Túszdráma

2024.08.27. 08:30

A hatodik emeletről lógatta ki a kisfiút a Tócóskertben a gyilkossággal fenyegetőző túszejtő

Soha nem tapasztalt, megrázó drámát élt át Debrecen. A halál szele a Tócóskert házai között süvített, habot vertek a félelem és a gyűlölet hullámai – így írt a korabeli Napló az 1991. augusztus 27-én történt Angyalföld téri túszdráma másnapján. Az évforduló alkalmából visszatekintünk a 33 évvel ezelőtti eseményekre.

Kosztin Éva

33 éve a Tócóskertben történt a hátborzongató eset

Az Angyalföld téri túszdráma két jelentős pillanatában is véletlenül pont a helyszín közelében tartózkodtam. Az általános iskola harmadik osztályába készültem 1991 nyarán, amikor egy augusztus végi napon a nővéremmel Debrecen belvárosába indultunk. Akkoriban a Tócóskertben laktunk, és a buszmegállóba menet arra lettünk figyelmesek, hogy hatalmas tömeg gyűlt össze az Angyalföld téren. Mindenki az egyik erkélyt nézte, ahol időnként megjelent egy férfi, aki nem volt egyedül – vele volt egy gyerek is, akit többször kilógatott a hatodikról. Mielőtt folytattunk az utunkat a belvárosba, a járókelőktől annyit tudtunk meg, hogy valaki túszul ejtett egy kisfiút.

angyalföld téri túszdráma, zatout djamel, tócóskert, túsz
Angyalföld téri túszdráma a hatodik emeleti erkélyen
Forrás: Napló-archív

Az 1991. augusztus 28-án megjelent Hajdú-bihari Napló szerint délelőtt 10 órakor érkezett a rendőrséghez a bejelentés, hogy egy férfi elrabolt egy 4 éves kisfiút, és a megölésével fenyegetőzött, ha nem láthatja a saját gyerekét és a feleségét. Az elrabolt kisfiú édesanyja arról számolt be, hogy Jánoska vele volt, amikor az Angyalföld tér 15. lépcsőházát mosta fel: ekkor egy férfi odalépett a gyerekhez egy zacskó cukorral, majd fél kézzel felkapta, kést szegezett Jánoska torkához, és felszaladt vele a hatodik emeletei lakásába. Mint a lapból kiderült, az elkövető Zatout Djamel, az akkor 30 éves algériai fiatalember pár évvel korábban települt Magyarországra, ahol megnősült, ám házassága megromlott. Jánoska elrablásakor már két hete könnyű testi sértés miatt folyt ellene eljárás, összetűzésbe került az anyósáékkal is, a felesége pedig beadta a válópert és elköltözött a gyerekükkel együtt.

Órákig tartott a túsztárgyalás

A tudósításban azt olvashattuk, hogy amíg a helyi rendőrség Djamel családját kereste, Budapestről nem sokkal dél előtt helikopterrel elindult a különleges alakulat az Angyalföld térre, ahova addigra már a debreceni terrorelhárítók is kivonultak. A riport szerint délután egy órakor érkezett meg Nagymacsról Djamel felesége és gyereke a tócóskerti lakáshoz, ahol az ajtón keresztül próbáltak egyezkedni a felek – sikertelenül. 

angyalföld téri túszdráma, zatout djamel, tócóskert, túsz
A túszejtő felesége gyerekükkel a kezében az ajtón kívül próbált egyezkedni
Forrás: Napló-archív

Mint azt a beszámolóban írták, innentől fordultak drámaira az események:

– Megérkeznek a félelmetes külsejű pesti kommandósok, és elhelyezkednek a szomszédos lakásokban. Fél háromkor fölsikolt a többszáznyi ember. Djamel kivitte az erkélyre a gyereket, s a levegőbe lógatva fenyegetőzik. Hol ki, hol be. Míg végül ráült az erkély csőkorlátjara, ölében a kisfiúval – nagyjából ekkor válhattunk a túszdráma szemtanúivá a testvéremmel. 

A Napló arról cikkezett, hogy az erkélyre lépést követően még két órán keresztül alkudozott Djamel a rendőrséggel és a feleségével, miközben a kommandósok és a mesterlövészek felkészülten várakoztak. Az elkövető végül azt kérte, cseréljék ki a túszul ejtett Jánoskát a saját gyerekére, és miután ezt a felek elfogadták, Djamel fél öt után két perccel belépett az erkélyről. – A szomszéd erkélyről abban a pillanatban kommandósok ugranak át, a tömeg tapsol, ujjong az örömtől. A dráma lezárul, az elrabolt kisfiú egészséges – ismertette a sajtó az akció végét. Mi már hazafelé tartottunk a Holló László sétányon, amikor meghallottunk egy hatalmas ordítást, amiről akkor még nem tudtuk, hogy az emberek üdvrivalgása volt. Gyorsan a helyszínre siettünk, ahol a szemtanúk jelentették, véget ért az emberrablás. A másnapi újság a címlapján azt a fényképet hozta le, amikor Djamel beszállt a rendőrautóba; a képaláírás szerint csak az eset lezárása után egy órával tudták elszállítani, mert az ezres nagyságrendű tömeg nem akart oszlani.

Angyalföld téri túszdráma, zatout djamel, túsz, tócóskert
A tömeg miatt egy órába telt, míg el tudták szállítani az elkövetőt
Forrás:  Napló-archív

Az Angyalföld téri túszdráma áldozatát egészségesnek találták

– Testileg és lelkileg egészséges, nincs megfélemlített állapotban, s a vizsgálat után hazaengedtük –válaszolta az eset után a Napló megkeresésére Oláh Éva, a Debreceni Orvostudományi Egyetem orvosa, aki az országos visszhangot kiváltó terrorcselekményt követően megvizsgálta Jánoskát. A napilap 1991. augusztus 29-i számában azt közölte, a vizsgálatkor a kisfiú jó hangulatban volt, édesanyjával játszadozott. – Az orvosi kérdésekre egyszer azt válaszolta, hogy bántotta a terrorista, újabb kérdésre felelve viszont tagadta azt, egészségi állapota azonban egyértelműen arra utalt, hogy 
nem történt bántalmazás – olvashattuk.

angyalföld téri túszdráma, zatout djamel, tócóskert, túsz
Jánoska és édesanyja a szabadulás pillanatában
Forrás:  Napló-archív

A Naplóban az állt, Djamelt az események után nem tudták kihallgatni, mert altató-nyugtató hatású injekciót kapott, másnap viszont beismerte: a tervezgetés szintjén odáig jutott, hogy a gyerekét magához veszi és egyedül fölneveli, mert az anya nem az arab normáknak megfelelően élt. A tudósításból az derült ki, hogy a túszejtő elismerte felelősségét, részletesen azonban egyelőre nem volt hajlandó beszélni a tettéről, mert szerette volna megvárni, hogy először ülepedjenek benne a történtek.

Mi történt a túszejtővel?

Zatout Djamel ügyének a tárgyalásával a Népszabadság is foglalkozott. A rettegés még nem múlt el címmel adtak hírt róla, hogy 1992. január 7-én megkezdődött a terrorcselekménnyel, könnyű és súlyos testi sértéssel vádolt férfi pere a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon. A cikkben arról is írtak, hogy az Angyalföld téri túszejtő az előzetes letartóztatásában kétszer kísérelt meg öngyilkosságot, valamint a tárgyalás előtt a beszélőn egy olló szárával szurkálta meg a feleségét. A kihallgatáson Djamel azt állította, a nő vitte be az ollót, míg a feleség azt mondta, az olló már eredetileg is a férjénél volt, aki az olló másik szárát használta az egyik öngyilkossági kísérletéhez.

– A harminc esztendős férfi halmazati büntetésként hat év fegyházban letöltendő szabadságvesztést kapott, büntetése letöltése után pedig, mint nemkívánatos személynek, el kell hagynia a Magyar Köztársaság területét. A bíróság Zatout Djamelt egy rendbeli terrorcselekménnyel elkövetett bűntettben, egy rendbeli súlyos testi sértésben, egy rendbeli súlyos testi sértés kísérletében, egy rendbeli könnyű testi sértésben és egy rendbeli magánlaksértés kísérletében találta bűnösnek – számolt be végül a kiszabott ítéletről a Hajdú-bihari Napló 1992. január 10-i számában.

Zatout Djamel további büntetést kapott

A történet azonban itt még nem ért teljesen véget, egy évvel később a túszejtő utólag még további 8 havi börtönbüntetést kapott súlyos testi sértés bűntettének a kísérletéért a tárgyalás előtti szurkálás miatt. Az ítélethirdetés másnapján, 1993. március 8-án szintén a Napló hasábjain olvashattunk részletes beszámolót arról, mi is történt azon a bizonyos beszélőn. Az írásból az derült ki, hogy a beszélgetés után Djamel az őrtől engedélyt kért, hogy búcsúzóul megcsókolhassa feleségét. – Összehajoltak, ekkor Djamel bal kezével megragadta az asszony fejét, a jobb kezében lévő fél ollóval pedig háromszor megszúrta feleségét. Az egyik döfés a bal karját, a másik a felső szemhéját, a harmadik az orrát érte. Másnap Djamel zárkájának átvizsgálásakor megtalálták az olló másik szárát. Djamel később arra hivatkozott, ő nem bűnös, a felesége adta az ollószárat amikor búcsúcsókra hajolt, majd azt súgta a fülébe: „Djamel, ölj meg, nem akarok ellened tanúskodni, inkább meghalok!" – tudatta az újság. Mint a cikkben közölték, Djamel korábban ugyanazzal az ollószárral és egy zsilettpengével kísérelt meg öngyilkosságot, valamint a tanúk egybehangzóan azt állították, a túszejtőé volt az olló, amelyet feltehetőleg azért vitt a beszélőre, hogy megölje vagy megvakítsa feleségét, aki el akart válni tőle.

Zatout Djamel azóta már minden bizonnyal kiszabadult, és elhagyta Magyarországot, a sorsáról további információ nem elérhető. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában