Tegnap, 13:20
Budapesti sakkolimpia: A dunai árvíz miatt költözniük kellett; a DEAC kiválósága is folytatja a versenyt
A DEAC sakkmestere, Áts László élőben is követi majd a történéseket. A budapesti sakkolimpia egy szünnap után szerdán 15 órától folytatódik.
Nandin-Erdene Davaademberel a budapesti sakkolimpia szerdai versenynapján is asztalhoz ül
Forrás: Magyar Sakkszövetség/Facebook
A budapesti sakkolimpia továbbra is zajlik, kedden azonban szünnap volt. Mégsem állt meg az élet, hiszen a helyszínen továbbra is színes programok várták az érdeklődőket. Mint azt az Origo kiszúrta, többek között a sportág zsenije, Polgár Judit ellen is kipróbálhatták magukat. A Team Hungary Facebook-bejegyzéséből kiderült, hogy néhány magyar olimpikon is a sakktáblához ült – többek között a Debrecenben született Kapás Boglárka is. A poszt szövegírója megjegyezte: „Az eredményt fedje jótékony homály!" – sejthető volt, de Kapás Boglárka Instagram-sztorijából ki is derült: érvényesült a papírforma.
A dunai árvíz miatt a budapesti sakkolimpia néhány versenyzőjének át kellett költöznie
Az árvízhelyzet miatt biztonsági okokból új szálláshely után kellett néznie több ország válogatottjának – írta az Origo az Indexre hivatkozva. A budapesti sakkolimpia fő helyszínét, a BOK Csarnokot ugyan nem fenyegeti az évtized legnagyobb árhulláma, azonban a Margit-szigeti szálláshelyeket igen. Így azok a válogatottak, amelyek itt rendezték be a verseny alatt a főhadiszállásukat, most kénytelenek voltak kiköltözni és új szállodák, hotelek után nézni. A magyar női csapat egy része – nem volt köztük a DEAC tehetséges sportolója, Nandin-Erdene Davaademberel, – valamint a torna legerősebb válogatottjai közül India és Kína voltak érintettek, nekik kellett a Margit-szigeti Thermalt és a Grand Hotelt elhagyni és inkább magasabban fekvő helyek után nézni.
Sakkolimpia 2024: Nandin-Erdene Davaademberel folytatja a küzdelmeket
Aki nem tud ellátogatni a budapesti sakkolimpiára, a Debreceni Egyetem Dóczy utcai sportcampusán a Teniszke-2-ben minden érdeklődő követheti a történéseket. A DEAC sakkmestere, Áts László gyakorlatilag minden nap a cívisvárosi szurkolói ponton segédkezik, de mint azt a Haonnal megosztotta, szerdán a fővárosban élőben biztatja a magyar csapat tagjait. – Természetesen szerettem volna a helyszínen is megtapasztalni, hogy milyen a verseny atmoszférája. Bízom a magyar sikerben a litvánok ellen, bár biztos szoros lesz, de győzelmet várok. Amellett, hogy a versenyt követem majd, a sakktörténeti kiállítást is megnézem, továbbá a szövetség képviselőinek is szeretnék köszönetet mondani, amiért Debrecenben egy ilyen kiváló helyszínen lehet az olimpiai sakkpont.
A DEAC versenyzője, Nandin újoncként eddig nagyon szépen teljesít a sakkolimpián. Korábban azt mondta, hogy 70 százalékon szeretne teljesíteni, eddig 4 pontja van a 6 partiból.
Még egy nagyon erős, top 2300-as spanyol sakkozó ellen is az utolsó pillanatig döntetlenre állt, de az utolsó lépéseknél sajnos hibázott, pedig az nagy skalp lehetett volna. Bízom benne, hogy a folytatásban is jól teljesít majd, és eléri a célját – mondta Áts László.
A budapesti sakkolimpia jövő hétfőig tart, az élő eredmények folyamatosan követhetők. A szerdai küzdelmek 15 órától folytatódnak, az esemény történései Youtube-on is láthatók.
- Nandin-Erdene Davaademberelt itt ismerhetik meg még jobban:
- Aki még nem hallotta, annak feltétlenül érdemes meghallgatnia a budapesti sakkolimpia hivatalos dalát, a Trojan Wart, amely amely Rose May és Raul kreatív együttműködéséből született.