Kutatásokat végeznek

2 órája

A Debreceni Egyetem segítségével szebbé válhat a Tisza-tó

Együttműködési megállapodást írt alá a Debreceni Egyetem és Tiszafüred vezetősége. Ennek tárgya a Tisza-tó, mely körül kutatásokat fognak végezni a szakemberek azzal a céllal, hogy a magas szintre fejlesszék a térség turizmusát és gazdaságát.

Balogh Efraim

Megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és Tiszafüred önkormányzata a Tisza-tó ügyében. Balról: Ujvári Imre polgármester, Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár

Forrás: Kiss Annamarie

Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Tiszafüred önkormányzatával szerda délelőtt. A Tisza-tó fővárosaként aposztrofált település gazdasági és turisztikai fejlesztése mellett fókuszba kerülnek a kutatások is a tervek szerint, mint azt megtudtuk az ünnepélyes aláírást megelőzően. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora arról beszélt, hogy meglehetősen sok tapasztalattal rendelkezik az egyetem, melyek jól felépített együttműködés mentén hatékonyan tudnak működni. Úgy véli, sok kérdés merül fel a Tisza-tó körül (mint a biodiverzitás és vízgazdálkodás), ami megoldásra vár, illetve meg kell említeni a turizmus és vendéglátást is, mint ágazatot, hiszen ennek magas szintre való fejlesztéséért is szövetkeznek a felek.

Debreceni Egyetem Tisza-tó, Tiszafüred, Debrecen, Haon
Ünnepélyes keretek között számoltak be a vezetők a Tisza-tóval kapcsolatos együttműködés részleteiről
Forrás:  Kiss Annamarie

A Tisza-tóval kapcsolatos kutatás újabb lendületet adhatnak Tiszafürednek

Ez az együttműködés óriási lehetőség a városunk és a Tisza-tó számára is. Új kihívásokkal kell szembenézni, nemcsak az önkormányzatnak, hanem a tó fenntarthatóságában, működtetésében résztvevő szerveknek is. Mindezt úgy szeretnénk kezelni, hogy közben nem veszélyeztetjük a Tisza-tó ökoszisztémáját, ezért van szükség a Debreceni Egyetemre

 – fogalmazott Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere. Arra is utalt, hogy a Tisza-tó fővárosának lenni nagy felelősséggel jár, mert meg kell szervezni a térség turizmusát, a gazdaságát, illetve sport- és kulturális életét, és ez nagy feladat. Pláne, hogy elmondása szerint egyre többen figyelnek fel a Tisza-tóra, és robbanásszerű fejlődés előtt áll a beruházók és az érdeklődők magas száma miatt. 

Debreceni Egyetem Tisza-tó, Tiszafüred, Debrecen, Haon
A Debreceni Egyetem Tisza-tó körüli kutatásainak köszönhetően fellendülhet Tiszafüred gazdasága és turizmusa – többek között erről is beszéltek a felek
Forrás:  Kiss Annamarie

A Debreceni Egyetem kutatóbázist létesít Tiszafüreden

A polgármester hangsúlyozta, céljuk megelőzni azokat a problémákat, amelyek más tavaknál felszínre jöttek, mint például a vízminőség romlása, vagy az ökoszisztéma felborulása. 

Úgy szeretnénk megvalósítani ezeket a fejlesztéseket, hogy közben fókuszban marad a klíma- és a környezetvédelem, ehhez pedig szükségünk van egy olyan kutatóintézetre, amely folyamatos méréseket végez a Tisza-tónál, és segítik a tó gazdálkodásával foglalkozó szervek működését

 – fejezte ki szándékát.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja arról beszélt, hogy állandó helyiséget és jelenlétet is fognak majd biztosítani Tiszafüreden, illetve a karok bekapcsolódnak majd a háttérmunkába. 

Hangsúlyozta, nem elsősorban az oktatás lesz a cél, hanem egy olyan kutatóbázis létesítése, amelyen megpróbálják kezelni a problémákat, és tudományos háttérrel alátámasztani.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában