2024.08.15. 10:56
Pisztolyos balhé Debrecenben – ablakok törtek, fegyver villant
Nem hagyták önfeledten ablakokat bezúzni a debreceni férfit, ezért inkább fegyvert rántott. Nem volt jó ötlet...
Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki betörte a haragosa ablakát, majd fegyvert rántott rá, mikor az szót emelt érte – közölte portálunkkal a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség. Mint írják, a debreceni férfi kétszer is bedobta kővel haragosa ingatlanának ablakát, majd erőszakos módon lépett fel az azt észlelő férfival szemben.
A vádirat szerint a vádlott haragos viszonyban állt az általa megrongált ingatlan tulajdonosával. 2023. december 21-én 20 óra körüli időben indulatos állapotban megjelent a sértett tulajdonában lévő épületnél és egy nagy kővel bedobta az ingatlan kétszárnyú ablakát.
A vádlott cselekményét észlelte az utcán tartózkodó férfi, aki azt szóvá tette és felszólította arra, hogy hagyja abba. A dühös férfi elküldte a helyszínről a férfit, aki továbbra is ott maradt és közölte a vádlottal, hogy hívja a rendőrséget.
Ezt hallva az egyre ingerültebbé vált vádlott odalépett a férfihez, elővette gáz- és riasztófegyverét, azt csőre töltötte és a férfi felé tartotta, mellyel azt akarta elérni, hogy a szemtanú távozzon a helyszínről.
A férfi a gáz- és riasztófegyvert valódi fegyvernek vélte, ezért elment a helyszínről. A feldühödött vádlott ezt követően egy nagy kővel újra megdobta az ingatlant és egy másik ablaküveget is betört, ezzel több mint 320 ezer forint kárt okozott a sértettnek, amely nem térült meg.
A vádlott utcán tanúsított kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen. Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le.
A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette és kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben halmazati büntetésként felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, továbbá a gáz- és riasztó pisztolyt és a hozzá tartozó lőszereket kobozza el.