2021.05.13. 16:11
Konténerkönyvtár bukkant fel a Tócóskertben
Az érdeklődők május végéig látogathatják a Méliusz Könyvtár ideiglenesen kihelyezett kölcsönző pontját.
Fotó: Kiss Annamarie
– A konténer könyvtár szerdán „foglalta el a helyét” a Tócóskertben. Csütörtökön még kisebb-nagyobb munkálatokat végeztek benne a kollégák: berendezték és feltöltötték. Péntektől pedig már igénybe is vehetik a szolgáltatást az érdeklődők, reggel 9-től délután 1-ig – tájékoztatta a Naplót Vranyecz Tünde, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár szolgáltatási igazgatóhelyettese. Mint mondta, a konténer a Holló László sétányon kapott helyet, a Szent Család Plébániával szemben, az orvosi rendelő mellett.
„Minden nap látogatható lesz: hétfőn, szerdán és pénteken délelőttönként, kedden és csütörtökön pedig délutáni nyitvatartás szerint”
– emelte ki Vranyecz Tünde. Hangsúlyozta továbbá, hogy a konténer egyik nagy előnye, hogy díjmentesen lehet beiratkozni és bár viszonylag korlátozott könyvállománynak tudnak benne helyet adni, ha épp nincs ott a könyv, amit az olvasó keres, természetesen arra az esetre is van megoldás.
Olyankor elmondják, melyik könyvtárból lehet beszerezni az adott könyvet, vagy kérésre kiszállítják a konténerbe és egy későbbi időpontban már ott is átvehető lesz az olvasmány. Aki kölcsönözni szeretne a tócóskerti ideiglenes könyvtárból, május végéig veheti igénybe a szolgáltatást, utána ugyanis tovább vándorol majd a konténer.
Arról, hogy hová helyezik ki legközelebb, még egyelőre nincsenek információink, érdemes tehát nyitott szemmel járni a városban.
Berecz Dorina