Látványos műfaj

2020.01.10. 13:06

Idén is exkluzív vacsorával indul a Budapest Varieté

A Litauszki Zsolt séf által elkészített vacsorát kétszer ötvenperces előadás követi.

A perui Duo Vitaslys akrobatapáros a 13. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál ünnepélyes megnyitóján a Fővárosi Nagycirkuszban 2020. január 8-án.

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Idén is exkluzív vacsorával indul a Budapest Varieté, amelyet február 7. és 16. között rendeznek meg a Duna Palotában

– közölte az előadás egyik megálmodója pénteken az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában.

Richter Szebasztián cirkuszművész azt mondta, hogy a Litauszki Zsolt séf által elkészített vacsorát kétszer ötvenperces előadás követi.

Budapesten 1954-1959 között volt a varieté csúcsa, utána fokozatosan eltűnt Magyarországról – idézte fel, hozzátéve: a Budapest Varietét tavaly hatvan év után élesztették fel újra.

Elmondta:

a hétnapos esemény célja, hogy magas színvonalon mutassák be a műfajt, és hosszú távon is legyen újra magyar varieté.

Az idei előadásban Kőhalmi Ferenc műsorvezető mellett a Cirque du Soleil főszereplő bűvésze, Michael Halvarson, a magyar származású komikus Steve Eleky, a Trio Bokafi ugródeszka-akrobaták, Thu Hien drótkötél-egyensúlyozó, Veres Henrik labdazsonglőr, a Cirque du Soleil zsonglőre, a Fever Dance Group, Czigány Judit énekesnő, Bakk Diana rúdakrobata, a Duo Juderto légtornászok, valamint Richter Szebasztián és Eötvös Krisztina lépnek fel.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!