2023.05.04. 17:56
Egy Mihalik már biztos lesz a hokisoknál
Jobb helyzetkihasználással szeretné segíteni a csapatot jövőre.
Mihalik Andár még legalább egy évid Debrecenben jégkorongozik
Forrás: Czinege Melinda
A debreceni egyetemisták tavalyi idényének egyik jellemzője volt, hogy a szokásosnál nagyobb számban jelentek meg, és épültek be a keretbe tehetséges, fiatal játékosok. Közülük az egyik meghatározó személyiség volt Mihalik András, aki a Toronto Titans és a finn Kiekko-Vantaa csapatainál eltöltött szezonok után már a 2020-21-es idényben feltűnt a DEAC együttesében, az elmúlt szezont viszont már végigjátszotta a felnőttek között. Ez idő alatt 23 alapszakasz- illetve egy playoff pontot szerzett.
– Remélem, hogy a következő bajnokságban is sok lehetőséget kapok, a helyzeteimet azonban a tavalyinál jóval jobb hatásfokkal igyekszem majd kihasználni. Ezen a téren mindenképpen fejlődni szeretnék! Bízom abban, hogy sikerül magamra vonni a juniorválogatott stábjának figyelmét is. Már elkezdtem az erőnléti munkát és folytatni szeretném egészen a csapatszintű edzések kezdetéig – modta el a klub honlapjának a szerződését meghosszabbító Mihalik András.
A teljes cikket ide kattintva olvashatják.
HBN