Labdarúgás

1 órája

Debreceni VSC: Hogyan kecmergett ki a csapat legutóbb ekkora gödörből?

A Loki már öt meccse nyeretlen az NB I.-ben. Mikor a Debreceni VSC-nél legutóbb ilyen fordult elő, akkor a csapat viszont Magyar Kupát nyert. A szurkolók elvárnák, hogy a gárda a rossz széria ellenére sikerrel vegye az NB II.-es Mezőkövesd otthonában a következő akadályt.

Tóth Huba Elemér

Mint ismert, a Debreceni VSC labdarúgócsapata sorozatban az ötödik bajnoki meccsét is elveszítette múlt szombaton: a rossz formában lévő csapatok csatáját a Fehérvár nyerte. Az újabb debreceni blama nem maradt következmények nélkül: Máté Csaba és szakmai stábja távozott, de a játékosok is kevesebb fizetéshez juthatnak hozzá. Régen nem látott hullámvölgyben van a Loki, amely még a 2019/2020-as szezonban – amikor kiesett az NB II.-be – sem kapott ki egymás után ötször. Annak jártunk utána, hogy a DVSC legutóbb mikor kapott ki öt mérkőzésen egymás után, és miképpen kecmergett ki a gödörből.

Debreceni VSC
A Debreceni VSC legutóbb 2012-ben kapott ki egymás után ötször
Forrás: NS-archív

Vissza a 2012/2013-as szezonba: a Debreceni VSC öt bajnoki meccs után nyert

Miután a DVSC futballcsapata veretlenül lett a 2011/2012-es szezon NB I.-es bajnoka, a Loki-drukkerek a folytatásban is hasonló sikereket vártak. Azonban a 2012/2013-as idényben már jóval több vereség becsúszott. Sokan meglepődtek, hogy a debreceni gárdát egymás után a Videoton (idegenben), a Paks (otthon), a Ferencváros (idegenben), majd az MTK Budapest (otthon) is legyőzte. A Kondás Elemér vezette gárda 2012 novemberében pedig helyenként hiába játszott kifejezetten jól Győrben, de a rangadót a zöld-fehér együttes nyerte meg. Ekkor fordult elő legutóbb, hogy a Debrecen sorozatban öt bajnokiját is elveszítette.

Akkor a Napló így írt a Győr-DVSC mérkőzésről:

A Napló tudósítása a 2012-es Győr-DVSC meccsről
Forrás: Napló-archív

2012/2013 labdarúgó NB I., 16. forduló

Győri ETO FC–Debreceni VSC-TEVA 2–0 (0–0)

Győr, ETO Park, 6000 néző. Vezette: Szabó Zs. (Ring, Albert)

Győr: Stevanović – Švec, Lipták, Takács, Völgyi – Trajković (Kronaveter, 61.), Kamber, Pátkai, Koltai, Střeštík (Dudás, 68.) – Varga R. (Pilibaitis, 83.) Vezetőedző: Pintér Attila.

DVSC: Verpecz – Nagy, Mészáros, Šimac, Korhut – Dombi (Bouadla, 65.), Varga J., Czvitkovics, Szakály, Bódi (Szécsi, 80.) – Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér.

Gólszerzők: Varga R. (46.), Dudás (90+3.)

20121124_1003_MI
A Győr-DVSC meccsen a csapatok vezetőedzője: Pintér Attila és Kondás Elemér
Forrás: NS-archív

A DVSC akkori vezetőedzője, Kondás Elemér akkor úgy fogalmazott, ugyanazt a csapatot láthatták a Loki-szurkolók, mint az azt megelőző, korábban sikeres időszakban. 

Elégedett vagyok a játékosok teljesítményével. Ahogy már mondtam, a csapat jön ki a gödörből, most ott voltunk a szélén, csak visszalöktek. Nem adjuk fel, ezzel a játékkal van keresnivalónk, és felemelt fejjel kell tovább dolgoznunk

– emelte ki.

Labdarúgó NB I. állása (2012/2013) a Győr–DVSC meccs után:

1. Győri ETO FC 16 11 4 1 34-14 37

2. MTK Budapest 16 8 5 3 25-17 29

3. DVSC-TEVA 16 8 1 7 22-17 25

4. Videoton FC 16 7 4 5 20-14 25

5. Budapest Honvéd 16 7 4 5 26-22 25

6. Kaposvári Rákóczi 16 6 5 5 16-18 23

7. Ferencváros 16 5 7 4 23-21 2 2

8. Újpest FC 16 5 6 5 24-21 21

9. Diósgyőri VTK 16 5 6 5 14-18 21

10. Szombathelyi Haladás 16 5 5 6 21-17 20

11. Kecskeméti TE 16 5 5 6 20-23 20

14. Lombard Pápa Termál FC 16 5 5 6 16-23 20

12. MVM Paks 16 4 8 4 22-19 20

13. PMFC-Matias 16 4 7 5 15-18 19

15. Egri FC 16 2 5 9 12-26 11

16. FGSZ Siófok 16 1 3 12 11-33 6

Öt vereség ide vagy oda, akkor a Loki még így is a harmadik helyet foglalta el a tabellán, a Kondás Elemér és szakmai stábja pedig maradt a kispadon. A következő, Kaposvár elleni hazai bajnokin pedig le is zárult a rossz rossz sorozat: a Loki Adamo Coulibaly góljaival (49. – tizenegyesből és 62.) nyert a végén szépítő (Bojan Pavlovics, 90+2.) Rákóczi ellen.

Akkor a Napló így írt a DVSC-Kaposvár mérkőzésről:

A DVSC-Kaposvár meccs után a hazaiak örülhettek
Forrás: Napló-archív

Még mentették a menthetőt – a nemzetközi kupában is indulhatott a Loki

A gárda teljesítménye hiába volt azt követően is felemás a 2012/2013-as szezonban. A Loki végül az NB I. 6. helyén zárt, viszont a kupában remekelt. Akkor a csapat megmutatta, hogyha nem még megy az egyik sorozatban, a másikban még egészen jól teljesíthet. Kulcsár Tamásék ráadásul mivel meg is nyerték a Magyar Kupát, így nemzetközi kupaselejtezőt is játszhattak – ami most is a cél Debrecenben.

A Debreceni VSC a Magyar Kupában (2012/2013):

  • 32 között: Szentlőrinc (i) 3-1 Gál, Lucas, Kulcsár.
  • 16 között: Nyíregyháza (i) 2-3 Ludánszki, Szakály.
  • 16 között: Nyíregyháza (o) 3-1 Coulibaly 2, Szakály.
  • 8 között: Létavértes (i) 2-0 Simac, Dombi.
  • 8 között: Létavértes (o) 8-0 Pölöskey 3, Coulibaly 2, Ludánszki, Bódi, Szakály.
  • Elődöntő: Vasas (i) 3-0 Ferenczi 2, Czvitkovics.
  • Elődöntő: Vasas (o) 3-1 Coulibaly 2, Sidibe.
  • Döntő: Győri ETO (Bozsik-stadion) 2-1 Coulibaly 2.

 

20121124_1008_MI
A Győr ellen Dombi Tibor is játszott 2012-ben. A Loki-legenda ezúttal már megbízott vezetőedzőként igyekszik arra, hogy kilábaljon a csapat a gödörből
Forrás: NS-archív

Mikor jön el a fordulópont?

Mivel a DVSC jelenleg az NB I. utolsó előtti, 11. pozíciójában tanyázik – más tehát a helyzet a 2012/2023-as szezonhoz képest. Az akkori csapatból már csak Ferenczi János és Szécsi Márk tagja jelenleg az együttesnek, ők minden bizonnyal megoszthatják a többiekkel, akkor hogyan lábaltak ki a nagy gödörből. 

A Loki következőnek kedden 18 órától Mezőkövesden a Magyar Kupában a legjobb 16 közé jutásért játszik. Ha a csapat a 2012/2013-as idényhez hasonlóan a bajnoksággal ellentétben a kupában jól teljesítene, és egészen a döntőig menetelne, a szurkolók a mostaninál mindenképp elégedettebbek lennének. 

A Mezőkövesd-DVSC meccset az M4 Sport élőben közvetíti. A piros-fehéreket megbízott vezetőedzőként Dombi Tibor irányítja majd, aki a Haonnal megosztotta a gondolatait:

A DVSC legutóbbi meccsének összefoglalója itt nézhető vissza:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában