Az álmok és a valóság határán: Refik Anadol lebilincselő világa a MODEM-ben

Van egy török, aki nem viseli el, hogy az ember kába, és emiatt nem tud a világgal való egységről. Refik Anadol azzal lett napjaink egyik legkeresettebb kortárs művésze, hogy hatalmas LED falakra vetített „mozival” – klipekkel – úgy rántja magához a szemlélőt, mint mágnes a vasreszeléket. Sejtekig hatoló hang- és látványdelej egyetlen céllal: felébreszteni a szendergésből. Belevakuzni az agyba. Higgyék el, hogy nem csinálja rosszul; tavaly meghódította Las Vegas új kedvencét, a Sphere-t, s egy éven át volt kiállítása a New York-i Modern Művészeti Múzeumban. Monumentális vízióit majd' minden kontinensen bemutatta már. Most itt van, Debrecenben.

Az élet megismerhetetlen, a világ lemérhetetlen, a boldogság elérhetetlen. Az éberség azonban visszaszerezhető; igaz művészet nem lehet más, mint az ember ébresztése. Mert aki éber, felismeri a világban önmagát és önmagában a világot. És aki ezt látni kezdi, az érzékennyé válik arra, hogy az ember eredete isteni, és ennek a hasonlatosságnak a megőrzése egyetlen módon lehetséges. Univerzális érzékenységgel, vagyis szeretettel. Ezért kapkodnak mindenhonnan Refik Anadol után.  

A török művész Rumi Dreams című alkotása látható a MODEM-ben. Dzsalál ad-Dín Rúmí az iszlám kultúra egyik legjelentősebb alakja, költő, jogtudós, szúfi misztikus az 1200-as években; a később a Magyar Királyságot is feldúló mongolok elől menekült a mai Afganisztán területéről Anatóliába. A perzsa, indiai, arab irodalmat, a görög filozófusokat jól ismerő, kora egyik legműveltebb alakjának számító Rúmí szúfi mesterként vált igazán népének mesterévé.

Mi a szúfi? A „misztikus iszlám”, amelyik az istennel való közvetlen kapcsolat gyakorlását helyezi a középpontjába, és ennek az életmódot is alárendeli. Az istenivel, vagy fogalmazzunk úgy, hogy az életnél magasabb rendű állapotokkal való belső egyesülést Rúmí dervistánccal igyekezett elérni. E meghatározott módú kerengés és forgás a szúfi zenével együttesen idézi elő az eksztázist, vagyis az éntelen – nálunk úgy mondjuk: önfeledt – tudatállapotot. Ami az archaikus hagyomány szerint a hangoltság alapfeltétele. Ennek az énmentességének az elérésén alapul a meditáció, a jóga is; a sor folytatható.

Itt most csak érdekesség: amíg az ókori görögök, hinduk, kínaiak, héberek a matematikai számsort az 1-essel kezdték, az araboknál megjelent a 0, vagyis a zérus. A modern korban a számoknak csak mennyiségbeli tartalmat tulajdonítunk, de régen, amikor az ember metafizikai érzékenysége nem volt ilyen tompa, a számok minőségbeli különbségéről is tudtak. Tehát, amíg az említett kultúrákban a számok az 1-el kezdődtek, és az istenit, a teremtő erőt azzal azonosították, addig az arabok a zérust tették legelölre: a kezdettelent. A zérus az, ami az 1 előtt van, éppen a számok határán, és nem tudjuk, mi van e határon túl. Amikor Rúmi álmaiban a fehér fényű dervis kereng, forog, akár a bolygók a napjuk és a saját tengelyük körül, ehhez a kezdettelenhez, teremtetlenhez szeretne visszatérni. Ahol nincs gondolat, érzés, minőség – csak állapottalanság… meg fosztóképzők. 

Refik Anadol Rúmija

Refik Anadol Rúmija Istenről álmodik. Azonban Istent, akit a szúfi egy másik mestere, ibn-al-Farid szerint „hetvenezer fátyol takar az anyag és az érzékek világa elől” nem láthatja. De felismerheti bármiben. Úgy is, ahogy Anadol szemlélteti: folyik, hömpölyög, hullámot vet, alámerül, feljön, átcsap, belezúdul és összevegyül és feloldódik mindennel. A maga megismerhetetlenségében az élet is ilyen. Ugyanakkor egyúttal – idézi Hamvas Béla René Guénont – a lét minden állapotával, főképpen az életnél magasabb rendű állapotokkal való kapcsolat megteremtésének lehetősége. Amely a merő érzékileg tapasztalható világnál magasabb rendű valóság az életben jelen is van, és az emberi életet irányítja.  

Ha elmennek rácsodálkozni Rúmi álmaira, a logikát és az értelmet adják le a belépésnél. Úgysem tudják megmagyarázni, hogy mi történik belül. Minden hasonló különbözik és minden különbség hasonló, de úgy, hogy soha a hasonlóság teljesen egybe nem esik és soha a különbözőség ellentétté nem válik; a világ minőségek és mennyiségek lépcsőzetes különbözősége – ismét csak Hamvas Béla, a legjobb segítőtárs Refik Anadol álomszerű analógiájához.

Szeptember 29-ig már nincs sok idő: ha elszalasztják, ki tudja, mikor lesz következő alkalom. Ne aludjanak!