Közlekedés

2024.08.23. 11:06

Majdnem összeütközött autós és biciklis Debrecenben – később egy boltban botlottak egymásba…

Közösen próbálták megfejteni, ki volt szabálytalan péntek reggel az egyik debreceni kerékpárútnál.

Haon.hu

Egy debreceni boltban beszélte meg a KRESZ szabályait egy kerékpáros és egy autós, miután korábban kis híján összeütköztek a nyílt utcán.

kerékpárút debrecen
Az eset egy debreceni gyalogátkelő mellett átvezető kerékpárútnál történt
Forrás: illusztráció / Napló-archív

A sztoriról a bringás az egyik nagy helyi Facebook-csoportban az írta, péntek reggel egy nő az autójával nagy sebességgel áthajtott a gyalogátkelőhelyen és a mellette átvezető kerékpárúton, miközben már ő is épp ott tekert. Az eset után a közeli boltban futottak össze, és a bringás szerint a sofőr számonkérte őt, hogy miért nem szállt le a zebránál. A kerékpáros erre azt mondta, hogy azért, mert ott bizony a biciklisnek van elsőbbsége, hiszen kerékpárúton haladt, és nem volt táblája, ami megállásra kötelezte volna. Az autós erre azt válaszolta, hogy szerinte ez tévedés, és felhívta a bringás figyelmét arra, hogy olvassa el a KRESZ vonatkozó szabályát. „Talán neki sem ártana” – írta a biciklis a bejegyzésben, amelyből az sajnos nem derült ki, pontosan hol történt a dolog Debrecenen belül.

Egyébként akkor sem ütünk el senkit, csak mert »nekem van elsőbbségem« Nem áll szándékomban senki felett pálcát törni, hiszen látni hajmeresztő dolgokat a kerékpárosok és az autósok részéről egyaránt. Figyeljünk egymásra inkább, mindenkinek csak egy élete van!

– tette hozzá a poszt szerzője.

A történetre fél óra alatt 150-nél is több reakció érkezett, a kommentelők pedig többek között egy nagy igazságra is rámutattak: annak van elsőbbsége, aki azt megkapta.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában