Összefoglaló

2024.07.12. 20:15

Minden, amit eddig tudunk a debreceni reptérzárról

Tanácstalan utasok, megoldást kereső utazási irodák és légitársaságok. A debreceni repülőtér bezárása a nyaralókat és az utaztatókat is új kihívások elé állította. Kronológiai sorrendben vesszük végig, mi történt a mindent borító pályahiba csütörtök esti felfedezése óta.

Haon.hu

Csütörtök este érkezett a hír, hogy a napok óta tartó kánikula miatt megsérült a debreceni repülőtér futópályája. a reptér forgalmát ezért legalább egy hétre teljesen le kell állítani. Már a július 11-i eindhoveni járat sem tudott landolni Debrecenben, a Wizz Air gépét Budapestre irányították át.

debreceni repülőtér menetrend összefoglaló budapest
A debreceni repülőtér bezárása az utasokat és az utaztatókat is nagy kihívás elé állította
Forrás: illusztráció / MW-archív

A hibát egyébként a 18 órakor végzett futópálya-ellenőrzéskor fedezték fel a reptér dolgozói. Az utasoktól azt kérték, a járataikkal kapcsolatos információkról tájékozódjanak a légitársaságoknál, illetve utazási irodáknál.

Több kérdés, mint válasz

A késő esti, éjszakai órákban aztán futótűzként kezdett terjedni a bezárás híre az utasok között, akik tanácstalanul kérdezgették egymást a közösségi oldalakon, hogy tud-e valaki valamit egy-egy adott járatról. Özönlöttek a kommentek a repülőtér kapcsolód Facebook-posztja alá, és volt, aki azt fejtegette, hogy ki állja majd az utasok esetleges budapesti átirányítások miatti pluszköltségeit (úgy mint például az üzemanyag ára, vagy a parkolási díj), míg más azt vetette fel, hogy vajon beilleszthetők-e a Debrecenből kiesett gépek a budapesti menetrendbe, vagy esetleg kora hajnali, késő esti indulásokra/érkezésekre is készülni kell. Volt olyan utas, aki a debreceni reptéren töltött hosszú órákat a transzferbuszra várva csütörtökön, de akadtak, akiknek Isztambulban, egy hotelben kellett éjszakázniuk. Az egyhetes intervallum végéig, július 18-ig egyébként nagyjából 30-30 induló és érkező gép érintett a reptérbezárásban, ezeket a Wizz Air, a Lufthansa, a Smartwings és a Freebird üzemeltetik.

A reptér ideiglenes leállása az oda közlekedő két DKV-járatot is érinti, módosítani kellett az Airport 1-es és az Airport 2-es buszok menetrendjét.

Megoldásra törekednek az utazási irodák

A délelőtti órákban még mindig nagy volt a bizonytalanság az utasok és az utaztatók között. Az utazási irodák folyamatosan próbálják tájékoztatni ügyfeleiket, de még maguk is keresik a megoldást. Reggel óta égtek náluk a vonalak, de szerencsére tudtunk beszélni több debreceni illetőségű utazásszervező cég képviselőjével is. Az IBUSZ helyi irodavezetője szerint a budapesti transzferbuszok jelentik majd a megoldást, az utazások nem maradnak el. Úgy tudjuk, a Start Utazási Iroda és a Neckermann is transzferrel oldja meg utasainak áttelepítését, s mint megtudtuk, az ügyfelek nem problémáznak a kialakult helyzet miatt, együttműködőek, és megpróbálnak alkalmazkodni.

A kommentek között sok volt a panasz, a legtöbben a tájékoztatás hiányát kérték számon.

A bezárás borzasztóan rosszkor, a nyári turistaszezon kellős közepén jött, de nem csak a nyaralókat érinti rosszul. A Debrecen társrendezésében zajló Európai Egyetemi Játékok vendégei is repültek volna, a szervezők közleménye szerint mintegy 20 debreceni résztvevőről (sportolókról és játékvezetőkről) van szó. A módosításokról folyamatosan egyeztetnek az Európai Egyetemi Játékok érintett vendégeivel, mindemellett a lehető legrugalmasabban, az utazásmódosításokhoz maximálisan alkalmazkodva kezelik a repterekre és repterekről történő transzfereket – tette hozzá a szervezőbizottság.

A reptérzárról Papp László is posztolt a közösségi oldalán. Debrecen polgármestere többek között leszögezte, a repülőtér a jövő héten újra fogadhat gépeket. A légikikötő vezetőjét arra kérte, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy egyetlen járatot se töröljenek, és az utasok eljussanak az új induló repterekre. Papp László a bejegyzésben fotót is közölt a teljes forgalmat leállító pályasérülésről.

Mi is ott voltunk a debreceni repülőtéren

A Debrecen Nemzetközi Repülőtérre a Haon is kilátogatott. Az első budapesti transzferbusz délelőtt indult el, az utasok hangulatát pedig talán az „ez van” kifejezés írta le a legjobban. Nyugodt, türelmes hozzáállás volt a jellemző, a szomszéd vármegyékből is érkeztek nyaralni indulók, az utasok egy részének az átszervezéssel kapcsolatos logisztika is gondot jelentett. 

A délutáni órákban közleményben válaszolt kérdéseinkre a Wizz Air. A több debreceni járatot is működtető légitársaság szerint jöhetnek változások az eredeti menetrendhez képest. Az összes gépet Budapestre irányítják, az eredetileg július 12-én induló lárnakai járat például már péntek este felszáll. A légitársaság a debreceni repülőtér bezárása miatt minden utast arra kér, hogy a hivatalos felületeiken tájékozódjanak a változásokról.

Felkészültek a debreceni utasok átvételére Budapesten

Ahogy arról szintén beszámoltunk, felkészült a fővárosi légikikötő a debreceni leállás okozta megnövekedett utasforgalomra. A budapesti repülőtér a nyári hőség miatti problémákat is igyekszik kezelni, erről is beszélt Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója.

A debreceni repülőtér forgalmának átvétele újabb kihívást jelent a budapesti repülőtér számára, hiszen az onnan átirányított gépek és utasaik számára is biztosítanunk kell a megfelelő kapacitást mind a terminálokon, mind pedig az előtereken. Az esti hír nyomán kollégáink az éjszaka és a ma reggel folyamán felkészültek a plusz járatok és utasok fogadására, a gördülékeny utasfolyamatokat a repülőtéren biztosítani fogjuk

– fogalmazott Francois Berisot.

A forgalom lebonyolításának menetéről, valamint arról, hogy miként segíti a Budapest Airport a pórol járt utasokat, itt írtunk:

Sajtótájékoztatót tartott a debreceni repülőtér első embere

Király Tamás, a Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője pénteken kora délután tartott sajtótájékoztatót a debreceni repülőtéren, ahol többek között a hiba okáról és a várható nyitásról is beszélt. 

A cégvezető tudatta, a hibát a magas napi hőmérséklet okozta, annak bekövetkeztét nem lehetett előre látni. 

Mint mondta, a repülőtér futópályájának betontáblái között kialakított dilatációs hézagokat 30 évvel ezelőtt valószínűsíthetően a jelenleginél alacsonyabb átlaghőmérsékletre tervezték, így fordulhatott elő, hogy a pálya nem bírta az utóbbi időszakban tapasztalt rendkívüli hőterhelést. Arra is rámutatott, a hiba nem egyedi eset, 2022-ben például a londoni Luton repülőtéren is hasonló okból kifolyólag állt le egy időre a légiforgalom.

Az ideiglenes lezárásról minden menetrend szerinti és charter járatot működtető partner légitársaságot és utazási irodát tájékoztattunk, hogy minél hamarabb meghozhassák a járatok átütemezésével kapcsolatos döntéseiket, és erről az utazóközönséget mielőbb tudják tájékoztatni.

– hangsúlyozta.

A sajtótájékoztatón a munkálatokról, a debreceni repülőtér nyitásáról, az érintettek számáról, valamint egyéb részletekről is beszélt még Király Tamás, amelyekről alábbi cikkünkben olvashat:

Rengeteg utast érint a leállás, de csökkentik a várakozási időt

A leállás miatt természetesen jelentősen megnövekedett a megkereséseik száma, péntek délután ez ügyben is lépést jelentett be a debreceni reptér: több új elérhetőséget bocsátottak az utasok rendelkezésére. A hívásokat két idősávban, 8 és 19, valamint 4 és 19 óra között várják. Ha eddig nem járt még sikerrel, érdemes az új elérhetőségeken próbálkoznia, amelyeket megtalálja alábbi cikkünkben:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában