Jótékonyság

3 órája

Ultramaratont fut a kis Szofiért a debreceni gyógypedagógus

Az agydaganattal küzdő nyíregyházi kislánynak külföldi gyógykezelésre van szüksége. Nádudvari Péter ennek a költségéhez szeretne hozzájárulni a mostani vállalásával.

Haon.hu

A budapesti Hősök teréről a nyíregyházi Hősök terére fut el Nádudvari Péter ultrafutó az 500 Km Szofiért jótékonysági futó akció részeként. A Prima-díjjal is kitüntetett debreceni gyógypedagógus így gyűjt adományokat az agydaganattal küzdő Szofi gyógykezelésére. A kilométereket most is bárki örökbe fogadhatja, ezzel is segítve a kislány németországi kezelését. A kölni terápiákra eddig ugyanis jól reagált a szervezete, a kezelések jelentik tehát szinte az egyetlen reményt a gyógyulásra.

Legújabb akciójával Veres Szofi gyógyulását támogatja Nádudvari Péter
Legújabb akciójával Veres Szofi gyógyulását támogatja Nádudvari Péter
Forrás: Nádudvari Péter-archív

Az akcióról szóló közlemény emlékeztet: a nyíregyházi Veres Szofi négyévesen már megküzdött a leukémiával, az idei év elején pedig kiderült: egy újabb rosszindulatú megbetegedéssel, az agydaganattal kell felvennie a harcot. Daganateltávolító műtétet hajtottak végre rajta, sugárterápiát és daganatellenes gyógyszert is kapott, de további kezelésére Magya1rországon nincs lehetőség.

A tízéves kislány gyógyulására egy kölni magánklinika jelenti a reményt, ahol először hő-vírus és immunterápiás kezeléseket kapott, legközelebb – valószínűleg november végén – pedig dendritikus sejtterápián vesz majd részt.

Szofi szervezete eddig szerencsére jól reagál a németországi kezelésekre: a kislány iskolába jár, úgy él végre, mint egészséges társai.

500 kilométert fog lefutni Nádudvari Péter

Szofi története eljutott Nádudvari Péterhez, aki már tizenkét éve foglalkozik jótékony sportolással. A 40 éves ultrafutó elhatározta, idén a nyíregyházi lányért ragad futócipőt.

Egy igazi hősről van szó, aki már legyőzött egy súlyos betegséget, és a kölni kezeléseknek köszönhetően arra is megvan a remény, hogy a második csatáját is megnyerje. Szeretném, ha ez a tüneményes lány még sokáig megdobogtatná a szívünket, ezért 500 kilométer lefutásával támogatom őt, amelyeket örökbe lehet fogadni a gyógyulásáért

– mondta Nádudvari Péter, aki hozzátette, a Szofiért való leghosszabb futása egy közel 250 kilométer hosszú ultramaraton lesz.

– Sokat gondolkodtam azon, melyik útvonal jelképezhetné legjobban Szofi küzdelmét. Egy idő után jött is az ötlet: mivel egy igazi szuperhősről van szó, a budapesti Hősök teréről hozzá, a nyíregyházi Hősök terére futok majd el négy egymást követő szakaszban, összesen 246 kilométert megtéve – tette hozzá a jótékony futó.

60 kilométer körüli szakaszok

A Budapest-Nyíregyháza ultramaraton mellett Péter még 254 kilométert bocsát áruba Szofi gyógyulásáért.

A következő kihívások várnak a jótékony sportolóra a 2024 őszén és telén történő adománygyűjtő kampány során:

– Debrecen - Nyíregyháza, Hősök tere 50 km: 2024 novemberében

– Budapest, Hősök tere - Nyíregyháza, Hősök tere: 246 km, négy egymást követő szakaszban:

  1. Budapest, Hősök tere - Hort: 63 km
  2. Hort - Szihalom: 64 km
  3. Szihalom - Tiszaújváros: 60 km
  4. Tiszaújváros - Nyíregyháza, Hősök tere: 59 km

És ezek mellett 204 edzéskilométer.

A jótékony sportoló összesen 5 millió forint előteremtésével szeretné támogatni Szofi kölni gyógykezelését. Szofiról és a kezdeményezésről bővebb információk – például a támogatás lehetőségei – itt olvashatók.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában