2 órája
Még hatékonyabbak lehetnek a terepen a hajdú-bihari polgárőrök – fotókkal
Újabb járműveket kaptak a vármegye önkéntesei. Tovább bővült a hajdú-bihari polgárőrök kerékpárflottája.
A mostani 38 új kerékpárral tovább javulhat a vármegye közbiztonsága
Forrás: Czinege Melinda
Tovább erősödik a hajdú-bihari polgárőrség hatékonysága a vármegyei szövetség saját költségvetéséből, illetve a Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) támogatásából szerzett be új járműveket, melyeket szeptember 27-én adtak át az egyesületeknek Debrecenben.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Polgárőr Szövetség 21 tagegyesület között osztott ki 38 új kerékpárt péntek délután. Boros Viktor elnök elmondta, az eszközök beszerzése 3,7 millió forintba került, amelyből 1,7 millió forintot az ORFK nyújtott, míg a fennmaradó összeget a vármegyei szövetség és a Belügyminisztérium biztosította.
Kiváló az együttműködés a hajdú-bihari polgárőrök és a rendvédelmi szervek között
Harhai Zsolt rendőr ezredes, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Észak-alföldi Regionális Igazgatóság igazgatója köszöntőjében kiemelte: öröm számukra, hogy a vármegyei polgárőr szövetség számára irodát, illetve az ilyen eseményekhez helyszínt biztosíthatnak.
A polgárőrség nemcsak a rendőrség, de a mi munkánkat is hathatósan segíti, hiszen nyitott szemmel és füllel járnak, s általuk sok hasznos információ jut el hozzánk. Balesetmentes közlekedést és minél kevesebb intézkedést kívánok, ugyanis akkor végezzük jól a munkánkat, ha rend van és nem kell intézkedni
– fogalmazott.
Új bicikliket kaptak a hajdú-bihari polgárőrök
Fotók: Czinege MelindaVégül Balogh Lajos, a kerékpárokat biztosító Apacs Bike tulajdonosa adott hasznos tanácsokat a jelenlévő egyesületvezetőknek a kerékpárok szervizelésére vonatkozóan. Emellett köszönetét fejezte ki a Hajdú-Bihar Vármegyei Polgárőr Szövetségnek.
Boros Viktor elnök és az irodavezető asszony nagyon hatékonyan lobbizott azért, hogy minél jobb és minél több bringát tudjunk ma átadni
– jegyezte meg.
A mostani 38 új kerékpárral tovább javulhat a vármegye közbiztonsága, hiszen a szövetség polgárőrei a fentieken túl
44 darab saját és 36 darab rendőrségi tulajdonú gépjárművel, valamint 119 kerékpárral, 20 darab robogóval és 75 elektromos kerékpárral szolgálhatnak.