Újpest arca volt, ma már debreceni DJ a korábbi kajakos

Civil a pályán rovatunkban közismert emberek sporthoz való viszonyát nézzük meg, ezúttal Kékesi Karolinát kérdeztük. A bájos hölgyet DJ Linaként ismerheti a nagyközönség, ugyanis a debreceni Roncsbár rezidenseként immár évek óta szolgáltatja a zenét a táncolni vágyóknak. Mint a beszélgetésből kiderült, a budapesti születésű nő igazi polihisztor volt a sport világában, az iskolai évek során számos sportágban szerzett érmet, igazolt labdarúgóként védte a csapata kapuját, de a nagy szerelme a kajakozás. Lina éveken át az UKSC versenyzője volt, s annyira komolyan vette a kajakozást, hogy magántanuló lett annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet kihozza önmagából az újpesti klubban. Végül magyar bajnoki dobogós helyezésekben, valamint nemzetközi viadalokon elért érmekben csúcsosodott ki a versenyzői karrierje. A rendkívül csínos zenésznek a kajakos edzések során vált élete fontos részévé a futás, aminek a mai napig is rendszeresen hódol. Lina életében nagy változás állt be négy éve, amikor a fővárost elhagyva Debrecenbe költözött. A cívisvárosi lét velejárójaként találkozhatunk vele a DVSC futballmeccsein, valamint a lokista kézisek mérkőzésein, s bár a vére színe még mindig lila, de a hazai meccseken természetesen a Lokinak szurkol.

A szüleid mennyire tartották fontosnak, hogy gyermekként sportolj?

Annak ellenére, hogy apukám korábban a BVSC-ben vízilabdázott, anyukám pedig rendszeresen futott, sohasem erőltettek rám semmit, ellenben, ha kitaláltam valamit, akkor abban mindig támogattak. Például, amikor megtetszett a kosárlabdázás, megvették nekem a legmenőbb labdát.

Az iskolában mely sportágak voltak a kedvenceid?

Nagyon szerteágazó volt a sportszeretetem, amire lehetett, minden versenyre beneveztek a tanárok az általánosban is, de főként a középiskolában. Voltam többek között görkorcsolya-, pingpong- és futóversenyen, ám a csapatsportokban is részt vettem, fociztam, kézilabdáztam, röplabdáztam, sőt még floorballoztam is, amiben országos harmadik helyen végzett a csapatunk. Ráadásul szinte mindenben jól szerepeltem, egy doboznyi érmem van különböző sportágakból ebből az időszakból.

Igazi polihisztor voltál, de akadt olyan sportág, amit versenyszerűen űztél?

Ha jól emlékszem, hatodik osztályos voltam, amikor kialakult a kajakozás iránti szerelmem, ezért már az iskolán kívül is sportoltam. Az egész úgy kezdődött, hogy az osztályba jött egy új lány, aki elmesélte, az MTK-ba jár kajakozni. A mai napig él bennem a kép, hogy mindezt akkor mondta, amikor mentünk ebédelni, s ott, abban a pillanatban azt éreztem, ki kell próbálnom.

Egy kívülálló számára elég monotonnak tűnik egy kajakos élete, egyedül a hajóban, csak a lapátolásra koncentrálni hosszú órákon át. Ez nem tartott vissza?

Bevallom, az elején pont az ellenkezőjét éreztem, nagyon izgalmas volt megismerkedni az egész miliővel, ami a kajakozást körülveszi. Szokatlan volt a hajó, a lapát, s lényegében minden sportfelszerelés. Újdonságot jelentett, hogy milyen ruhában edzünk, illetve cipőben, vagy zokniban kell beülni a kajakba. Az edzéseken a lapátolás mellett rendszeresen futottunk és úsztunk is. Gyerekfejjel rendkívül összetett volt ez az egész.

Meddig kajakoztál?

Az első időszak nagyjából két évig tartott, ugyanis elcsábított a labdarúgás. A suliban még a fiúk közé is beálltam játszani, s akkor azt éreztem, hogy ebben a sportágban ki kell próbálnom magam.

Jól döntöttél?

Utólag visszagondolva, nem. Azt éreztem, hogy nem lányos lányoknak való a női foci. Lehet, az sem segített, hogy az edző beállított a kapuba. Az első edzésen kérdezte, hogy szeretnék-e védő lenni. Azt válaszoltam, hogy nincs akadálya – mondtam mindezt annak ellenére, hogy a suliban főleg csatár és középpályás voltam, azaz szerettem irányítani. Végül, nagy meglepetésemre az edzőtől kaptam egy kapuskesztyűt, illetve a kapusedzések időpontját. Körülbelül egy évig tartott a futballistakarrierem. Egyszerűen nem éreztem jól magam abban a közegben, és a szüleim – bár örültek, hogy sportolok – nem ezt a sportágat szánták nekem. Ezután tértem vissza a kajakozáshoz, de nem az MTK-ba, hanem az UKSC-be, azaz az Újpesti Kajak és Sárkányhajó Clubba.

A visszatérésed azt jelentette, hogy konkrét céljaid voltak a kajakozással?

A gimnáziumi éveim alatt kajakoztam, s annyira komolyan vettem, hogy tizenegyedikben magántanuló lettem.

Mi volt a döntés hátterében?

Az volt a célom, hogy egyszer kijussak az olimpiára. Viszont sok volt a lemaradásom a korosztályomhoz tartozó riválisaimhoz képest, ugyanis az ellenfeleim már 10-11 éves koruk óta űzték a sportot. Amikor magántanuló lettem, hetente 11 edzésem volt: hétfőtől péntekig napi két tréning, szombaton egy, míg vasárnap eredetileg pihenőnap lett volna, de még olyankor is sokszor lementünk a vízitelepre, vagy futottunk. Ebben az egy évben nagyon sokat fejlődtem a versenyszámaimban, a 200, az 500 és az 1000 méteres távon.

Ez az eredményekben is megmutatkozott?

Igen, az U23-as országos bajnokságon ezüst- és bronzérmet szereztem, illetve egy belgiumi nemzetközi viadalon felállhattam a dobogó második, valamint harmadik fokára.

Mi vetett véget a kajakos karrierednek?

Az utolsó gimnáziumi évemben már nem voltam magántanuló, viszont ugyanúgy edzettem. De az érettségi és a továbbtanulás miatt már nem a sport volt az elsődleges szempont a számomra. A gimnázium után pszichológiát és számvitelt tanultam párhuzamosan, s ez már nem volt összeegyeztethető a versenyszerű sportolással.

Hogy ment az elszakadás a kajakozástól?

Őszintén szólva, még a mai napig sem tudtam feldolgozni, lényegében traumaként élem meg a szakítást. Amióta abbahagytam, nem ültem kajakban. Amikor 4 éve Debrecenbe költöztem, akkor a Tisza környékén próbáltam kajakozási lehetőséget keresni, de mivel akkor még nem volt jogosítványom, így nehéz lett volna megoldanom az utazást. Nagyon szeretem a természetet, és a víz közelében érzem jól magam. Mivel Debrecenben nincs folyó, ezért már az is feltölt, ha a Békás-tónál sétálgatok.

Ezek szerint a kajakozás most már múlt idő marad a számodra?

A sportágban minden évben rendeznek masters versenyeket, így amíg élek és mozgok, addig lesz lehetőségem újra kajakba ülni. Igazából tervben van, hogy visszatérek, csak nehéz az első lépést megtennem ennek érdekében.

Ha ennyire tehetséges voltál több sportágban is, akkor végül miért a DJ-pultban kötöttél ki?

Néha én is keresem a választ erre a kérdésre, de még mindig nem találtam meg. Annyi biztos, hogy a sport szeretete örökre megmarad bennem.

Ilyen sportos múlttal a hátad mögött nehéz elképzelni, hogy ne mozogj a mindennapokban.

A futás megmaradt számomra, rendszeresen járok kocogni, illetve a szabadtéri kondiparkokban is szoktam erősíteni. A Covid idején még a biciklizés is bejátszott, baráti társasággal rendszeresen róttuk a kilométereket. Annyira szeretem a természetet, hogy akár esik, akár fúj, elmegyek futni. Szerintem ezt még az edzőim nevelték belém. Nem vagyok maratonista, a napi penzumom 4-től 8 kilométerig terjed, de a versenyszellem még megvan bennem, szinte mindig kihozom magamból a maximumot a futások során.

A kajakozásnál már felhoztam a monotonitást, most a futással kapcsolatban ismét meg kell említenem.

Számomra azért nem unalmas, mert folyamatosan jár az agyam, gondolkozom, vagy a légzésemre koncentrálok. Tudom, nagyon sokan szeretnek zenét hallgatni kocogás közben, de én egyszerűen nem tudok, mert elvagyok a gondolataimmal, egyszerűen nincs szükségem rá.

A munkád egyik legfőbb jellemzője, hogy a fellépéseid általában éjszaka vannak. Ez mennyire nehezíti meg a rendszeres sportolásod?

Szerintem ez akarat kérdése. Mondjuk nyáron nagyon nehéz időt szakítanom rá, mert akkor sok felkérésem van: idén rekordot döntöttem, megszakítás nélkül 49 este zenéltem. Ilyen esetekben az éjszakai fellépés után délig, kettőig alszom, az ébredés után eszek, egy kis pihenést követően elmegyek futni, majd beállok a zuhany alá, s már indulhatok újra zenélni. Amikor nincs ennyi munkám, s főleg hétvégén DJ-skedem, akkor hétköznap szoktam futni.

Elég zsúfolt a programod, szoktál sportközvetítéseket nézni, vagy egyáltalán van rá igényed?

Még a DJ-karrierem előtt a tenisztornák és kajakversenyek közvetítéseit figyeltem, de manapság már nem nézek tévét.

Volt kedvenc sportolód?

Kozák Danuta a példaképem, aki szintén újpesti színekben versenyzett, akárcsak én. Nagyon felnéztem rá, s van egy kellemes emlékem vele kapcsolatban: 2014-ben engem választottak Újpest arcának, s akkor egy városi rendezvényen meghívott vendég volt ő is, készült egy közös kép rólunk, amit kinyomtattak, s dedikált nekem Danuta. Ezt a fotót a mai napig őrzöm.

Kössük össze a sportot a munkáddal! Számos sportrendezvénynek, illetve csapatnak van hivatalos, vagy nem éppen hivatalos indulója, dala. Hogy csak párat említsünk, ilyen Shakira Waka Waka című száma, ami a 2010-es labdarúgó-világbajnokság himnusza volt, a You’ll Never Walk Alone, amit minden Liverpool meccsen elénekelnek a drukkerek, vagy a hazai stadionok slágerei, a Nélküled, illetve Az éjjel soha nem érhet véget. Van olyan „sportos zeneszám”, ami benne van valamelyik setlistedben?

Ha „sláger este” van, akkor az AC Milan meccsekről jól ismert Sarà perché ti amo, illetve Az éjjel soha nem érhet véget fel szokott csendülni, bevallom, előbbit többször játszom. Ezeket a dalokat nagyon szereti a közönség.

Immár négy éve élsz a cívisvárosban. Ennyi idő elteltével mennyire váltál debrecenivé? Valamelyik helyi csapat meccseire szoktál járni?

Annyira váltam, hogy már debreceni DJ-ként ismernek a szakmában. Szoktam foci- és kézimeccsekre is járni, sőt a lányoknak már zenéltem is egy afterpartin. Nem vallom magam igazi lokistának, a lila vérem még nem vált pirossá, de ha kimegyek a meccsre, akkor természetesen „hajrá, DVSC!”.