Labdarúgás

2024.08.27. 21:21

Az ötödik bajnoki meccsét is behúzta a DEAC!

Az egyetemisták a hétközi fordulóban is kitettek magukért. A DEAC ezúttal a Putnokot múlta felül.

Haon.hu

A hétvégi kupaforduló után már kedden összecsapott a két NB III.-as alakulat, a házigazda Putnok és a DEAC az Északkeleti csoport 5. fordulójában. Mindkét együttes jó formában várta a találkozót, a vendéglátó a negyedik helyen állt hét ponttal, az egyetemisták pedig csak rosszabb gólkülönbségük miatt voltak másodikak, miután mind a négy mérkőzésüket megnyerték a szezonban.

DEAC
Továbbra is hibátlan a DEAC
Forrás: DEAC

Sokáig döntetlenre állt a meccs

A debreceni klub tudósítása alapján paprikás hangulatban teltek a meccs első percei, ami annak tudható be, hogy az elején megsérült egy putnoki játékos, aki ütközött a kapusával. Ezt követően némileg háttérbe szorult a futball. Az első nagyobb lehetőség Tomola előtt adódott, aki tisztán lőhetett, ám labdája fölé szállt. Nem volt egyszerű dolguk a játékosoknak a felázott talajon, nem is alakult ki túl sok helyzet az első húsz percben. Pócsik veszélyeztetett először a hazaiak közül, veszélyes lövésébe Herczku jó ütemben lépett bele, majd a 28. percben Soltész mentett nagyot a tizenhatoson belül. A szünet előtt Sándor Tamás vágott kapura egy kipattanót, ám nem talált célt.

A fordulás után a Putnok rögtön eltalálta a bal kapufát, kifelé pattant a labda. A DEAC is többször eljutott az ellenfél kapujáig, ám az utolsó passzokba, vagy a lövésbe mindig beleléptek az ellenfél játékosai. A mérkőzés ezen szakaszában inkább a birkózás dominált, élvezetes játék ritkán alakult ki. 

Megjött a várva várt DEAC-gól

A 65. percet viszont már nagyon élveztük, a bedobás után megcsúsztatott labdára Soltész János érkezett a hosszú saroknál és a hálóba perdített négy méterről!

Nem sokkal később Szabó Levente lőtt kevéssel fölé. A másik oldalon Tóth Dánielnek kellett bemutatnia egy szép védést a jobb sarok előtt, majd válaszul Papp G. Benedek tüzelt kapásból fölé. A hajdúságiak a lefújásig kézben tartották a mérkőzést, s bár a házigazdák nagyon nyomtak a végén, nem tudtak egyenlíteni. 

Urbin Péter értékelte a látottakat

Nehéz mérkőzés volt, pont, amilyenre számítottunk. 

A srácok minden olyan erényt megcsillogtattak, amelyet a szezon eddigi meccsei során már láttunk tőlük: szervezetten védekeztek, ebből jól mentek át a kontrákba, csapatként küzdöttek és mindenki hozzátette a magáét a sikerhez.

Gratuláltam a srácoknak, hétből hét meccset megnyerni – két kupamérkőzést és öt bajnokit – nem kis dolog. Ezért lesz nagyon fontos a hétvégi találkozónk, hogy miként tudunk reagálni erre a remek teljesítményre – értékelt Urbin Péter, a DEAC vezetőedzője.

NB III. Északkeleti csoport, 5. forduló

Putnok FC–DEAC 0–1 (0–0)

DEAC: Tóth D. – Lakatos, Herczku, Soltész, Jankelics – Lénárt (Vincze 90.), Sándor, Szabó L., Mikó (Kun 83.) – Papp G. (Tóth D. 74.), Tomola (Al-Sheraji 83.)

Gól: Soltész (65.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában