki ismerte, és az egész évben végig azokra táncoltak az emberek. Ez manapság már nem működne, mert olyan szintű zenei dömping van, hogy nem tud megérni egy szám – emlékezett vissza. Ez azért is működött, mert akkor még nem létezett olyan, Shazamhoz hasonló telefonos alkalmazás, amivel le lehetett kérdezni a dalok címét az internetről. Az sem segített ebben, hogy a refrén alapján azonosítsanak be egy számot, sok esetben ugyanis egyáltalán nem tartalmazott szöveget a zene. Így ahelyett, hogy otthon unásig pörgette volna mindenki a partislágereket, gyakran csak egy héttel később hallotta meg a klubban, amitől persze aztán a közönség megőrült. Ugyan a bátrabbak megkérdezték, ki az előadó, vagy éppen menet közben lesték le a szám címét a forgó korongról. Emiatt lett elterjedt a white label, vagyis a fehér címke, amivel sok lemezlovas leragasztotta a bakelitet, hogy más DJ-k ne tudják befektetett munka, folyamatos zenekeresés nélkül bezsebelni a sikert.
Aki kedvet kapott a klasszikus house-ütemekhez, vagy szeretne egy olyan szettet végighallgatni, ahol a DJ valódi bakelitlemezekről játszik, és még belépőt sem szeretne fizetni, szombatonként ellátogathat a szoboszlói Duck teraszára nyár végéig. Emellett a Cell YouTube-csatornáján is megnézheti Eddie Horse videóit, ahol erősebb techno és könnyedebb house (light) stílusban is pörgeti a korongokat.
