Vizsgálat folyik

2021.05.26. 10:47

Több száz kutyát érint a rejtélyes betegség

Hajdú-Bihar megyében már több mint száz kutyánál tapasztalták a gazdák a kétségbeejtő jelenséget.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

Az Állatvédőrség először pünkösd előtt adott hírt az aggasztó esetekről. Akkor azt írták, nem tudják, mi lehet a kiváltó ok, az viszont felettébb gyanúsnak bizonyult, hogy mindegyik kutya nyers csirkét kapott enni a tünetek megjelenését megelőző napon. – Ahogy korábban írtuk, a tünetek 95 százalékban nyers csirke fogyasztása után jelentkeztek, a kikérdezések alapján 12-36 órával. A mielőbbi orvosi kezelés a megoldás. Valamint természetesen figyelembe kell venni, hogy hátsó végtagi izomgyengülés más miatt is kialakulhat – írták friss közleményükben.

A Napló kérésére Schreiter Katalin, a szervezet egyik munkatársa elmondta, mik az aktuális fejlemények. – A hír közzététele után a különös, aggasztó esetek átlépték a megyehatárt. Hajdú-Bihar megyében már több mint száz esetről tudunk, és az ország más részeiről is érkeztek bejelentések. Mi nem vagyunk szakemberek, az elmúlt heti tapasztalatok alapján azonban számunkra is egyértelművé vált: a legtöbb állatnál a szteroidos kezelés rontott a helyzeten, míg nagyon kevés esetben – amikor az izomgyengeség eleve gerinc eredetű volt – javult a kutyák állapota – tájékoztatott. Beszélgetésünkkor kiemelte, teljes körű járványügyi vizsgálatot folytatnak, jelenleg is az eredmények beérkezésére várnak. – Több állatorvosi fórumon is tárgyalják a jelenséget, de még konkrétan nem tudunk rámutatni egyetlen egy betegségre sem. A héten várhatóan már lesznek eredmények: a gazdák beszolgáltatták a húsokat, vettünk vérmintákat, továbbá a bélsárból, valamint a felboncolt tetemekből és a vízből vett mintákat is beküldtük kivizsgálásra. Azon vagyunk, hogy minél előbb megoldódjon ez a helyzet és a lehető legtöbb állaton tudjunk segíteni – jelentette ki Schreiter Katalin. Hangsúlyozta, a gazdák feltétlenül vigyék állatorvoshoz az ebet, ha izomgyengeségre utaló tüneteket jeleit fedezik fel.

A jelentések szerint az állatok először csak sántikálnak, majd kevesebb, mint 24 óra elteltével annyira elgyengülnek hátsó végtagjaik, hogy nem tudnak lábra állni.

Az Állatvédőrség munkatársa bezárólag hozzátette, értesüléseik szerint hozzávetőlegesen 30-40 évvel ezelőtt már tapasztaltak hasonló eseteket, azonban még nem tudtak olyan állatorvossal konzultálni, aki az akkori járványról és annak hátteréről bővebb információkat tudna nyújtani.

BD

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában