Sztárbox

2 órája

„A testem egy fegyver, nem használom emberek ellen”

A népszerű humorista, Orosz Gyuri szurkolni ment a Sztárboxra, de laboratóriumnak is használta az eseményt.

Boros Norbert

Akik rendszeres nőzői a Sztárbox című műsornak, azoknak feltűnhetett, hogy Orosz Gyuri állandó résztvevője a gáláknak, nem volt olyan vasárnap, hogy ne lett volna ott az eseménynek otthonául szolgáló fővárosi, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban. A Debrecenhez ezer szállal kötődő humorista nem elsősorban az ökölvívás iránti rajongás, vagy éppen az eseményt közvetítő televíziós csatorna kívánsága miatt volt a helyszínen, sokkal inkább azért, hogy szurkoljon a ringbe lépő barátainak.

Sztárbox: Czutor Zolival is készült közös fotó
Sztárbox: Czutor Zolival is készült közös fotó
Forrás: Boros Norbert

Érdekelté vált

– Nincs arra szükség, hogy a televíziós csatorna „kivezényeljen” nézőket a helyszínre, mivel akkora az érdeklődés, hogy a közismert emberek közül sokan be sem férnek a VIP-részlegbe – kezdte a beszélgetést a népszerű stand upos. – Annyira nem kötelező jelleggel megyek a Sztárboxra, hogy kíváncsiságból már tavaly is megnéztem pár meccset. De most érdekelt lettem, mivel Németh Kristóf is bevállalta a megmérettetést. Sokan tudják, hogy nemcsak barátok vagyunk, hanem van egy közös stand up-estünk, Rosszfiúk címmel. Aztán úgy alakult, hogy több versenyzőnek is a drukkere lettem. Annyira érdekelt, hogy Kristóf mire lehet képes a ringben, hogy a felkészülése során többször elmentem az edzésére, ahol megismerkedtem a csapattársával, Dér Henivel, akivel barátságba kerültem. Rajtuk kívül Király Viktorral is jóban vagyok már régóta, illetve Varga Viktorral is. Illetve Noszály Sándort is ismertem korábbról, amíg el lehetett vele beszélgetni, addig sokat dumáltunk a Sztárboxon. Egyre több embernek kezdett el érdekelni a mérkőzése, így minden gálán volt olyan bokszoló, akiért szurkolhattam. Emellett nagyon érdekelt az egész, mert vallom, hogy a sportesemények voltak a világ első valóságshow-i, s jó volt testközelből megtapasztalni, hogy az emberek miként reagálnak egyes dolgokra. És itt nemcsak a meccsekre gondolok, hanem arra, ami előtte, alatta, illetve utána zajlott a nézőtéren, persze az is érdekes volt, hogy a családtagok, barátok hogyan reagáltak a ringben történtekre. Ezek a gálák igazi laboratóriumként szolgáltak a számomra, ahol megfigyelhettem a történéseket, amikből pár sztorit felvihetek majd a színpadra. Most készülök a Merőleges valóságok című önálló estem premierjére, ahol a hazugságok, a valóságok, az ellentétek kerülnek kibeszélésre. A ringben mindig a kőkemény valóság játszódott le, s engem a meccsen túl az is érdekelt, hogy a küzdelmek milyen valós emberi reakciókat váltottak ki a nézőkből. Jó terep volt ez a számomra, s nem a pofonok miatt, hanem például a bokszoló és a felesége között zajló kapcsolatról a meccs előtt, közben és után.

Felpörgetve

A televízión keresztül úgy tűnik, hogy remek a hangulat a helyszínen, de mit tapasztalt a ringtől mindössze pár méterre ülő Orosz Gyuri? – Nagyon más átélni ezt az egészet a helyszínen. Mesélték a barátaim, hogy arra a stresszhelyzetre, ami a sportcsarnokban kialakul, egyszerűen nem lehet felkészülni. Pedig olyan emberekről beszélünk, akik színpadon, közönség előtt élik az életüket. Dér Heni azt mondta, amikor kilépett az öltözőből, jobban izgult, mint amikor a Megasztár meghallgatáson a zsűri elé lépett. 

Dér Heni is feltűnt a nézőtéren
Dér Heni is feltűnt a nézőtéren
Forrás: Boros Norbert

Természetesen ezeket a rezgéseket mi, szurkolók is átvesszük, pláne úgy, hogy a bokszolók túlfűtött családtagjai és barátai mellett ülünk. Pillanatok alatt felszökik az emberben az adrenalin, felfokozott lesz a hangulat. Bevallom, nem gondoltam volna magamról, hogy annyira fel tudok pörögni, mint azt tettem a meccsek során. Ráadásul a sportértéke is nőtt a Sztárboxnak, hiszen a korábbi években még rengeteg volt a kalimpálás, a cicaharc a ringben, most viszont már sokkal felkészültebbek a sportolók. Érdekesség, hogy a 3-4 órás rendezvényen a nettó ökölvívás 10 perc meccsenként, de a kiegészítő programokkal és a baráti társalgásokkal társadalmi eseménnyé nőtte ki magát az egész produkció – vélekedett a humorista, aki értékelte barátja, Németh Kristóf szereplését; a 48 esztendős színész kétszer lépett kötelek közé, s mindannyiszor az ellenfél, Lmen Prala, valamint Czutor Zoltán bizonyult jobbnak.

Német Kristófékkal is készült közös fotó
Német Kristófékkal is készült közös fotó
Forrás: Boros Norbert

Nem mindenkinek való

– A látottak alapján két részre osztottam a sztárokat, az egyik csoportba azok tartoznak, akik művész, vagy értelmiségi családból, azaz jó körülmények közül jönnek, úgymond finomabb lélekkel lettek megáldva. A másik oldalon pedig olyanok vannak, akik már gyerekkorukban benne voltak utcai bunyókban, vagy éppen küzdősportos múltjuk van. S az utóbbiak nagy előnnyel indultak egy ilyen hathónapos felkészülés során, hiszen nagyon nehéz megtanulni az alapokat, mivel az ösztöneidhez képest más mozgást kell végezned. Rögtön az első dolog, ha jön feléd egy ököl, akkor ne csukd be a szemed, ami egy átlagembernél reflexszerűen jön, ám egy rutinos verekedőnél ez már nem jelent problémát. És itt jön a képbe Kristóf barátom, aki már gyerekként a színpadon állt, és hiába játszott rossz fiút a Szomszédokban és a Barátok köztben, a való életében nem keveredett utcai bunyóba, egyszer nem kellett felemelnie a kezét, hogy védekezzen. Ezért érzem azt, hogy némi hátrányból indult mind Prala, mind Czutor ellen. Nem véletlen, hogy a szakavatott edzői szemek már a bevonuláskor megmondják, kinek van bokszoló mozgása, ki nyeri a meccset. Kristófban benne volt az erő, sokat készült, papíron mindenki ellen jobb volt. Viszont jött Prala, aki csibészesen bokszolt, míg Kristófból hiányzott a rutin, s nagyon ragaszkodott az előzetesen kigondolt taktikázott, hogy majd a második menet után rohanja le az ellenfelét. Sajnos erre már nem maradt ideje. A Czutor Zoli elleni meccs már jobb volt, de összességében bebizonyosodott számomra, hogy a boksz nem való a finom lelkű embereknek – vélekedett a Stand Up Comedy Humortársulat és a Humortechnikum alapítója és művészeti vezetője, aki elárulta, kik azok a sztárok, akiknek a teljesítménye előtt megemeli a nem létező kalapját. – A legutóbbi gáláig azt hittem, hogy Molnár Áron Noár nagyon kiemelkedik az elmúlt két év sportolói közül, de ez a tétel megdőlt a Szegedi Fecsó elleni meccsen. Nagyon sajnálom, hogy Mészáros András nem bokszolhat Noszály Sanyi visszalépése miatt a nehézsúlyú döntőben, ugyanis a színész ereje fantasztikus, hivatásos edzők szerint olyanok a felütései, amiktől akár profi ökölvívók is padlót fognának – mondta. 

A teste egy fegyver

Amilyen lelkesen és szakértelemmel beszélt a Sztárboxról a humorista, adódik a kérdés: mit válaszolna, ha a produkció illetékese felkérné résztvevőnek a következő szériába? – Van pár dolog, ami miatt nem szeretnék részt venni ebben a műsorban. Ha a sportszakmai oldalát nézzük, apai ágról elég erős vagyok, éppen ezért nem verekedtem soha gyerekként. Nincs bennem különösebb félelemérzet, illetve, ha kellene, egy év alatt le tudnék fogyni, viszont világ életemben híres voltam arról, hogy szerintem mindent meg lehet oldani erőszak nélkül, még a sportot is. Fiatal koromban kick-bokszoltam, és két hét alatt megtanították, hogy a testünk egy fegyver, és nem használhatjuk ember ellen. Én ehhez tartom magam. Köztudomású, hogy a Sztárboxban résztvevők profi ökölvívó státuszt kaptak, ami nagyon sok orvosi vizsgálattal, felméréssel járt. Mint mondtam, egy év alatt tuti fel tudnék készülni fizikálisan, viszont benne lehet a pakliban, hogy például egy magas vérnyomás miatt kiesnék a rostán. Az idei felkészülés során volt olyan sztár, aki az engedély miatt ment be a kórházba, s annyi baja volt, hogy alig akarták kiengedni. Lehet, így járnék én is – fogalmazott. De ezen nem változtatna az sem, ha a felesége, aki egyben a menedzsere, úgy állítana haza, hogy kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot? 

A színpad az igazi terepe

– Kriszta soha nem erőltetett rám semmilyen munkát. Mindig rám bízza, mit vállalok el. Sőt, volt olyan, amikor kettőnket hívtak egy műsorba, s nekem kellett meghoznom a döntést. Amúgy a Sztárbox egy nagyon vékony jég a számomra, ugyanis ennek a műsornak van sportértéke, nem csak celebkednek a közismert emberek. Nálunk nyugatabbra, ha mondjuk Robert de Niro részt vesz egy csomó ilyen műsorban, nem törlik a páratlan színész múltját, attól ő még egy legendás alak marad a közvélemény számára. Itthon viszont más a helyzet, sokkal rosszabb a megítélése, ha valaki „sztáros” produkcióban szerepel, az valahogy mindig visszaüt a munkásságára. Talán Az Árulók az egyetlen celebes műsor, amit bevállalnék jelenleg, de azt sem biztos, mert a színpad az én igazi terepem. Ráadásul a családi elvárásoknak már korábban megfeleltem: a nagypapám miatt vállaltam el a Jó ebédhez szól a nóta című műsorban való szereplést, hogy büszke legyen rám. Az apám pedig akkor volt rettentően boldog, amikor bekerültem a Nemzeti Sportba: buliból leigazolt egy megye I.-es labdarúgócsapat, s egy meccset játszottam, aminek a jegyzőkönyve szerepelt a sportújságban. Azt hiszem, ezzel a celebes szerepléseim végéhez értem – mondta Orosz Gyuri.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában