Közlekedés

2023.06.16. 16:51

Mi a baj ezzel a parkolással? Rejtély, miért szidták össze a debreceni autóst

A sorok írója még egy káromkodást is eleresztett, pedig úgy tűnik, nem volt gond a manőverrel.

Első és második ránézésre is teljesen érthetetlen, miért kapott kioktató „szerelmeslevelet” az az autós, aki az egyik debreceni áruház parkolójában tette le a kocsiját. Az indulatos üzenetről az egyik helyi Facebook-csoportban jelent meg bejegyzés pénteken.

Üzenem a kedves üzenetet hagyó kedves autósnak, hogy ha nem fér el egy kijelölt helyen BELÜL várakozó autós mellett, akkor valószínűleg vele (is) van baj. A frusztrációját pedig azokon vezesse le, akik miatt nem lehet kényelmesen beállni

– írta a posztot jegyző sofőr a lentebbi sorok szerzőjének (a cetliről egy káromkodást kikockáztunk).

Forrás: Facebook / Debrecenben Hallottam

A parkolásról készült kép szerint semmi baj nincs azzal, ahogy ott hagyta a tulaj a kocsiját, az autó tényleg a vonalon belül áll, maximum a bal oldali tükör síkja lóghat bele a csíkba, de ezt sem mondjuk biztosra.

Forrás: Facebook / Debrecenben Hallottam

A kommentek között is felvetődött, mi van, ha valaki másnak címezték a levelet, és az a valaki meg simán csak átpakolta a szabályosan parkoló jármű szélvédőjére. Ez viszont már valószínűleg sosem fog kiderülni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában