7 órája
Emberölési kísérlet miatt kell felelnie Debrecenben a vádlottnak, aki több haragosát is el akarta ütni
Évek óta ellenségeskedtek, egy szóváltás után el is akarta ütni haragosait. Emberölési kísérlet miatt tartanak tárgyalást a Debreceni Ítélőtáblán szeptember 26-án.
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2024 februárjában V. M. vádlottat több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott családja, valamint a sértettek családja között több éve ellenséges viszony áll fenn.
A sértettek 2021 augusztusában a vádlott édesapja és a testvére lakása előtti utca részen közlekedtek, amikor ezt látva a vádlott családtagjai számon kérték őket egy korábbi sérelem miatt. Szóváltás alakult ki a férfiak között, azonban tettlegességre nem került sor. A másik család tagjai ezt észlelve az ingatlanhoz mentek és szidalmazni kezdték a vádlott családjának tagjait. A vádlott édesanyja ekkor telefonon hívta a lányát, hogy a megtámadták őket és kérte, hogy hívja segítségül a testvérét, a vádlottat. Nem sokkal ezután a vádlott autóval elindult a szülei házához. A helyszínhez közeledve észlelte a már távozóban lévő gyalogosan közlekedő sértetteket, akikről azt feltételezte, hogy rész vettek édesapja bántalmazásában. Ekkor felgyorsított az autóval, a felé futó és ismeretlen okból egyensúlyát elvesztő és földre került egyik sértettet elütötte. Ezt követően pedig a másik két sértettet is megkísérelte elütni, azonban ők elugrottak az autó elől így sérülést nem szenvedtek.
Az elütött férfinak 8 napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek. Figyelemmel az elütés módjára és körülményeire, az adott helyzetben a ténylegesnél súlyosabb, akár halálos sérülés kialakulásának reális esélye is fennállt.
Folytatódnak a perbeszédek.