Vádemelés

2024.06.19. 08:39

Túl gyorsan ment az Intercity Debrecennél, többen is megsérültek

A közlemény szerint a mozdonyvezető nem vette észre a vasúti jelzést, ezért a váltón nagy sebességgel átment. Az Intercityn körülbelül 250-en utaztak.

Haon.hu

Vádat emeltek az Intercity mozdonyvezetője ellen

Forrás: Illusztráció / MW-archív

A vádirat szerint 2023. július 20-án délután a vádlott vezette a Budapestről Nyíregyháza irányába közlekedő Intercity vonatot. A mozdonyhoz nyolc kocsi volt kapcsolva, a szerelvényen kb. 250 utas tartózkodott – olvasható a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség közleményében.

A Debreceni Vasútállomáshoz érkezve a vádlott nem vette észre a sebességkorlátozásra vonatkozó fényjelzéseket, ezért 40 kilométer/óra helyett 79 kilométer/órával haladt át a szerelvénnyel a váltón, ennek következtében a kocsiknál erőteljes oldalirányú lökések keletkeztek. Három utas elvesztette az egyensúlyát, elesett és 8 napon belül gyógyuló könnyebb sérüléseket szenvedett.

Mint írják, a mozdonyvezető kirívó gondatlansága folytán a váltón nagy sebességgel történt áthaladás miatt fennállt a vonat kisiklásának a veszélye.

Veszélyben volt az Intercity utasainak testi épsége

A vádlott megszegte a vasúti közlekedés szabályait, ezáltal veszélyeztette a szerelvényen utazók életét, testi épségét.

Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le.

A Debreceni Járási Ügyészség vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével vádolja a mozdonyvezetőt, vádiratában indítványozta, hogy a Debreceni Járásbíróság büntetővégzésben a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában